Szeptemberi bemutatóink sorát Benedek Elek meséjével folytattuk: A zsoltáréneklő madár című kamarajátékot Láposi Terka, bábszínházunk művészeti vezetője állította színpadra, akit a játékban megjelenő szimbólumok mellett arról is kérdeztünk, mit jelent a Vojtina számára ez a mese, és vajon milyen lehet a legcsodálatosabb dallam, a zsoltáréneklő madár éneke.

A zsoltáréneklő madarat először 1998-ban mutatta be a Vojtina Bábszínház Szabó Tibor alapítótag rendezésében, akkor te a tervező voltál. Miért tartottad fontosnak épp ezt a produkciót újra színpadra állítani?

Láposi Terka: A Vojtina Bábszínház elmúlt 50 évében a madár szimbólum újra és újra megjelent. Nemcsak azért, mert a pelikánmadár, az önfeláldozás madara lett bábszínházunk szimbóluma 1985-től, hanem azért is, mert a Szépen zengő pelikánmadár című előadást háromszor felújítottuk. Ez a szimbólum azért különösen fontos, mert kapocsként köti össze a lenti és a fenti világot. A zsoltáréneklő madár mesével először a '80-as évek végén találkoztam, és egy izgalmas életvilágbeli, egészséget kereső történetként tudom összefoglalni. Azt a kérdést veti fel, hogy pontosan miért szükséges ez a madár, hogy ide a földi közegbe, a királysághoz, a templomba megérkezzen.

Azt hangsúlyoztad korábban a rendezéssel kapcsolatban, hogy ez a feldolgozás egyszerre tartalmazza majd a Vojtina ars poeticáját, a népmesei hagyományokat és a kortárs jegyeket. Hogy jelenik meg ez az előadásban?

L.T.: A Vojtina ars poeticája egyfajta útkeresés a magyar népi kultúrában. A folklór, a népzene, az archaikus imádságok, a néptánc örök érvényű, éppen ezért ezeknek az értékeknek az átmentése, őrzése, értése és értő alkalmazása mindig is fontos volt számunkra. Ahogy az is lényeges, hogy az életminőséget, az életben a mintakövetést hogyan határozza meg egy bábszínház Debrecenben. Kortárs jegyeket leginkább a formanyelvben és vizualitásban lehet felfedezni, a tervező, Majoros Gyulától munkája révén. Egy olyan transzparencia, áttetszőség van jelen a díszletekben és a bábokban, ami az előadás célközönségének, korosztályának gyermekrajzaira jellemző. Ez a mese a lélekből szóló madarat jeleníti meg és hozza el nekünk a templomba. Az volt az elképzelésem, hogy minden legyen szinte csak szerkezetkész, és a kubatúrát a színészek adják hozzá a testükkel, gesztusaikkal, illetve magával a szöveggel. A szép bábmozgatás mellett figyeltünk a test tudatos használatára is.



Tudnál erre példát mondani?

L.T.: Az öreganyó bölcsessége megjelenik a báb mellett a játszó testtartásában is, de a legkisebb királyfi karaktere is érdekes, hiszen ő az egyik legkisebb báb, mégis ő mozog a legjobban. Ezek mellett szeretném, ha a színész levegővételére is figyelne a néző, hiszen nagyon közel ülnek a játszókhoz. A megnyugvást szeretném fókuszba állítani. Ebben a hangos, zajos világban az elidőzéshez kell a csend, kell a lelassulás.

A zsoltáréneklő madár éneke csak a legtisztább szívűeknek szólal meg, és a történetből kiderül, hogy annak, aki hallja, ez a legszebb dallam a világon. Nem lehetett könnyű dolga a zeneszerzőnek. Mi volt a zenei anyaggal kapcsolatban a koncepció?

L.T.: Olyan akusztikai világot kértem Czapp Ferenc zeneszerző társamtól, amiben szintén érzékelhető – apró elemekben – a hagyományos folklóri megszólalás, miközben a madár éneke egy földöntúli paradicsomból érkező dallam. Nem biztos, hogy mindenkinek ugyanúgy fog tetszeni, de azt szerettük volna elérni, hogy a mellkasában mindenkit megérintsen.

A mesében rengeteg szimbolikus elemmel találkozunk. Mit jelent számodra például a templom, mint jelkép?

L.T.: A templom engem mindig a felfelé való tekintésre ösztönöz, arra, hogy vegyem észre, hogy a világunk milyen elképesztően szép és hatalmas. Ne csak a lábam alá nézzek, hanem fedezzem fel az égig érő tornyokat és a bennük rejlő szakrális minőséget. Azt érzem a magas templomokban, hogy végre tudok levegőt venni! A mesében a földi közeg és az égi minőség összekötő elemeként tudok a templomra tekinteni.

És a zsoltár éneklő madár?

L.T.: Nekem a világunkból egyre jobban hiányzik a csoda és az abban való hit. Sok mindent varázstalanítunk, elfelejtjük megteremteni és észrevenni az örömöt a mindennapokban. Nekem a madár ezt tükrözi, ezt hozza el. Ha őt meghallom, megértem, akkor nincs a lelkemben hazugság.

Kit vagy mit testesít meg a kicsi királyfi?

L.T.: A kicsi királyfiban figyelemre méltó, mennyire megőrzi a próbatételek során a nyugalmát. Elhatározza, hogy kellően erős, bátor és kitartó lesz, amíg el nem éri a célját. Számomra ő az egészséges identitást testesíti meg: majd alakulok, változok, felnövök a feladathoz, de előbb el kell indulnom, hogy szembenézzek mindazzal, ami rám vár. Hűséges és bízik magában, betartja az ígéreteit.

Az eredeti történethez képest nem lehet nem észrevenni, hogy az eredeti népmeséhez képest a színpadi adaptációban egy kicsit megszelídítetted a történetet. Miért tartottad ezt fontosnak

L.T.: Én úgy gondolom, hogy a népmesék világában előforduló erőszakosságot kikerülni, ellaposítani nem szabad. A szöveg textúráján finomítottunk, illetve a konkrét gesztusok is jelzésértékűek lettek, amitől persze a csonkítás megsemmisítő ereje nem csökkent. Nem „kiszúrjuk” a királyfi két szemét, hanem „elvesszük a látását”. A karjait lekötjük, nem levágjuk. Jó kifejezés, hogy simítottunk az agresszív jeleneteken, de nem puhítottuk meg azokat. Úgy gondolom, hogy színészi játékban nagyon erős mindkét színésznek ez a pillanata. Különben a mindennapi életből is sok példát lehetne arra mondani, hogyan okozunk egymásnak véletlenül, vagy direkt fájdalmat. Ezzel meg kell küzdenünk. A népmesék, és minden mese gyógyító erővel bír.

Az interjút Hartyányi Panni készítette.

fotók: Csatáry-Nagy Krisztina