Újabb hét, újabb bemutató a Vojtinában: február 8-án láthatják először legújabb színháztermi előadásunkat, melyben Trisztán és Izolda története elevenedik meg a színpadon Kovács Domokos rendezésében. A rendező többek között azt emelte ki a vele készült interjúban, hogy nincs olyan érzelmi kötődés két ember között, amit bűnösnek lehetne tekinteni.

videó: Kocsis Ferenc

Az olvasópróbán említetted, hogy nagyon régóta foglalkoztat Trisztán és Izolda története. Miért hatott rád jobban más szerelmi történeteknél?

Kovács Domokos: Emlékszem, hogy még gyerekként láttam egy kétrészes filmes feldolgozást, amit nagyon megszerettem, és onnantól kezdve folyamatosan érdekelt a történet. Később kamaszként, felnőttként is sokszor visszatértem hozzá. Maga a szerelem témája vonzott ebben már gyerekként is, de azt, hogy mi miatt érezhettem közelebb magamhoz ezt a történetet más szerelmi történeteknél, arra csak a mából, felnőtt fejjel tudok igazán rálátni. Amikor Nagy Orsival, az előadás szövegének írójával és dramaturgjával eldöntöttük, hogy ezzel az anyaggal szeretnénk foglalkozni, tisztán megfogalmazódott bennem, hogy azért is olyan fontos számomra, mert ez a szerelem több szempontból is ellene megy a társadalmi konvencióknak. Trisztán és Izolda története nagyon kiélezett, szélsőséges helyzetekben mutatja meg egy szerelmi kapcsolat dinamikáját, tragédiáját és sokszínűségét, amit megismerve én azt viszem el magammal, hogy egyszerűen nincs olyan érzelmi kötődés két ember között, amit bűnösnek lehetne tekinteni. A szereplőink nagyon sokat szenvednek attól, hogy a kapcsolatukat bűnként kezelik, mind az őket körülvevő társadalmi közeg, mind saját maguk. Közben pedig csak azt a nagyon egyszerű kiszolgáltatottságot – és egyben felszabadító állapotot - élik meg, hogy az érzelmeknek nem lehet parancsolni: ha valaki vonz, akkor az vonz, és azzal nem lehet mit csinálni. A szerelem nem ismer se nemzetiséget, se korkülönbséget, se társadalmi osztályt, se bőrszínt, se nemet, se előéletet, se semmit. Ha a vonzalom fennáll, az ellen lehet küzdeni, viszont annak egy minden érintettre kiterjedő tragédia lesz a kimenetele.



A szövegkönyv megírásához nemcsak a középkori eposz szövegét, hanem későbbi feldolgozásokat, sőt egy Nemes Nagy Ágnes verset is használtatok. Melyik hogyan formálta a végleges verziót?

K.D.: Orsival több szövegváltozatot is elolvastunk. Günter de Bruyn, Joseph Bédier, illetve Thomas feldolgozásai adják a történet magját. Mindegyik nagyon mást tett hozzá a színpadi verzióhoz. Günter de Bruyn szinte kalandregényes formában és nyelvezettel írja le a történetet. Bédier szintén regényformában ír, de költői és plasztikus képekkel. Thomas története a legautentikusabb változat, egy középkori vers, aminek csak részletei maradtak fenn. Orsi mindezekhez hozzáolvasta az opera librettóját is, abból is dolgozott. Mivel a 2006-os filmadaptáció mindkettőnknek emblematikus volt, inspirációként visszanyúltunk ahhoz is. A szövegkönyv létrehozásánál közös szándékunk volt, hogy megtartsuk a lovagi líra hangulatát, amit vegyítettünk mai kifejezésekkel, szóhasználattal, illetve egy olyan kortárs szemlélettel, amire a középkori embernek még nem feltétlenül lehetett rálátása. Fontos szerepet szántunk az önreflexiónak, önismeretnek, ami egy mai embernél nyilván egészen más színezetű, mint a középkorban volt. Azt szerettük volna, ha megjelenik a karakterekben, hogy ők hogyan viszonyulnak a saját érzelmi világukhoz, milyen kötődési mintákat működtetnek, hogyan és mennyire képesek közel engedni valakit magukhoz.

Trisztán és Izolda mellett kik állnak a történet fókuszában? Hogyan rajzolnád meg a szereplők közötti viszonyrendszert?

K.D.: Trisztán és Izolda szerelmében van egy harmadik fél, aki kettejükkel egyenrangú: ő Marke király, aki Izolda férje, Trisztánnak pedig a nevelőapja, nagybátyja, legjobb barátja. Egyszerre példakép, egyszerre nevelő, egyszerre mester – nagyon erős szeretet van közöttük, egy nagyon összetett, rétegelt kapcsolat tartja őket össze. Nagyon izgalmas ebben a trióban, hogy bármelyik két karaktert kiválasztjuk, közöttük nagyon erős kapcsolat van, de ha hármójukat együtt nézzük, valaki mindig egyedül marad: Marke kívül reked Trisztán és Izolda szerelmén, Trisztán nem része Izolda és Marke házastársi és uralkodói szövetségének, Izolda idegen Marke és Trisztán belsőséges kapcsolódásában. Hiába állnak közel egymáshoz, mindhárman magányosak is egyszerre. Ehhez a trióhoz kapcsolódik a többi szereplő: Brangene, aki Izoldának nemcsak komornája, hanem erős érzelmi szállal kötődő barát, szinte nővér is egyben. Marke másik fontos rokona Andret, aki Trisztánnal körülbelül egyidős. A két fiú a történet elején legjobb barátok, de a viszonyuk hamar megromlik és Andret Trisztán ellenségévé válik. Továbbá van két szereplő, akit ugyanaz a színésznő játszik: Izolda édesanyja, illetve egy bretagne-i várúrnű, Fehérkezű Izolda, aki Trisztán felesége lesz. (Érdekessége egyébként a regének, hogy Brangenén kívül az összes női szereplőt Izoldának hívják.)



Ugyanazzal a csapattal dolgozol, mint a Sárkánykirály színpadi verziójában. Milyen díszletben és zenében gondolkodtatok?

K.D.: Már sokszor dolgoztunk együtt ezzel az alkotócsapattal más projektekben is, így már kialakult bennünk az egymás iránti bizalom. Ismerjük egymás ízlését és gondolkodásmódját annyira, hogy biztos voltam benne, hogy könnyen tudunk majd azokkal az ötletekkel dolgozni, amit nekik hoz ez a történet. A díszletet Kárpáti Panna álmodta meg, ami egy templomrom, eköré rendeződik minden esemény. Nem frontális nézőtérrel dolgozunk, a nézők körbeülik a játékteret és a szereplőkkel együtt léteznek ebben a templomromban. Ettől egy nagyon intim tér alakul ki, hiszen nagyon közel ülünk a színészekhez. Ez szimbolikus is: a két szerelmes sosem tud magában, csak kettesben lenni, bárhová mennek is a térben, folyamatosan szem előtt vannak, mindenhol tanúk veszik őket körbe. A nézőknek érdekes, sőt akár zavarba ejtő is lehet ez a közelség. Bár ők nem látnak rá, de felülnézetből ennek a templomnak az alaprajza olyan alakú, mint egy szem. Ez eredetileg nem volt szándékos reflexió a szövegre, amiben nagy hangsúlyt kap Izolda tekintete, viszont ahogy felismertük ezt a részletet, nagyon jóleső összecsengésnek éreztük. Kicsit azt a képzetet is keltheti, mintha az egész történet Izolda szemében játszódna. A zeneszerző Tarr Bernadett, aki az intimitás fokozott szerepe miatt filmzeneszerű atmoszférákat és aláfestéseket teremt az előadás köré, amik azon túl, hogy nagyon érzékenyen támogatják meg az egyes jelenetek emocionális sodrását, egy egyedülálló hangtechnikai berendezésnek köszönhetően elképesztően izgalmas audio élményt nyújtanak.

Bár bábos előadásban gondolkodtatok, végül csupán egyetlen báb szerepel az előadásban. Hogyan lett egy bábokra tervezettből mozgásra hangolt előadás?

K.D.: Eredetileg egy bábosabb koncepció élt a fejemben, aztán ahogy Orsival elkezdtünk dolgozni a szövegen, világossá vált, hogy ez a történet nagyon hívja az emberi testet. Ezért egyetlen báb jelenik meg az előadásban, minden mást a fizikalitáson keresztül, mozdulatokkal jelenítünk meg. Azzal szeretnék kísérletezni, hogy a mozdulatok hogyan értelmezhetők bábként. Ezen túl a térnek vannak olyan többletjelentéssel bíró elemei, amiket bábokként is értelmezhetünk.

Az olvasópróbán arról is beszéltél, hogy elég erős narratívája van a szövegnek. Emellett mennyire építetek a nézői asszociációkra?

K.D.: A jelenetek, a mozgás és a tárgyak absztrakt képei miatt erősen inspiráljuk a nézőt arra, hogy plusz jelentésrétegeket fogalmazzon meg magában. A történet egy nagyon erős fogódzkodó, viszont mellé rakunk még olyan síkokat, amik a szöveg mögött jelennek meg.

Az interjút Hartyányi Panni készítette.

fotók: Csatáry-Nagy Krisztina