4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160 href="mailto:uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov">uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov
Kövess minket:Akadálymenteshuen

Hírek

Rítus, hagyomány, idő
Alkotói interjú a Vojtina rítusjátékairól

Feltöltve: 2022. október 3.

Az ősz beköszöntével "Elmúlt a nyár, itt az ősz, kampósbottal jár a csősz" című rítusjátékunkra várjuk a kisgyermekeket. Ennek kapcsán, valamint a mai kor emberének felgyorsult életmódján gondolkodva beszélgettünk Láposi Terkával, Játszószínházunk művészeti vezetőjével, a rítusjátékok megálmodójával, és Magi Krisztinával, a szertartás-színház kezdetektől jelenlévő, állandó tagjával.

Terka, mi indított arra, hogy a bábszínházban legyen rítusjáték, mint állandó program? Kérlek, idézd fel az ötlet kipattanásának pillanatát, és hogy mi (volt) az alkotói szándék.
Láposi Terka: 1996-ban kezdtünk a Vojtina Bábszínházban a népszokásainkra épülő dramatikus játékokkal foglalkozni. Az akkori társulattal természetesnek éltük meg, hogy bábszínházunk tartalmainak a folklór, a népzene egyik alappillére kell legyen. Ezekhez társítottam a népi szín- és bábjáték szokáselemeit, illetve azt a holisztikus szemléletet, ami azonnal metodikát is adott számunkra, illetve a működésünket, és egy-egy foglalkozásra való felkészítésünket könnyítette meg. Az 1990-es évek elején néprajzkutatóként is végeztem. Ujváry Zoltán és Makóldi Sándor voltak többek között a mestereim, tőlük máig ható nézőpontokat tanultam meg, melyek közül többet azonnal alkalmazni tudtam a bábszínház dramatikus játékaiban. A holisztikus szemléletet, mint a világot, a benne élő embert egészében, összefüggésében vizsgáló, azt feltáró, megtapasztaltató szemléletet is néprajzi tanulmányaimban tapasztaltam meg először. Arra vágytam, hogy ezt, az életet, az egyént, a makrokörnyezet egészében megismerni vágyó organikus utat itt, a bábszínházban közönségünkkel megéltessük, megtapasztaltassuk. Hagyományaink a minden mindennel való összefüggés egészét adják, ebben a népi bábjáték és a folklórelemek hatalmas lehetőséget biztosítanak a jelenünk és önmagunk megismeréséhez.
Már akkor, a 90-es évek végén értékrend-változások voltak érzékelhetők. Az urbanizált és vidéki világ kontrasztja is előhívta bennem a hagyományokkal való foglalkozást abban az intézményben, mely kezdetektől fogva (1975) a gyermekkultúráért tevékenykedett a legtöbbet.
A kezdetektől 2006-ig táncház-gyermekjátékok néven fogadtuk az év kalendáriumi menetét követő ünnepeink köré szerveződő bábos foglalkozásainkra a résztvevőket, ekkor még negyedévenként az ünnepkörökhöz igazítottuk a tartalmakat. Később pedig szertartásszínház - rítusjáték elnevezéssel folytattuk az évszakok ritmusához kötődő szokásaink éltetését. Ezeken az együttléteken a dramatikus játékaink komplex szövetét igyekeztünk, és igyekszünk a jelenbe hozni. Az évkör ünnepi menetét tekintve hat fontos csomópontot érintünk.

