4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160 href="mailto:uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov">uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov
Kövess minket:Akadálymenteshuen

Hírek

Nyitottan és jelen lenni
Beszélgetés Nagy Mónika bábszínésszel

Feltöltve: 2022. november 21.

November 20-án, vasárnap mutattuk be a Kossuth utca 1. szám alatt található épület Szabó Magda Pódiumtermében A halász meg a nagyravágyó felesége című előadásunkat.
A halász feleségét megformáló Nagy Mónika színésznőt kérdeztük a bemutató kapcsán. Moncsival intuícióról és tudatosságról, a szerep megformálásáról, illetve a báb műfaj megunhatatlanságáról beszélgettünk.

A halász meg a nagyravágyó feleségében te alakítod a feleség szerepét. Markó Róbert, az előadás író-rendezője így fogalmazott ennek kapcsán: ,,Nagy Mónika személyiségének és színészi útjának is nagyon fontos lépcsőfok lehet ez a karakter. Azt érzem, hogy nem szokott ilyen szerepeket megformálni, pedig benne van az adottság és a képesség.” Mit gondolsz erről?
Nagy Mónika: Ezidáig nagyon sok naiv karaktert játszottam, ami alapvetően helyén volt az életemben, mert eddig a lényemnek is ezt a részét éltem leginkább. Mindig is úgy gondolkoztam, hogy nem véletlenül kapok egy szerepet az élettől, mert annak jelentősége és üzenete van, és ez nagyon sokszor be is bizonyosodott. Tökéletesen le tudtam fordítani az életemnek arra az adott szakaszára, amelyben kaptam, és elgondolkodtatott, hogy mi az a következő fejlődési szakasz, amit meg kell élnem a civil életemben is.

Nyitottan és jelen lenni

Ez a szerep abszolút megfelel az árnyoldalak integrálására. Az ember nem igazán szeret szembesülni a negatív oldalával, a hiányosságaival, a gyarlóságaival, én legalábbis nagyon sokáig így voltam ezzel. De most úgy látszik, hogy itt az ideje, és van alkalmam ezt megélni a karakter által is. Köszönöm ezt a lehetőséget Markó Róbertnek (a darab rendezőjének), aki bízott a képességeimben annyira, hogy kipróbálhassam magam ebben a szerepben.

 

Egyértelműen neked van a legnagyobb utad a történetben. Hogyan dolgoztál a feleség szerepén?
N.M.: Érdekes, hogy ezt a szerepet nem belülről kezdtem el megfogalmazni, hanem egyszerűen beálltam a báb mögé és ő megéledt. Hoz egy jelenlétet, a dolgok történnek, a hangsúlyok kimondatnak. Nem tudom azt mondani, hogy leültem, és ától cettig átgondoltam és megszerkesztettem a hangsúlyokat, és nagy lélektani megfejtéseket és bugyrokat bejárva jutottam el a karakter megszületéséig. Alapvetően törekszem az intuíciómra hagyatkozni—ami persze nem mindig egyszerű, hiszen a tükör, amiben a világot látjuk, torzul és mázgás—, mindenesetre a szándék tiszta bennem arra vonatkozóan, hogy a valóságot lássam.
Visszatérve az alkotás folyamatához: általában úgy szoktam dolgozni és létezni, hogy a figurában lévő érzelmi amplitúdók átfutnak rajtam, megtörténnek bennem. Ez nem tudatos, egyszerűen egy alkati dolog, hogy így működöm. Egy mesei sűrítésben azonban mindezt megengedni magadnak—hogy egy borzasztóan erős bűntudatot átélj—viszont nem lehet. A mese végén például, amikor az asszony belátja, hogy a kapzsisága hová juttatta őt és családját, a Halkirályt kéri: ,,könyörgöm, mentsd meg a fiamat.” Ha ezt teljes mértékben átérezném, és azzal a töltettel mondanám a szöveget, akkor annak csúnya sírás lenne a vége. Ebben az esetben tehát hagyok egy egészséges távolságot a lényem és a karakter között.

Milyennek látod az asszony figuráját? Van bennetek hasonlóság (akár a nagyravágyást, vagy az állandó cselekvéskényszerét illetően)?
N.M.: Nagyon emberinek látom őt. Az érzései és cselekedetei is azok. Szereti a fiát, a férjét. A család a bázis, ezt szeretné biztonságban tudni, de leginkább a fia jövőjét. Minden túlkapást, kapzsiságot ez generál, s persze egy ponton már elveszíti a kontrollt önmaga felett. Mi emberek nagyon is hajlamosak vagyunk erre.
Az egyik kedvenc filmemben fogalmazzák ezt meg nagyon szépen, a Felhőatlaszban (nem tudom szó szerint idézni, de valahogy így hangzik): ,,Az ember szívében ott van az éhség a mindig többre…”

Nyitottan és jelen lenni

Persze Istennek hála megkaptuk a szeretet és belátás képességét is. Ebben a történetben nagy árat kell fizetni az asszonynak: a fia életét (éppen azt, amit a leginkább féltett). Ez az, ami visszarántja a realitásba és így válik képessé arra, hogy elengedje túlbúrjánzó vágyait. A történet aktualitását és témáit —úgy, mint nagyravágyás, hajthatatlanság, bűntudat— most is keresem önmagamra vonatkozóan. Próbálom megfejteni, hogy ezekben én hol tartok. Az életemben soha nem a fizikai síkon való berendezkedés és a társadalom elvárásainak való megfelelés mozgatott elsősorban. Nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy nem próbáltam megfelelni bizonyos szinten, de nem ez tesz boldoggá. Mindig is mást éreztem feladatomnak. Társaságban is inkább a csendes megfigyelő  voltam. Gyerekkoromtól kezdve így működtem, figyeltem a körülöttem zajló eseményeket, a felnőttek között ültem, hallgattam, ahogy beszélgetnek, és ezt most sincsen másképp. Gyerekként felépítettem magamnak egy álomvilágot. Most már, ahogy telik fölöttem az idő, és törekszem meglátni és elfogadni a valóságot— amihez az árnyak is hozzá tartoznak—, még inkább jólesik a csend, hiszen minden, mi lényeges, a csendben mutatkozik meg. Jó ide megérkezni, de elszántságot, alázatot, áldozatot, őszinteséget igényel. Ha célom van az életben, akkor ez.

