Barabás Bíborka, Dömötör Anna Viktória és Zöldi Ákos negyedéves bábszínész szakos hallgatók a Vojtinában töltik gyakorlatukat. Évadunk két új előadásában is láthatta már őket a debreceni közönség, hiszen mindhárman szerepet kaptak a Tükörszem és az Emma csöndje produkciókban. Legfontosabb vizsgaelőadásaikról, szakdolgozatukról, a bábmozgatás kihívásairól és jövőbeli terveikről beszélgettünk. Az is kiderült, hogy kezdetben egyikük sem akart bábszínész lenni. Hogy hol volt a fordulópont, és hogyan jutottak el mégis a bábos szakmához, arról is mesélnek.

Évadunk második felében érkeztetek hozzánk. A Cseri Hanna által jegyzett Tükörszem című produkcióban láthattunk titeket először, de a nemrég bemutatott Emma csöndjében is szerepeltek Gimesi Dóra rendezésében. A Vojtina mellett játszotok-e jelenleg máshol?

Zöldi Ákos: Én játszom még a Szélkötő Kalamonában a veszprémi Kabóca Bábszínházban, a Budapest Bábszínházban a Krabat a Fekete Malomban című előadásban, valamint az egyetemen van még két produkció, az egyik a Prométheusz Projekt, valamint Mrožek Striptease című művének feldolgozása, amiben szintén szerepet kaptam.

Dömötör Anna Viktória: Az előző félévben egy egyéni előadást kellett csinálnunk. Az én előadásom a Sompolygó Samu és a sajt című mesekötetből készült és óvodásoknak szól. Ezt a jövő évadtól szeretném elvinni autistákkal foglalkozó intézményekbe, hiszen igyekeztem rájuk szabni az anyagot. A bemutató után nem játszottam a produkciót az évadban, mert a szakdolgozatom kutatásához készítettem elő, és az itteni gyakorlat mellett nem lett volna rá időm. Illetve van egy zenészem az előadásban, hozzá is alkalmazkodnom kell. Zözi (Zöldi Ákos) egyébként az egyéni előadását fesztiválon is fogja játszani, azt el is felejtette mondani.

Zöldi Ákos: Tényleg! Ezt én sem játszom jelenleg, mert elég későn készültem el vele. Jelenleg nincs a kezemben a darab, és mivel rengeteg előadásom volt év elején, nem tudtam felújítani. A Sörgyári capriccio nyomán készült, a címe Mese H(r)abbal.

Barabás Bíborka: Az én egyéni előadásom Frida Kahlo-ról szól, azt szoktam játszani havonta az egyetemen. Ez egy nagyon fontos darab számomra, szeretem is játszani, és sok pozitív visszajelzést kaptam, nagy rá az érdeklődés.

A Tükörszem három meséjében Annát gyermekszereplőként és Mandarin kutyaként, Bíborkát Mandarin gazdájaként, számítógépként és Légylányként, Zözit pedig Hékás kutyaként és Légylány apukájának szerepeiben láthattuk. Az Emma csöndjében Bíborka Emmaként, Anna Emma mozgatójaként és Fülöpként, a siket kardszárnyú delfinként látható, Zözi pedig egy turista mellett Mihály pörölycápaként jelenik meg a színpadon. Mi volt ezekben a szerepekben a legnagyobb kihívás?

Dömötör Anna Viktória: A Tükörszemben az első variációk szerint nagyon keveset báboztam, de ez később átalakult, és untermann-ként segíthettem az előadást. Az Emma csöndjében rengeteg volt a technikai kihívás, hiszen Fülöp egy nehéz báb, nem volt idő pihenni, de elfáradni sem. A kezem, a karom, a hátam és a vállam is nagy terhelés alatt voltak.

Zöldi Ákos: A Tükörszemben Hékásnak, a kutyának az érzelmi állapotát nehéz volt megtalálni. Mindenében ott van a játékosság, amit egy nagyon szomorú élethelyzettel kell összekapcsolni. Illetve a Légylány apukájának a hangja, vokalitása elég későn jött meg. De azt hiszem ez mindenkinek furcsa volt, hogy vajon hogyan is kommunikálhatnak egymással a legyek. A legérdekesebb visszatekintve mégis az volt, hogy ugyan ötven perces az előadás, de a három különböző történet miatt mindig el kellett kezdeni újra, ugyanakkora erőbedobással az egyes jeleneteket. Három különböző történet, három különböző ív.

