Hírek

Szeptember 24-én, szombaton volt a Vojtina Bábszínház első premierje a nagyszínpadon. Ennek kapcsán beszélgettünk a Hoppláda előadás két színésznőjével, Hell Krisztinával, és Telenkó-Oláh Tímeával.

Paul Maar Hoppláda című darabját mutatjátok be Kiss Gergely Máté rendezésében. Gergő a Csokonai Színház színművésze, de ti színészként dolgoztatok már vele itt a Vojtinában, és más feladatokban is. Kiki, te Borsót játszod, Timi, te pedig Adalberta figuráját. Hol tart a próbafolyamat és hol tartatok ti a folyamaton belül?
Telenkó-Oláh Tímea: Júniusban volt egy intenzív próbaidőszak, már akkor nagy vonalakban színpadképes volt az előadás. 
Hell Krisztina: Végigmentünk az egész előadáson energiákban és érzetekben, az jó volt. 
T.T.: A darab tulajdonképpen két részből áll: az első részben Adalberta és Borsó együttélését látjuk, akik mint két clown figura, úgy vannak jelen. Nagyon pontosan és erős dinamikával fogalmaztuk meg az ehhez tartozó jeleneteket. A második rész a Hoppmarsall bejövetelétől kezdődik, aki megkavarja ennek a két figurának az összhangját, ez tehát egy másik blokk. Szeptember óta ezt a részt pontosítjuk.

A Hoppmarsall figuráját ráadásul kettős szereposztásban próbáljátok: házon belül Mercs Máté, vendégként pedig Csata Zsolt, a Csokonai Színház művésze alakítja a karmestert.
H.K.: Igen, a második résznek két teljesen más hangulata, története van attól függően, hogy Máté, vagy Zsolt a partnerünk. Néha kapkodjuk a fejünket, hogy most mi van.
T.T.: Fontos, hogy az előadás alatt végig meg tudjuk őrizni a spontán jelenlétünket. Akkor leszünk érvényesek, ha az „itt és most” pillanatát fent tudjuk tartani. Nagyon jóleső, amikor nem kell „úgy tennünk mintha…”, hanem a helyzetek önmaguktól működnek.
H.K.: Van ilyen? (nevet) Nagyon fárasztó végig energiával jelen lenni. Én könnyen válok türelmetlenné. Timi nem szokott türelmetlen lenni. 
T.T.: Én belül őrlődöm. 

Ti kezdeményeztétek, hogy a Hoppláda a Vojtina műsorára legyen tűzve. Meséljetek erről, hogy hogyan is alakult a folyamat!
T.T.: Épp a Szent Margit című egyszemélyes előadásomat próbáltam Kovács Géza rendezővel. Nagyon élveztem, hogy kihívás elé vagyok állítva. Vágytam arra, hogy ezt megismételjem. Szeretnék mélyebbre ásni magamban, hogy megtudjam, mire vagyok képes színészként. Ehhez elsősorban egy jó darabra van szükség. Beugrott a Hoppláda. Géza, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatójaként évekkel ezelőtt már műsorra tűzte az előadást, elkértem tőle a szövegkönyvet. A témája nagyon megfogott és mivel kevés szereplős, ezért biztos voltam benne, hogy színészileg izgalmas feladat lehet. Később aztán Boráros Szilárd bábtervező tartott nekünk, színészeknek workshopot, ahol egy szöveg színpadi adaptációjának tervezéséhez kaptunk tőle segítséget. Én a Hoppládát hoztam, és habár betegség miatt nem tudtam teljesen részt venni a folyamatban, Kiki végigdolgozta azt a hetet!
H.K.: Igen, és arra gondoltunk, hogy milyen jó lenne megcsinálni. A workshopon előálltam egy koncepcióval, ami nagyon tetszett Szilárdnak. Ez megerősített abban, hogy érdemes jobban beleásni magam a szövegbe. 
T.T.: Miután mindkettőnket megérintett a darab, szerettünk volna még komolyabban foglalkozni vele, és ,,próba szerencse” alapon bekopogtattunk Asbóth Anikóhoz, hogy kifejezzük ezt a szándékunkat. 

