A Százholdas Pagony meséiben rendezőként debütál a Vojtina Játszószínházában Dénes Emőke. A bábszínházi adaptáció öt jelenetet tartalmaz Milne épp száz éve megjelent meseregényéből, a Micimackóból. Sokfélék vagyunk, és sokféleségünkben személyiségünk más és más jegyei kerülnek előtérbe a különböző szituációkban-summázhatnánk a történetet, de a rendező segítségével kicsit mélyebbre ásunk a karakterek kibontásában.



A Vojtina meghívására abba a nem túl gyakori helyzetbe kerültél, hogy debütáló rendezőként egy olyan darabot állítasz színpadra, amelyben korábban színészként szerepeltél. Hogy látod, mit szólna a színész éned ahhoz a rendezőhöz, aki most a bábszínház két frissen szerződtetett bábszínészét instruálja?

Keresgélem magamban a rendezőt. Teljesen más érzés a színpad másik oldaláról végigkísérni egy próbafolyamatot. Az volt a legnehezebb, hogy minél inkább távol tartsam magam a korábbi, színészként megélt előadástól, hogy nyissak és próbáljak én is a jelenben lenni és a két szereplőt meghallani, hogy ők milyen ajánlatokat tesznek ezekben a szerepekben, ezekben a jelenetekben, hogy nekik miről szól a Micimackó. Mivel nem látták az első verziót, igazából az ő Micimackójuk, Malackájuk bukkan majd elő.

Hogyan találkoztál először a Micimackó-történettel?

Bevallom először én is a Disney-féle verziót láttam és nagyon kedveltem. Később elolvastam a könyvet, akkor szerettem meg igazán. Gyerekként aranyos mese volt, de a könyvet olvasva sokkal egyértelműbb az a filozofikus gondolkodás, amit főleg Micimackó képvisel a történetben: egy kis Buddha, aki teljes lelki nyugalommal, békével, önbizalommal indul a világba, és úgy képes barátkozni a többiekkel, hogy nagyon szépen kiegészítik egymást.

Micimackó mellett Malacka, Nyuszi és Füles jelenik meg a bábszínházi adaptációban. Mik a legjellemzőbb tulajdonságaik?

A mostani kifejezéssel azt mondanám, hogy Nyuszi a control freak: nagyon precíz, akinek fontos, hogy mindent átlásson és pontos legyen. Micimackó a maga esetlenségével szinte az ellenkezője, ő tényleg megy az árral és a történésekkel. Ehhez képest valahogy úgy találkoznak az energiáik, hogy képesek formálni saját személyiségükön és egymásén is. Képesek segíteni egymásnak. Malacka a szorongó lényével nagyon bátor dolgokra képes. Általában persze Micimackó kezdeményezi, hogy valamit próbáljanak ki, de ahogy mondani szokták, a bátorság nem a félelem ellentéte, hanem a félelem ellenére való cselekvés.
Füles mélyről nézi és fogalmazza meg önmagát, reménytelennek lát minden helyzetet, de a többiek energiája, színessége mindig lendít rajta egyet. Nagyon jó tulajdonsága, hogy lelassítja és elgondolkodtatja a többieket, hogy lehet néha negatívan is tekinteni valamire. Azt az elgondolást képviseli, hogy ha valamit nem mindig pozitívan látunk, az nem azt jelenti, hogy nincs kiút, vagy hogy menthetetlenek vagyunk.



Lehet azt mondani, hogy az előadás szövete, a meseregényből kiragadott öt rövid epizód, variációkat ad egy témára, a barátságra?

Igen, a barátság különböző formáira. Fontos, hogy ismerjük meg egy kicsit Micimackót, és magát a történetet más olvasatban is, ne csak a képernyőn keresztül. Lássuk, hogy tud különböző helyzetekben az egyik figura, a figurának behelyettesíthető személyiség a másiknak segíteni azzal, hogy olyan, amilyen. És hogy minden személyiségtípusnak van érvényessége is, más-más helyzetekben más tulajdonságainkra van szükség. Nincs rossz és jó típus, mert mindig más az, amire szükségünk van, vagy ami tovább tud lendíteni minket. Mennyire jó, hogy különbözőek vagyunk.

Száz év alatt rengeteg jelentéstartalom halmozódott fel ezek mögött a karakterek mögött. Okozott ez dilemmát számodra?

Igen. Sőt némelyik feldolgozás rabolta is egy kicsit ezeket a karaktereket, gondolta valamilyennek, és ez nagyon sok emberben gyerekként, vagy már felnőttként letapadt. Jó érzés ezt egy kicsit kiradírozni és tényleg az esszenciájukat megkeresni, mert lényegében nagyon sokféle lehet Malacka és Micimackó is, és mindegyikünkben van valami ezekből a karakterekből. Mindenkiben van valami micimackósság: egyszer naivan rácsodálkozunk a világra, máskor odáig ragadtatjuk magunkat az önbizalmunk révén, hogy nem kérdőjelezzük meg önmagunkat. Micimackó abban a helyzetben is megtalálja a saját igazságát, ami nem feltétlen az ő igazságát húzná alá, míg Malacka, akkor is keresi, akkor is tud bizonytalan lenni, amikor valami tényszerű dologgal ál szemben. Szerintem mindenkiben van ilyen is, olyan is. Van, amikor hiszünk magunkban, máskor kevésbé, de azt hiszem ez így van rendjén.

Az interjút Vajland Judit készítette.

fotók: Csatáry-Nagy Krisztina