Asbóth Anikó
Asbóth Anikó
Feltöltve 2020. június 5.
![]() | Asbóth Anikó
igazgató
|
Alapítóként 1975 óta tagja a Vojtina Bábegyüttesnek. 1993-tól a Vojtina hivatásos városi bábszínházzá válása óta igazgatja a közös ügyeket. Igazgatói munkája mellett folyamatosan játszik a repertoáron tartott előadásokban, és alkalmanként közreműködik új előadásokban. 2007 óta igazgatója és művészeti vezetője a társulatnak, a színház nagyszínpadán megvalósuló programokat irányítja. Rendezőként jegyzi színházunk évadnyitó és záró rendezvényeit, valamint az évadonként hagyományosan megrendezett Maskarádé játékunkat. Folyamatosan részt vesz a szakmai szervezetek munkájában, a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke.
Születési idő, hely:
1959. Debrecen
Végzettség:
1981 – tanító-népművelő szakos diploma (Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola, Debrecen)
1987 – „B” kategóriás rendező szakképesítés (Népművelési Intézet)
1996 – bábszínész szakképesítés (Budapest Bábszínház)
Elismerései:
2014 – Magyar Arany Érdemkereszt
2014 – Csanak József-díj
2017 – Debrecen Kultúrájáért díj
2017 – Blattner Géza-díj
2018 - Debrecen Város Csokonai-díja
Vele készült interjú:
"Még mindig van bennem kíváncsiság."
„Szolgálnunk kell a közönséget, de nem szolgaian”
„Olyan bábszínházban hiszek, amelynek a szórakoztatás is feladata, viszont kiemelten szerepet kap a hagyományok továbbéltetése, kultúránk gyökereiből a ma emberéhez szóló üzenetek megtalálása, ezek korszerű bábszínházi formában való megmutatása. Hiszem, hogy a már évszázadok alatt bevált, megélt, kiforrott értékekből, kultúrelemekből, tapasztalatokból elindulva elsősorban a népmesék, mondák, legendák emberformáló tartalmait kell átadnunk a jövő nemzedékének. Természetesen úgy, hogy az akár újraértelmezett, újjá élesztett tartalmak korszerű eszközökkel ötvözve a gyermekek számára megélhető, általuk tovább alakítható legyen.”