Hajdú Péter
Hajdú Péter
Feltöltve 2020. június 5.
![]() | Hajdú Péter
|
Az egri Dobó István Gimnáziumban folytatott tanulmányai alatt részt vett a Gaál Ildikó vezette Baróti Szabó Dávid irodalmi színpad munkájában. 1983-tól a Debreceni Csokonai Színház, majd a Debreceni Színjátszó Stúdió tagja volt. A Színjátszó Stúdióval öt alkalommal szerepelt Japánban, előadásaikat japán nyelven játszották. (A rút kiskacsa; A kis gyufaárus lány) Alapító tagja a Szép Színház Színházi Alkotóközösségnek. Produkcióikkal elsősorban a gyermek és diák közönséget célozzák meg, de fontos szerepet kapnak a mai magyar drámák és az irodalmi összeállítások is. Készítenek TV-játékot és mese lemezeket is. A Debrecen Televízió rendszeresen alkalmazza különböző történelmi, irodalmi produkcióiban. Debrecenben és Nagyváradon 2005-2009 között szinkronizált és szinkront rendezett. A Zsámbéki Színházi Bázis előadásaiban rendszeresen szerepelt az elmúlt időszakban.
2006 óta tagja a társulatnak.
Születési idő, hely:
1965. Eger
Végzettség:
1983 – Dobó István Gimnázium (Eger)
1994 – Színész I. minősítést szerzett
Elismerések:
Thália nyakkendő-díj
Kortárs művészeti-díj
Komisszár János különdíj
Televíziós szereplései:
Antigoné; Fanni hagyományai; Csizmás Kandúr; Kiálts,város!
Portrék, vele készült interjúk:
Győrfi Lajos: Színészmesék (1997)
Who is Who (2002)
Új Kortárs Magyar Színészlexikon (1999)
Mérnök és kis December király egy személyben
„Hiszem, hogy rendkívül fontos építőköve egy embergyerek életének a bábszínház. Itt kaphat olyan meghatározó élményeket és értékeket, melyek nagyban befolyásolhatják az irodalomhoz, színházhoz, képzőművészethez és általában az egyetemes kultúrához való viszonyát. Erkölcsi, etikai, morális, esztétikai mintákat tehet a magáévá ebben az érzékeny életkorban. De azt is vallom, hogy a kisiskolás kor végével sem szabad magukra hagyni nézőinket, sőt a felnőtteket is vissza lehet csalogatni a bábszínház varázslatos világába.”