Barabás Bíborka: Minket arra tanítottak az egyetemen, hogy a bábot úgy mozgassuk, hogy mi lehetőleg ne tűnjünk fel mögötte. A Tükörszem kesztyűs bábjaival kapcsolatban esélytelen volt ezt a feladatot megugrani, illetve Hanna (Cseri Hanna, a rendező) is arra kért bennünket, hogy mozogjunk együtt a bábbal. Úgy éreztem, hogy ez szembe megy mindennel, amit az elmúlt három évben az osztályfőnököm mondott nekünk.

Milyen volt szembe menni az eddig tapasztalt és tanult módszerrel?

Barabás Bíborka: Határozottan izgalmas és jó élmény volt. Könnyebbség is, de azért kényelmetlen volt az elején.

Dömötör Anna Viktória: És nagyon jól működik. Én nem játszom ebben a jelenetben, de teljesen megértettem Bíborka tekintetét, amikor először megkapta az instrukciót. Én is csak csodálkoztam, hogy ezt jól hallottuk?!

Barabás Bíborka: Vicces volt. Ahogy az előadásban megszólaló különböző hangok is. Például az első jelenetben számítógépet alakítottam, ami mesterséges intelligencia által inspirált hangon beszélt. Nagyon szórakoztató volt, minden előadáson élveztem abban a karakterben megszólalni. Az Emma csöndjében egy szerepet kell végig vinni 55 percig. Itt azt volt nehéz megszokni, hogy nemcsak az Emma bábot mozgatom, hanem sokszor kifelé is beszélek Emma belső gondolatait tolmácsolva. Kihívás volt különválasztani, hogy amikor mozgatom Emmát, akkor ne színészkedjek a háttérben, csakis a bábra figyeljek. Azt viszont hamar megéreztem, hogy sok ponton tudok azonosulni Emmával. Amikor csúfolják őt az osztálytársai, eszembe jutott, hogy az én életemben is volt egy időszak, amikor kikezdtek a suliban. Gúnynevem is volt, ahogy Emmának is. Ezeket felidéztem a próbafolyamatban, pontosan tudtam, hogy Emma mit érezhet. Én sajnos nem ütöttem le a csúfolódókat (nevet).

Akkor mondhatjuk, hogy sokszor egy-egy előadás terápiás munka?

Barabás Bíborka: Tud az lenni. Vagy legalábbis megmutatja, hogy földolgoztad-e az adott traumát, vagy sem.

Mit gondoltok a közeljövőtökről? Szabadúszóként vagy szerződött bábszínészként érdemes inkább elhelyezkednetek?

Zöldi Ákos: Anyagilag sokkal jobban megéri leszerződött bábszínészként dolgozni, és amellett részt venni külsős produkciókban. Szabadúszóként nagyobb az alkotói szabadság, de anyagi forrásokat kell szerezni, ami nem kis munka. Szerintem nem abban a korban élünk, ahol imádják a színházat, ez nem a színház évtizede. Én valószínűleg le fogok szerződni, de például most, ahogy érkeznek a felkérések a jövő évadra, nem vállalok el mindent. Épp azért, mert vannak saját ötleteim, amikkel szintén szívesen foglalkoznék, szeretnék azoknak is teret adni. Persze, ha már leszerződök egy társulathoz, erre kevesebb lehetőség van, de mindenképpen szeretnék valamiféle függetlenséget.

Barabás Bíborka: Mindenképp jó lenne szerződni valahová, hiszen a fix munka fontos. A legideálisabb mégis az lenne, ha egy olyan társulathoz tudnék csatlakozni, ahol hagyják, hogy önálló projektjeim is legyenek. Lehet, hogy később az egyéni színjátszás vonz majd, persze csak ha lesz olyan tőkém, amivel ki tudom építeni az önálló színházcsináló közeget.

Dömötör Anna Viktória: Én akkor tudok a felszabadultan dolgozni, ha egy csapathoz, társulathoz tartozom. A teljesen egyéni színházcsinálásból klassz dolgok tudnak születni, de azt gondolom, hogy az nem nekem való. Számomra ezzel elvész a közös munka szépsége, ami nekem kiemelten fontos a színházban. Azt persze elengedhetetlennek tartom, hogy máshonnan is érjenek ingerek, impulzusok, hogy legyen lehetőség évadonként akár csak egy anyagra is kikacsintani valahová. Szeretném, hogy minél változatosabb, minél szélesebb spektrumon mozgó alkotó lehessek.

Mikor fogalmazódott meg bennetek, hogy bábszínészettel szeretnétek foglalkozni? Már gyermekként is érdekelt titeket ez a világ, vagy később alakult ki, hogy bábosok lesztek?