Izgultatok?
T.T.: Én nagyon.
H.K.: Nagyon akartuk, hogy mondjon igent, mondjon igent!
T.T.: Anikó támogatta a lelkesedésünket, amiért hálásak vagyunk neki.

Akkor már magatokra gondoltatok, mint szereplők?
T.T.: Igen, itt a Vojtina különböző eseményein is gyakran kellett párban dolgoznunk, a Cirkusz Minimusban is jól működtünk együtt, volt még a Hoppládát megelőzően a Színművészetin egy vizsgánk…
H.K.: Ó, tényleg, mik vannak!
T.T.: Abban a vizsgában is két kis clown figurát játszottunk. Azt Kiss Geri rendezte. Így jött aztán az ötlet, hogy Gergő legyen a rendező. 

Milyen vele együtt dolgozni ebben a felállásban?
T.T.: Gergő hihetetlen intelligens és impulzív. Óriási energiát visz bele a próbákba. És nagyon komolyan veszi a saját igazságát, de a mi igazságunkat is. Talán komolyabban is, mint számítottunk rá.
H.K.: Ó, mi öltük egymást eleinte!
T.T.: Kikinek nehezebb volt, mert konkrétabb elképzelései voltak, az ő agya rendezőként is működik.
H.K.: Nehezen viselem -és ez tudom, hogy nagyon rossz-, ha ötlet, elemzés, vagy magyarázat nélkül akarnak rendezni, vagy valamivel nem értek egyet. Nagyon makacs vagyok,  és nem hagyom. Itt viszont később beláttam, hogy Gergő milyen jól lát helyzeteket. Nagyon jó rendező. 
T.T.: Jó színészvezető, és közben empatikus, jól ismeri a próbákat a színész oldaláról is. Na jó, néha kicsit előjátszik (nevetés), de egyébként rengeteget segítenek az instrukciói.

Katona Gábor nagyon pontos koreográfiát alkotott. Milyen élmény nektek az, ha a test ennyire hangsúlyos egy előadásban?
H.K.: A hét kecskegidában (A farkas és a hét kecskegida), amit 2008-ban mutattunk be, kőkemény koreográfiákat kellett megtanulni. Kuthy Ágnes rendezte, Fosztó András volt a koreográfus. Szerettem azt a próbafolyamatot, érdekes volt, hogy mindannyian a gépezet részei vagyunk, mint a fogaskerekek. Nem lehetett hibázni. Itt a Hoppládában én azért még küszködöm a koreográfiával…
T.T.: Mivel én sokáig ritmikus sportgimnasztikáztam, a testtudatomnak van egyfajta magabiztossága. Sokkal könnyebb, ha a test nyelvével kell kifejeznem valamit, mint amikor meg kell szólalnom vagy énekelnem. Segít a szerepet úgy megformálni, hogy először a fizikalitásban találom meg a lényeget, és az hozza magával a többit. Most kaptam például egy olyan instrukciót, hogy Adalberta palástolja az érzelmeit, nem akarja megmutatni az érzékenységét, egyúttal mintha a nővére lenne Borsónak. Ehhez próbáltam mozdulatokat keresni. Illetve kérdezted, hogy mi személy szerint hol tartunk a próbafolyamatban. Én még az egyensúlyt is keresem, hogy Adalberta ne tűnjön agresszornak. Érdekes megkeresni a két figura viszonyában, hogy hogyan függnek egymástól. A másik nélkül igazából nem tudnak élni. 
H.K.: A végére megerősödik a barátságuk, az biztos.
T.T.: Épp azon gondolkoztam ma reggel, hogy milyen sok minden változott azóta a világban, amióta a Hoppládával elkezdtünk foglalkozni. Biztosnak hitt dolgok kérdőjeleződtek meg, amelyek a hétköznapi létezésünket is befolyásolják. Valahogy még aktuálisabb lett ennek a darabnak a mondanivalója.

