Ugrás a főmenühözUgrás a tartalomraUgrás a lábléchez
4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160 href="mailto:uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov">uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov

Hírek

Magyarországi Bábszínházak Találkozója Kecskeméten!

Feltöltve: 2022. június 13.

Idén 15. alkalommal rendezik meg a Magyarországi Bábszínházak Találkozóját Kecskeméten, amire már nagyon készülünk, hiszen Vas Laci és Cirkusz Minimus! című előadásunk is szerepel a programok között. A Találkozó 2022. június 11-étől 16-áig tart, a magyar bábos szakma kihagyhatatlan eseménye ez, ahol szakmai rendezvények mellett ingyenesen, vagy előre megváltott jeggyel több előadás is látogatható lesz a közönség számára.
A Vojtina társulata június 11-én, szombaton 19 órától a Cirkusz Minimus! műsorral lesz látható az Emlék-Tár téren, június 12-én, vasárnap pedig 15 órától egy nagyon szeretett előadásunkat, a Vas Lacit nézheti meg a közönség a Hírős Agóra nagytermében.
A Találkozó öt napja alatt 34 színháztermi és 14 szabadtéri előadás kerül bemutatásra.

1997 óta hagyományosan, az egyetemi képzésben résztvevő bábszínész szakos hallgatók bemutatkozására is lehetőséget nyújt a rendezvény. A 15. Találkozón a végzős bábszínész osztály mellett a rendező szakos hallgatók három produkciója is látható lesz.
Ezúttal is jelen lesznek a határon túli színházak képviselői- Rozsnyóról, Kolozsvárról, Nagyváradról, Marosvásárhelyről, Szatmárnémetiből, Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgyről és Szabadkáról - akik szakmai résztvevőként a kezdetektől figyelemmel kísérik a rendezvényt.
A 15. Találkozó június 11-12-én két napos szabadtéri programsorozattal egészül ki Kecskemét főterén, amelyen népszerű előadások, szórakoztató játékok várják az érdeklődőket.

A Találkozó részletes programja itt érhető el.

Színháztermi előadás:2.000 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:2.000 Ft / fő
Gyermek-előadásokra szóló bérlet:4.500 Ft / fő

Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:

Színháztermi előadás:1.700 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:1.700 Ft / fő

Szeretne értesülni a legfrissebb
bábszínházi információkról?

Iratkozzon fel hírlevelünkre:

4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160vojtina@vojtinababszinhaz.hu