Hogyan működsz általában egy próbafolyamatban, milyen elvárásaid vannak magaddal szemben, és ez hogyan változott az elmúlt évek alatt?
N.M.: Igyekszem minél hamarabb tudni a szöveget, pontosabban úgy tudni, ahogy azt az író megírta. Igyekszem türelmesnek lenni magammal szemben. Régebben jellemző volt rám, hogy szerettem azonnal kész lenni, de most már hajlandó vagyok megengedni magamnak a hibázás lehetőségét is. Megpróbálok nem a saját utamban állni, és nagyon nyitottan és jelen lenni. Ha már egyszer leginkább ösztönösen és energiákból dolgozom, hagyom, hogy a báb, a szöveg, a tér, a partner, a zene megihlessen.
Czapp Ferenc zenéi egyébként is közel állnak hozzám. Nem csak azért, mert a férjem, hanem azért, mert a témái hihetetlen kifejezőek.
Minden szándék és tartalom szinte kézzel tapintható a zenéiben. A libapásztorlányban (2020, rendező Kuthy Ágnes) is sokat segítette a karakterem építését, és most is úgy érzem, hogy sikerült egy olyan zenei világot teremteni a történethez, ami kifejezi annak valódi üzenetét.

Nyitottan és jelen lenni

Summa summárom, jelen lenni és hagyni áramlani mindent, ez nagyon fontos számomra. Ha kívülről nézve, görcsölve és elméből kezdem el csinálni a dolgokat, az számomra katasztrófa. Valakinek ez működik, nekem nem. Úgy készülök, ahogyan az életben is törekszem jól létezni: próbálok tudatos, rugalmas és mentálisan összeszedett lenni. Ugyanezt alkalmazom a színpadra is. Például törekszem egy napi ritmusra: reggelente igyekszem leülni meditálni, kitisztítani az agyamat, átmozgatni a testemet. Mindig ügyelek arra, hogy tisztán és érthetően beszéljek. Nagyon hálás és szerencsés vagyok, mert úgy érzem, hogy viszonylag tisztán beszélek, és nem kellett szakemberhez fordulnom, és plusz energiákat befektetnem ahhoz, hogy ez így alakuljon. Erre törekszem a színpadon is. Fontos, hogy a szövegek meg legyenek rágva, illetve ha énekelni kell, az is tiszta legyen, s ha dalok is szerepelnek a darabban, akkor beénekelek próba előtt. Azokkal a szövegekkel szoktam bebeszélni, illetve azokkal a dalokkal szoktam beénekelni, melyek az előadásban elhangoznak, mert így az idegrendszeremet, az artikulációs bázist, a hangszálaimat is arra készítem fel, amire szüksége lesz. Azt hiszem, minél többször ismételgeti ezeket az ember, annál kevesebb a hibázási lehetőség.

2005 óta vagy tagja a Vojtina Bábszínháznak. Miért pont a báb műfaj iránt vagy hűséges?
N.M.: A báb hihetlenül jó partner és eszköz. Leginkább az asztali bábot és a bunrakut szeretem, mert ezekben a formákban van a legközvetlenebb kapcsolat a lélek és a báb között. Így tudom leginkább beletenni a figurába az energiát, amitől aztán ő megéled. Nagyon szeretem azt a pillanatot, amikor nem tudom eldönteni, hogy valamit én csinálok, vagy a báb magától önállóan létezik… Csodálatos, amikor azt érzed, hogy a báb egy külön lény. Tulajdonképpen bármi, ami a bábon keresztül megszületik, jelen van a belső világunkban. Minden érzés, minden gyarlóság is mind-mind megtalálható bennünk. Ebben a műfajban az a csoda, hogy mindezt az alkotás szolgálatába állíthatod. Persze akkor is, ha élőszínészi játékról van szó, de a báb még fokozottabb alázatot kér az embertől. Itt ő az első, ő mozdul először.

Milyen gondolataid vannak a társulati létezés kapcsán? Szoktál ezen gondolkozni? Van olyan szerep, amire nagyon vágysz?
N.M.: Nem szoktam ezeken gondolkodni. Csak vagyok. Törekszem jelen lenni, figyelek az emberekre. A lelkem akkor érzi jól magát, ha a körülöttem lévő emberek is jól érezik magukat. Persze nekem is vannak rosszabb napjaim, de igyekszem ezeket is szeretni. Az, hogy valaki jön, vagy megy, az egy természetes folyamat, és ezt sem szoktam nagyon fájdalmasan megélni, mert az is az élet rendje…
Nehéz erre a kérdésre válaszolni, mert tényleg nem szoktam ezen gondolkozni.
Szerepálmaim sincsenek, az van, ami van.(mosolyog)

Színháztermi előadás:1.500 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:1.500 Ft / fő
Felnőttelőadás:1.500 Ft / fő
Gyermek-előadásokra szóló bérlet:4.000 Ft / fő

Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:

Színháztermi előadás:1.200 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:1.200 Ft / fő

Szeretne értesülni a legfrissebb
bábszínházi információkról?

Iratkozzon fel hírlevelünkre:

4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160vojtina@vojtinababszinhaz.hu