Milyen szempontból?
T.T.: Itt él egymás mellett két fura lény, akik teljesen különbözőek, de mégis egymásra vannak utalva és szükségük van egymásra. Ahhoz, hogy ezen a Föld nevű bolygón minél tovább tudjunk létezni, ahhoz szükség van az együttműködésre.

Ennek kapcsán nagyon érdekel: mit gondoltok, ma milyen problémákról, témákról kellene egy színháznak, egy bábszínháznak beszélnie? Kell-e egyáltalán problémáról beszélni…?
H.K.: Kiskutyákról, kiscicákról. (nevet)
T.T.: Kell konfliktusokról beszélni, persze.
H.K.: Közben a feloldásnak és a szórakoztatásnak is van létjogosultsága. Emellett viszont nagyon erős témák kellenének.

Például?
H.K.: Hogy ne bántsuk egymást. Hogy mennyire rossz egy embernek, hogyha bántják. Szavakkal, tettekkel… 
T.T.: Gyakorlatilag az empátiáról beszélsz. Fontos az együttérzés, az, hogy bele tudjunk helyezkedni mások nézőpontjába. A közösségben való létezés alapja az empátia, ehhez viszont szükség van arra is, hogy a gyerekek találkozzanak eltérő véleményekkel. A digitális világ azonban nem ezt erősíti, buborékban tart.

Nagyon sokat dolgoztok együtt. Tudtok-e még friss szemmel nézni egymásra? Mit tanultok egymástól?
T.T.: Kikiben nagyon szeretem, hogy ami a szívén, az a…ha nem is a száján, de az arcán biztosan! Én ugyanezeket az energiákat elfojtom, de igyekszem legalább felismerni, tanulási folyamatban vagyok.
H.K.: Én az alázatot irigylem Timitől. Érdekes egyébként, hogy az előadásban éppen fordítva van a dinamikánk. Adalberta figurája az, aki leural engem.
T.T.: Hatalmas önismereti utazás! Bohócdoktorként is dolgozom a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványnál. Ennek a munkának az alapja az improvizáció, amit akkor tudsz jól működtetni, ha a saját személyiségedből építed fel a karaktert. Képzeljétek el, sorra kaptam olyan véleményeket, miszerint hihetetlen magabiztos és határozott a karakterem.
H.K.: Annyira jól áll neki! Imádom! Amikor gólyalábazik, akkor is! 

Adalberta figurája tehát ebből a szempontból fejtörés és folyamatos munka. De nálad, Kiki azt látom, hogy tökéletesen passzol a személyiségedhez Borsó figurája.
H.K.: Igen, ez nagyon megtalált engem.

Ezek szerint teljesült a vágyatok? A Hoppláda, mint ötlet és pár nap múlva tényleges előadás! Elégedettek vagytok?
T.T.: Abszolút. És itt muszáj megjegyeznünk Csata Zsoltot, nagyon jó partner, csakúgy, mint Mercs Máté kollégánk. Az alkotók csapatához tartozik még a már említett Katona Gábor koreográfus, akinek értő figyelme rengeteget adott hozzá a próbákhoz, Schneider Jankó jelmez- és díszlettervező, aki végtelen türelemmel tudott együtt gondolkodni velünk, minimalista díszlete a színészi játékot szolgálja, és nem utolsósorban Czapp Ferenc zeneszerző, aki zenéjével történetet és teret is fogalmaz.
H.K.: Nagyon jó zenét írt, zseniális. És még ott lesznek a fények is! Nagyon izgalmas főpróbahét ez.

A beszélgetést Oláh-Bebesi Bori készítette.