Rítus, hagyomány, idő
"Illik a tánc ..." - Fotó: HAON/Czinege Melinda

Mit jelent neked a rítus, a szertartás, mint kifejezés?
L.T.: A hagyományra úgy tekintek, mint a jellegzetes mintáink és értékeink továbbadásának tárháza, ezek mentén generációk összekapcsolódása is, emléktár, mely identifikációs információkat raktároz. Folyamatosságot és hidat biztosíthat múlt és jelen között. Napjainkban nagyon érdekel, hogy ma a társadalom, a közösségek miket tekintenek átörökítésre méltó értéknek, és milyen módon megy végbe az átörökítés, hagyományápolás, hagyományőrzés, illetve újak teremtése hogyan történik. Szerintem lokális közösségek még ma is igénylik a hagyományokat. Ez pedig a Vojtina Bábszínházban teret kapott. A közösségekben továbbéltethető szokások, a kételyek nélküli természetességgel elfogadott hagyományelemek, az átlelkesítő közösségfenntartó dramatikus játékok elfogadásával természetes közeget tudunk biztosítani a hagyományos műveltségünk és a kortárs világ kultúrája között. Az áthagyományozás tulajdonképpen tudásmegőrzés, és ennek folyamatához a szín-, dráma-, bábjáték remek eszköztár.
A foglalkozásainkon a rítus, a szertartás fogalmát azon általános jelentésében használjuk, miszerint ez egy bizonyos csoport által meghatározott, szabályozott és alkalomhoz kötött cselekvési forma, melynek lehet vallási és kulturális háttere is. Gyakran tartoznak hozzájuk az eseményeket szimbolizáló tárgyak is, ezek pedig számunkra, bábosoknak nagyon fontosak. A rítusok tudatosan ismételt viselkedésmódok is egyben, melyek lehetővé teszik valamely esemény, fordulat, mítosz újra aktualizálását, újrateremtését, megélését. A szertartások emlékeztetnek, felidéznek egy-egy emberi sorshelyzetet, aktív részvételt is biztosítanak, de viszonylag szervezett rendben, előírások szerint zajlik. A közösség, miközben teljes szívével, figyelmével részt vesz a rituáléban, megteremti a közös együttlét örömének légkörét, érzékeli a bevonódás fontosságát. A rítusjátékainkban mindig megjelenik a közösségi dimenzió. A rítusokat humánetológiai kutatások is elemzik. Csányi Vilmostól tudjuk, hogy a rítusoknak elsősorban a csoport összehangolásában van jelentősége.

Mit gondolsz, hogyan fér össze a 21. századi ember életritmusával a hagyományőrzés? 
L.T.: Emberből vagyunk, újra- és újraéljük a nagy sorfordító hagyományainkat, csak ki-ki a maga módján elvonatkoztat a hagyományok eredeti jelentésétől, vagy a szokások egyes elemeitől. Viszont világunk gyorsuló ütemben digitalizálódik, talán gyorsabban is, mint 10 évvel ezelőtt gondoltuk. Ez az információs technológia átalakítja életterünket, gesztusainkat, kapcsolatainkat. De miért alkalmasak ezek (például internet, közösségi média) minderre? Véleményem szerint megszüntetik a privát és a nyilvános tér kettőségét, összekeverhetik az érzéseket a tényekkel, a virtuális világban, amit igaznak szeretnénk hinni, valóságként élhetjük meg, sőt, a közösségi médiák által létrehozott nyilvánosságban semmi nem akadályoz meg abban, hogy azt halljak, amit hallani akarok. Ez pedig létrehozhatja a folyamatos befolyásoltságot, az érzelmi kiszolgáltatottságot, a manipulálhatóságot. Még hosszan tudnám sorolni az okokat, amiért fontos, hogy a hagyományok életünk részei legyenek, maradjanak! A hagyományaink újraélése, éltetése ugyanis, mint a beszélgetés eléjén hangsúlyoztam, közösségteremtő, és életigenlő társas kapcsolatokon nyugszik. Úgy gondolom, hogy bábszínházunk ezekkel a foglalkozásokkal hozzá tud járulni a tradicionális kapcsolathálók fenntartásához, a gyermekek egészséges világképéhez, a természet változásaihoz igazított ünnepeink játékos megéléséhez.

