Ugrás a főmenühözUgrás a tartalomraUgrás a lábléchez
4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160 href="mailto:uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov">uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov

Hírek

Vitéz László – Malombonyodalom (bemutató előadás)

Feltöltve: 2023. május 23.

2023 tavaszára nagy és izgalmas kihívást tűzött ki maga elé társulatunk: május 27-én, szombaton 15.00 órakor az évad utolsó bemutatójaként egy Vitéz László történettel készülünk. A Vitéz László – Malombonyodalom című, Baditz Dávid főszereplésével megvalósuló előadás a Kossuth utcai játszóhelyünkön, majd a ,,Szervusztok, Pajtikák!” című szabadtéri láncfesztiválunk programjakéntis megtekinthető lesz. Megtisztelő és felemelő érzés Kemény Henrik művészi minőségét és a nevéhez köthető hagyományt alapul venni, és persze óriási feladat egy, a mai korban is érvényes Vitéz László bábelőadáson dolgozni. Reméljük, értékrendjében méltó, színházilag pedig érvényes és tartalmas produkciót sikerül bemutatnunk a 2022/23-as évad utolsó bemutatójaként.

Vitéz László – Malombonyodalom (bemutató előadás)

Vitéz László kétségkívül a magyar színházi kultúra egyik legszínesebb, legelevenebb alakja. Piros sapkáját, palacsintasütőjét, jellegzetes szófordulatait ismerik egyaránt kicsik és nagyok. Velünk él, de sosem öregszik meg. Legismertebb hőstetteit az elátkozott malomban hajtotta végre, legyőzött ott szellemet, ördögöt és a halált is. De vajon mi történik, ha ezek az alvilági figurák visszatérnek, és erősebbek, mint valaha? Kihez fordulhat Molinári bácsi? Ki képes újra megtisztítani a malmot? Természetesen Vitéz László! Ha nagy a baj, ő csak előveszi a palacsintasütőjét, és már kezdődhetnek is az új kalandok…
Az élő hagyomány mindig utat mutat a jelennek, és érvényes válaszokat ad minden időben. Pont, mint Vitéz László.
Az előadást 3 éves kortól ajánljuk!

A Kemény Henrik nevéhez köthető hagyományt alapul véve a szövegkönyvet írta: Veres András
Tervező: Majoros Gyula
Zeneszerző: Czapp Ferenc
Rendező: Schneider Jankó
Játssza: Baditz Dávid
Díszletkészítő: Majoros Gyula
Báb- és jelmezkészítők: Kissné Kati, Majoros Gyula,
Nádasiné Szegedi Éva, Oláh Richárd
Hang: Szemán Bence
Technikai konzulens: Nánási Barnabás

Az előadásra jegyek foglalhatók telefonon (52/418-160) és honlapunkon. 

A Vitéz László - Malombonyodalom című előadásunk a Kossuth utca 1. szám alatt található 
Szabó Magda Pódiumteremben lesz látható.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az előadás kezdete előtt egy órával van lehetőségetek a Kossuth utca 1. szám alatt található Szabó Magda Pódiumterem pénztárában jegyet váltani, ahol technikai okok miatt csak készpénzt tudunk elfogadni. Amennyiben bankkártyával vagy OTP SZÉP kártyával szeretnétek fizetni, ezt a Vojtina Bábszínházban, a Kálvin tér 13-ban tudjátok megtenni hétköznapokon 9-17 óra között.
Köszönjük a megértéseteket!

Színháztermi előadás:1.500 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:1.500 Ft / fő
Felnőttelőadás:1.500 Ft / fő
Gyermek-előadásokra szóló bérlet:4.000 Ft / fő

Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:

Színháztermi előadás:1.200 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:1.200 Ft / fő

Szeretne értesülni a legfrissebb
bábszínházi információkról?

Iratkozzon fel hírlevelünkre:

4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160vojtina@vojtinababszinhaz.hu