Dömötör Anna Viktória: Én emlékszem, hogy jártunk egy bábelőadáson gyerekként, ami annyira rossz volt, hogy azon gondolkoztam a szünetben, hogyha elbújok a mosdóba, vajon feltűnik-e a tanárnőnek, hogy nem mentem vissza a második felvonásra. Azt éreztem, hogy teljesen értelmezhetetlen, ami történik. Nagyjából ezekkel az érzésekkel töltöttem a kamaszkoromat. Később aztán a Keleti István Művészeti Iskolába jártam, ahol el kellett dönteni, hogy az ember bábszakra akar menni, vagy prózaira. Az addigi mentorom nagyon szeretett volna a báb felé terelni, én pedig udvariasan elmondtam, hogy nem érzem úgy, hogy ez az én utam. Lejárt a határidő, dönteni kellett, és kiderült, hogy azok az emberek, akik szimpatikusak voltak, mind bábra jelentkeztek. Úgy éreztem, hogy ezt be kell vállalnom. Bábozni végül is olyan lehet, mint megtanulni plusz egy nyelvet, hát Istenem, vágjunk bele egy harmadik „nyelvvizsgába”! Fél év alatt teljesen beleszerettem. Olyan volt, mint a kútba ugrás.

Barabás Bíborka: Én oviban jártam bábkészítő szakkörre, amit nagyon szerettem. Gimnázium után azért választottam a bábot, mert úgy voltam vele, hogy ha már OKJ, akkor hozzuk ki belőle a maximumot. Bábozni tanulni ekkor máshol még nem lehetett. Itt aztán három éven keresztül végtelenül kényelmetlenül éreztem magam, ha báboznom kellett. Ki tudom mondani, hogy nem szerettem. Nézni élveztem, de nem volt komfortos játszani. Az első, amiről azt éreztem, hogy tudom élvezni, az a bunraku báb fejmozgatása volt. Abban az évben, amikor ezt tanultuk, anyukám elvitt Duda Paiva Blind című előadására a Budapest Bábszínházba. Azt hiszem ez volt a fordulópont, amikor azt éreztem, hogy úristen, ez nagyon jó! Ezután kiderült, hogy az SZFE-n is indítanak bábszakot, ahová jelentkeztem. Itt pedig már nagyon szerettem bábozni.

Zöldi Ákos: Nekem nem ez volt a gyerekkori álmom.

Hanem?

Zöldi Ákos: Fogalmam sincs. Két szakot írtam be érettségi után, a prózai színművészetet, és a borászmérnök szakot. Elmentem a prózai felvételire, majd a másodrostán kiestem. Még aznap kaptam egy e-mailt, hogy néhány prózai színész szakra felvételizőnek lehetősége van megpróbálni a bábfelvételit. Végül kettőnket fel is vettek. Sokat küzdöttem vele az elején, azt hiszem volt bennem egy eltartás, és nem is nagyon értettem, hogy mik ennek a keretei, mi pontosan a feladat. Másodévben kezdtem el egy kicsit komolyabban venni magamat, meg a feladatokat is. Voltak sikerélményeim, amihez szükség volt egy nagy adag nyitottságra. Amikor ez megjött, megszerettem dolgozni, és ekkor vált szerelemmé a báb.

A munka mellett van-e más hobbitok, amelyekre szívesen szántok időt és energiát?

Zöldi Ákos: Nincs.

Dömötör Anna Viktória: Én sokáig táncos voltam, így keveredtem a színpadra. Az volt a mindent is kitöltő hobbi, amíg nem jött a színház, és át nem vette a hatalmat. Már csak magamnak táncolok a szobámban, de az mindig nagyon jó. A mozgásigényemet újabban inkább legyalogolom, bár nem hiszem, hogy ezt hobbinak lehet hívni. Illetve elkezdtem otthon kertészkedni. Van egy használhatatlan erkélyem, ahová tonnányi cserepes mindenfélét ültetek ki. Citromfüvet, rézvirágot, mindent, amit még a cicám megehet, és nem lesz tőle baja.

Barabás Bíborka: Nekem a festés és a zenélés. A festés abszolút csak hobbi szinten. Viszont játszom több hangszeren is: fuvolázok, hárfázok és ukulelézek. Jó, az ukulele ugyan jól hangzik, de azon igazából mindenki tud játszani. A zene nagyon fontos része az életemnek.

Az interjút Hartyányi Panni készítette.