Mit tapasztalsz, mi változott az emberek rítusokhoz való viszonyulásában az évek alatt?
L.T.: Hú, sok oka van annak, hogy eléggé lehangoló választ tudok adni erre a kérdésre! Rengeteg minden megváltozott körülöttünk! A változásokat igénylem, sőt magam is gerjesztem, de olyanokat szeretek, amelyek az élet esszenciáját mélyítik, a mindennapok örömét szolgálják, és alázatosan hozzájárulnak a létezésünk megismeréséhez. Viszont napjainkban az életmódok, életterek szétfeszültek, a családok szerkezete átalakult, megbomlott, a közösségek legtöbbje szétesett, a fentebb már említett digitális világ is alapjaiban változtatta meg a jelenkor emberében önmagához és a világhoz való viszonyát, és ezzel a rítusokhoz, az ünnepekhez való kapcsolatát. Lényegesnek tartom még a világméretű uniformizálódást, a gyors lokális mobilitást, az ünnepek kiüresedését. Giccstenger önti el az élettereinket, és trendi ünnepkonstrukciók jöttek létre, ahol a tömegesedés, a kényelmesség a hívószó. Ünnepalkotási módozataink individualizálódtak, az ünnepszerkesztési motivációk és az azokhoz szükséges tárgyi és szellemi kulturális elemek kiválasztása pedig már nem a hagyománytiszteleten alapul. Gyakran felteszem magamnak a kérdést, hogy miképpen fér el egymás mellett az élménytársadalom és a tradicionális konvenciók világa. Az életstruktúránk akkorát változott, hogy már csak kisebb lépésekkel tudjuk megéltetni a hagyományaink máig ható és érvényes elemeit.

Az ünnepkörök a következők: szüret, karácsonyvárás, karácsonyi betlehemezés, farsang, húsvét, pünkösd. Kriszti, neked melyik eseményhez kapcsolódó foglalkozás a kedvenced? Melyikben mit szeretsz, mint belső alkotó?
Magi Krisztina: Nincs kedvencem, mindegyik játékban vannak hangsúlyos történések, amiket nagyon szeretek megélni a gyerekekkel és alkotótársaimmal közösen. Mindig az itt és most csodáját élhetem meg, hiszen minden cselekvés együtt, egymásra figyelve és reflektálva, közösen történik meg. 
De mégis! Mindegyik rítusjátékunkban van olyan történés, amit nagyon várok. Szeretem megélni, ahogy a szüreti mulatságot lezárva izgalommal nézünk egymás szemébe és szőlőlével koccintunk. A novemberi elcsendesülésben a dió-és mézevés rítusát várom nagyon, Karácsony havában a közös éneklés öltözteti a lelkemet ünneplőbe. Farsangkor a kecskés alakoskodó játékot, húsvétkor az igazi vízzel locsolkodás rítusát várom nagyon. Pünkösdkor minden gondolatommal azon vagyok, hogy a pünkösdi királynak, aki három próbatételben nyerte el a királyi címet, legyen bátorsága büszkén végigmenni a fehér vászon úton.

Te a kezdetektől benne vagy ezekben a játékokban. Emlékezz vissza, kérlek, milyen hangulatúak voltak a régebbi előadások, és milyenek a mostaniak. Melyek a közös, és melyek az eltérő jelenségek?
M.K.: A technológia uralta világban nagymértékben roncsolódott a közösségben létezés lehetősége, a másik ember és az együttcselekvés megtapasztalásának élménye. Most kicsivel nehezebb megteremteni a játékok során az egymásra figyelés belső terét, és azt hiszem, ez a jelenség gyermekben és felnőttben egyaránt megfigyelhető. Ugyanakkor a gyermek kíváncsiságában, világra történő rácsodálkozásában, a játszani vágyásában nem változik.

