Kálvin tér 13. – Színházterem
Paul Maar: Tessék engem megmenteni! - BEMUTATÓ
Utoljára frissítve: 2024. szeptember 5.
„Egyszer volt, hol nem volt...” - kezdhetnék így is a mesét, mert ebben a történetben is vannak királylányok, hercegek, sőt még egy szörny is, (akit persze elvarázsoltak és alig várja, hogy valaki feloldja a varázslatot) …mégsem úgy történnek itt a dolgok, ahogyan egy szokásos „egyszer volt, hol nem volt” mesében lenni szokott. Persze a végén itt is minden jóra fordul, de addig mókás, váratlan, és tanulságos kalandokba keverednek hőseink, és már sok mindent másképp gondolnak, mint amikor elindultak.
Paul Maar meséjét klasszikus paravános játékként álmodtuk a Vojtina Bábszínház színpadára, olyan pergő játékkal, ami élmény lehet óvodásnak, felnőttnek egyaránt.
Az előadást 4 éves kortól ajánljuk!
Az előadás jogait a Verlag für Kindertheater Weitendorf GmbH
és a Hofra Kft. közvetítette.
www.hofra.hu
Szereposztás
Paul Maar meséjét színpadra írta:
Schneider Jankó
Nagy Viktória Éva
Játsszák:
Hajdú Péter
Hell Krisztina
Nagy Mónika
Reschofsky György
Baditz Dávid
Telenkó-Oláh Tímea
Zenei közreműködők:
Czapp Ferenc/Zádor Tamás
Czifra Sándor
Györgyfi Zsolt/Szőnyi Donát
Popovics Mátyás
Rendezőasszisztens:
Vári Betti
Fény:
Ágh András
Nánási Barnabás
Hang:
Szemán Bence
Gara Ákos
A díszletet és a bábokat készítette:
Grosschmid Erik
Kissné Kati
Nádasiné Szegedi Éva
Tervező:
Grosschmid Erik
Zeneszerző:
Czapp Ferenc
Rendező:
Schneider Jankó
Erre az előadásra az interneten már nem foglalható jegy, csak telefonon vagy személyesen.
További műsorainkat megtekintheti ide kattintva.
Színháztermi előadás: | 2.000 Ft / fő |
Játszószínházi foglalkozás: | 2.000 Ft / fő |
Vojtina családi bérlet (4 előadás) (felhasználható négy vasárnapi előadásra vagy játszószínházi foglalkozásra): | 5.000 Ft / fő |
Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:
Színháztermi előadás: | 1.700 Ft / fő |
Játszószínházi foglalkozás: | 1.700 Ft / fő |
Szeretne értesülni a legfrissebb
bábszínházi információkról?
Iratkozzon fel hírlevelünkre: