Ugrás a főmenühözUgrás a tartalomraUgrás a lábléchez
4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160 href="mailto:uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov">uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov

Kiállítótér

Piros Ajtók – Vitéz Lászlók találkája

Utoljára frissítve: 2021. augusztus 25.

Piros Ajtók – Vitéz Lászlók találkája

Napjainkban több Vitéz László él, mint gondolnánk, elevenebb mint valaha. Kaposváron, Budapesten, Szombathelyen, Debrecenben, Pécsen, Kecskeméten, és még számtalan helyen csupikálja el nap mint nap a maga ellenfeleit. Ő az élő elevenség, minden történelmi bajságot is túlélő figura, aki a csúcsos, piros sapkában, a piros öltözetben, lábán a fekete csizmával, pirospozsgás arcával az ikonikus hősünk. 

Tárlatunkon ő, a nevettetés nagymestere, a nagydumás, aki körül zajlik, kavarog az élet, most, ha kevés időre is, de megáll, lendülete lefékeződik. Többedmagával belép a piros ajtón, azon, amelyik a kint és bent mezsgyéjén áll, amelyik az örökül vett játékhagyományokat köti össze.

A kiállításon Kemény Henrik vásári játékaiból hívtunk meg figurákat, azokat, akik segítették vagy akadályozták Vitéz László tevékenységeit.

A kiállítás látogatható:
2021. augusztus 29-től október 31-ig

A kiállításon látható bábok a Korngut-Kemény család hagyatéka.

A bábokat köszönjük a  
PIM-Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetnek és a  
Korngut-Kemény Alapítványnak!

Támogatónk:
Projekt címe: „Vitéz László vándorútja” - bábtörténeti kiállítás és vásári bábjátékosok találkozója a Vojtina Bábszínházban Kemény Henrik születésének 95. évfordulója alkalmából
Projekt azonosító szám: TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01251

Tovább az archívumhoz »
Színháztermi előadás:2.000 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:2.000 Ft / fő
Gyermek-előadásokra szóló bérlet:4.500 Ft / fő

Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:

Színháztermi előadás:1.700 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:1.700 Ft / fő

Szeretne értesülni a legfrissebb
bábszínházi információkról?

Iratkozzon fel hírlevelünkre:

4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160vojtina@vojtinababszinhaz.hu