Rítus, hagyomány, idő
,,Elmúlt a nyár, itt az ősz..." - Fotó: Csatáryphoto

Hogyan kell elképzelni a gyakorlatban egy ilyen foglalkozást? Milyen elemekből áll? Vegyük példának az ,,Elmúlt a nyár, itt az ősz, kampósbottal jár a csősz” – szüreti mulatságot.
M.K.: A legelső gesztust, amit a hozzánk érkező csoport felé minden alkalommal megteszünk: a gyerekek fogadása, üdvözlése a ruhatár előtt. Mivel a közel egy órás együttlétünk során nem nézőként, hanem alkotó résztvevőkét számítunk a gyerekekre, ekkor közvetlenül, színházi szerepek nélkül beszélgetünk velük. Egyrészt elmondjuk, mire érkeztek, másrészt megtapasztaljuk, milyen a csoport összetétele, életkora, illetve csoportként hogyan viselkednek. Ez segít minket a játék során, hogy könnyebben tudjuk kezelni a csoport egészét és az egyéni helyzeteket.  
A rítusba történő bevonódás a játszószínház előterében, - a kintben, a hétköznapi történések közegében, és a bentben, a szertartásjáték helyét összekötő köztes térben - történik meg. Indirekt módon, játékszituációval hívjuk közös ünneplésre a résztvevőket. Ebben a szüreti játékunkban a teremben horkoló szőlőcsőszt indulunk megtréfálni úgy, hogy elcsenjük az utolsó fürt szőlőjét. Majd miután felébresztjük a csőszt, eljárjuk a szőlőtaposók táncát. Minden rítusjátékunk fontos eleme az élő népzenére megélt közös tánc. Nem tájegységek lépéseit tanítjuk meg, hiszen a legtöbb csoporttal egy évadban egyszer találkozunk, hanem a magyar néptánc alapvető motívumait. A zenére történő mozgás, a tánc ősi rítusa közös lélegzés és testtapasztalás élményét adhatja.
A magyar kultúránkból áthagyományozott dramatikus szokások, népi vallásos cselekedetek, valamint a népszokásainkban meglévő bábos elemek adják a rítusjátékaink magját. Szüret, vagyis kisfarsang idejében betoppannak hozzánk különféle népi alakoskodók, a foglalkozást és nemzetséget kifigurázó viccelődő jelmezes alakok: a portékájával házaló, szerencsét jósló cigányasszony, a tejszínhabbal borotváló borbély és a borotvapengét élező köszörűs mester. Majd táncával megkezdi a kisfarsangi vigadozást a liliputi táncospár.
Az ünnepegységhez kötődő rítuscselekvésre használt tárgyak közül mindegyik játékunkban van olyan, amit a résztvevők elkészítenek és el is visznek magukkal. A tárgyalkotás és azzal megélt közösségben végzett rituális cselekvés úgy gondoljuk, hogy az újraélhetőség lehetőségét adja a közösségnek, és az élő egyénnek egyaránt. Szüreti játékunkban minden gyermek elkészíti a négy évszak jellegzetes alakjainak egyikét: kecskét (ősz vége - tél eleje), medvét (tél vége), huszárt (tavasz), gólyát (nyár). Majd a kisfarsangi maszkos felvonuláson jelmezbe bújva életre is keltik a figuráikat.
A szertartásszínház záró rítusa egy falat étel (kenyér, kalács, alma), vagy egy korty ital (legtöbbször must, szőlő- vagy almalé) elfogyasztása. Majd a végső az elköszönés, az elengedés gesztusa. Ezt is nagyon fontosnak gondoljuk, az elengedés örömteli, de komoly gesztusát, azt, hogy jó volt együtt lenni! A búcsúzás elemét mindig egy-egy jókívánsággal fűszerezzük. Őszi játékunkban szőlőlével koccintunk, és áldomást mondunk. 

Nekem nagyon fontos jellegzetességnek tűnik a szertartásban az időérzékelés. Mit tapasztalsz egy-egy játékban, változott az évek alatt a gyermekek időérzékelése, életritmusa?
M.K.: Az emberek életritmusa egyértelműen felgyorsult. Az információk folyamatos áradása a reakcióidőket lerövidítette, az idő terét leszűkítette. Éppen ezért törekszünk játékainkban kitágítani a pillanatot, teret és keretet adni az itt és most megélésének. 

Mit gondoltok, kell-e a játékok idejét a mai kor emberéhez, mai gyerekek ritmusához igazítani? 
L.T.: Hogyne! Azaz kellene, de nem tesszük. Alkotótársaimmal együtt úgy gondoljuk, hogy a foglalkozás menetét, szerkezetét, az egyes játékos elemek ritmusát kell úgy felépítsük, hogy az kiváltsa az igazítás érzetét. Az idő, mint a percekben mérhető haladás, azaz elmúlás ugyanis nem változik, csak a mi érzékeléseink és impulzusaink igényelnek gyorsabb tempót. Azaz biztosan ezt igényeljük? Az idő múlásának valós megélésére épülő játékainkban ugyanis el tudjuk érni, hogy az idő lassúbb menetének adjuk át magunkat. A gyerekcsoportok játékba hívása oly természetesen alakul, hogy a gyerekek észre sem veszik, mikor léptek át a szertartások küszöbein. Az impulzusok folyamatosak, hol gyorsabbak, hol lassabbak, hol intenzívek, néha meditatívak, és szinte folyamatosan közösségiek. Tehát az együttlélegzések fontosak, ehhez a közös együttes lélegzéshez azonban út vezet. Az utat pedig közösen, több lépésben tesszük meg. Igazi próbatétel ez mindenkinek!
Az, hogy időérzékelésük miben változott az évek alatt, nem tudom. Azt tapasztalom, hogy a kisgyerekek (elsősorban ők a résztvevőink) folyamatosan a jelenben vannak, úgy élik meg az időt, mintha az örök lenne. S ennek biztonságában nekünk (felnőtt korúaknak) a rítusjátékokon keresztül az idő menetére íródott ünnepi csomópontokban velük játszani igazi ajándék!

