A Nincs mese! című, legújabb színháztermi előadásunk kapcsán Maróthy Anna Zorka rendezővel, valamint Csiky Csongor Ábel és Hajdú Péter bábszínészekkel beszélgettünk.

Hogyan fogadtad, hogy a mese negatív szereplőkről szól?

Hajdú Péter: Nekem nem volt furcsa, mert szerintem sokkal érdekesebbek a negatív karakterek, mint a pozitívak. Én legalábbis sokkal jobban szeretem a negatív karaktereket játszani.
Csiky Csongor Ábel: Jó ötletnek tartottam, hogy tovább gondoljuk ezeket a történeteket. Amikor gyerekkoromban találkoztam ezekkel a karakterekkel, akkor mindenkiről tudtuk, hogy ki a jó, vagy a rossz szereplő. Szerintem mindannyiunkban benne van a jó is, meg a rossz is, és attól függetlenül, hogy csinálunk valami rosszat, még lehet kiút, alakulhat máshogy is a történet.

Gyerekkorotokban, ha mesét hallgattatok vagy olvastatok, foglalkoztatott benneteket, hogy mi lesz a további sorsa ezeknek az antihősöknek?

H. P.: Ahogy visszaemlékszem, engem nem nagyon érdekelt, hogy mi történik velük. Arra viszont emlékszem, hogy a Piroska és a farkas mesénél az megfordult a fejemben, hogy mi ez a cirkusz, hogy elküldi virágot szedni ahelyett, hogy megenné ott rögtön. De az nem nagyon érdekelt, hogy utána mi történik.

Cs. Cs. Á.: Én diavetítésekről ismerem leginkább ezeket a hősöket, ahol nagyon gonoszok voltak. Ott nem lehetett máshogy gondolni, mert úgy rajzolták meg őket, hogy tényleg nagyon-nagyon ijesztőnek tűntek.

Az előadás cselekménye három ismert meséhez kapcsolódik: Piroska és a farkas, Jancsi és Juliska, valamint a Csizmás Kandúr. Kell ismerniük a gyerekeknek előzetesen ezeket a történeteket? Javasolnád a pedagógusoknak, hogy beszélgessen ezekről a mesékről, mielőtt megnézik a produkciót?

H. P.: Szerintem mindig jó, ha a pedagógusok beszélgetnek arról meséről, amit eljönnek megnézni. Nemcsak azért, hogy ismerjék a történetet, hanem hogy kapjanak valami olyan információt, ami segíti őket a történet feldolgozásában. Ebben az esetben szerintem hasznos, ha mesélnek róla, de akkor is meg fogják érteni, ha nem hallanak előzetesen semmit.

Cs. Cs. Á.: Szerintem érthető előzetes ismeret nélkül is, mert a különböző sztorikat eljátsszuk, de talán viccesebb, hogyha ismerik az eredetit, mert sok poén arra épül. Így nem a megértésre kell koncentrálniuk, hanem élvezhetik az előadás humorát.

Az ismert népmesék agresszivitása a mai mesékhez viszonyítva túlzó lehet. Bár ez a mese egyáltalán nem ezzel a céllal íródott, hisz egy népmesei parafrázis, szerinted szükség van a negatív hősök karaktereinek finomítására?

H. P.: Szerintem nem. Én legalábbis nem örülnék neki, hogyha ezeket finomítani kellene. A gyerekek is találkoznak majd nehéz helyzetekkel, agresszív dolgokkal az életük folyamán. Ha ezeket a mesék világa által már előre megismerik, könnyebben kezelhetik majd idősebb korukban.

Cs. Cs. Á.: A Disney-mesékkel összevetve valóban nagy a különbség. Az Agymanókban lévő gonoszok például annyira nem ijesztőek, de az Oroszlánkirályt így utólag visszanézni nagyon durva. Azt nem tudom eldönteni, hogy az ő befogadásuk hogyan formálódik, de az biztos, hogy ma már kicsit könnyebben befogadható gonosz figurák vannak.

Mit gondolsz, mi a legfontosabb, amit hazavihetnek a gyerekek a történetből?

H. P.: A legfontosabb üzenet az, hogy hibázhatunk – még ha nem is olyan súlyosakat, mint a farkas vagy a boszorkány. Kaphatunk új esélyt, amivel kiküszöbölhetjük a csorbát, és talán újra élhetünk olyan életet, ami nemcsak nekünk, hanem másoknak is javára válik.

Cs. Cs. Á.: Szerintem is az, hogy attól, hogy cselekszünk valami rosszat, még nem leszünk szükségszerűen gonoszok.

Az interjút Hartyányi Panni készítette.