Rengeteg szertartás-színházat megéltetek már. Mit láttok a gyermekeken? Mi fogja meg őket a legjobban?
M.K.: Mindig közösségek érkeznek hozzánk – óvodai csoportok, vagy iskolai osztályok – tehát a gyerekek nemcsak ismerik egymást, hanem idejük nagyrészét is együtt töltik az intézmény falain belül. A színház viszont egy egészen más tér, mint ahol általában lenni és játszani szoktak. Mindig olyan tiszta és átlátható játékteret igyekszünk kialakítani, melyben a téri elemek és tárgyak meglétének oka és jelentése van, így minden játék, cselekvés mélyebb tartalmat, jelentést kaphat. Úgy tapasztalom, hogy az élő muzsika, az ének, a közös tánc és az együtt, közösségben megélt ünnepi cselekvések egyszerűsége és ismételhetősége varázsolja el leginkább a rítusjáték résztvevőit, gyerekeket, pedagógusokat és minket, rítus tevőket egyaránt.

Terka, mit gondolsz, mi a viszony a hagyományőrzés és a kortárs létezés között?
 

Rítus, hagyomány, idő
"Illik a tánc ..." - Fotó: HAON/Czinege Melinda

L.T.: Ez egy nehéz kérdés, nagyon-nagyon nehéz! A hagyomány a folyamatos állandóság, az emlékezés, az együttlevés a múlttal, a saját átalakulásom kerete, tükör a jelennek a jövőért, generációk közötti staféta, híd! Mennyi közhelynek tűnő kifejezés, de igazságuk van! A lényeg, hogy mindig közösségi formákról, élményekről, értékekről beszélünk.
A kortárs a mindenkori jelen kontextusához tartozik, folyamatosan reflektál a korra, aktuális társadalmi, művészeti kérdésekkel bombáz minket, és párbeszédre késztet mindent mindennel. Sok szakember szerint a legfontosabb, hogy a kortárs-létezésben az egyén az, aki hatást gyakorol a jelenre. A kortárs-művész a befogadót közelebb akarja hozni saját korához, és az egyénre bízza a műalkotás (bármely műfajban) értelmezését. Én ezt az utóbbi jellemzőjét tartom magam számára a leglényegesebbnek! 
A kettő viszonya? Nem olthatják, olthatnák ki egymást. A kiüresedés állapota nem jöhet létre! Nehéz az egyensúlyozás.

"Elmúlt a nyár, itt az ősz, kampósbottal jár a csősz" című rítusjátékunkat október 3-ától október 6-áig több alkalommal is játsszuk a Vojtina kamaratermében.

A beszélgetést Oláh-Bebesi Bori készítette.

Rítusjátékainkról bővebben: 
"Elmúlt a nyár, itt az ősz, kampósbottal jár a csősz" (Szüreti mulatság)
Paradicsomjáték (Karácsonyvárás)
"Menjünk el a látására!" (Karácsonyi betlehemes bábtáncoltatás)
"Illik a tánc a farsangnak, minden rongya fityeg annak" (Farsangi állatalakoskodás)
"A madarak is hangicsálnak" (Tavaszvárás - Húsvétolás)
"Szíp kerekek forogjatok!" (Pünkösdi király- és királylány választás)

 

 

Színháztermi előadás:1.500 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:1.500 Ft / fő
Felnőttelőadás:1.500 Ft / fő
Gyermek-előadásokra szóló bérlet:4.000 Ft / fő

Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:

Színháztermi előadás:1.200 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:1.200 Ft / fő

Szeretne értesülni a legfrissebb
bábszínházi információkról?

Iratkozzon fel hírlevelünkre:

4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160vojtina@vojtinababszinhaz.hu