Hírek
Feltöltve: 2023. október 25.
Kedves Közönségünk!
2023-ban ünnepeljük városi hivatásos bábszínházzá válásunk 30. évfordulóját. Ennek alkalmából indított online játékunkat folytatjuk, melyben kíváncsiak vagyunk, hogy milyen emlékeket őriztek a 30 éves Vojtináról, előadásainkról és programjainkról egyaránt, illetve hogy bábszínházunk milyen szerepet tölt be életetekben. Mi a születésnapunkra azt kérjük, hogy jelöljétek meg bábszínházunkat megosztott képeiteken, posztjaitokban, mi pedig cserébe ajándék jegyeket sorsolunk ki közöttetek. A bábszínházunk megjelölésével megosztott képek és posztok játéka (Facebook, Instagram) egészen, 2024. június 30-ig tart.
Az önálló, hivatásos városi Vojtina Bábszínházban 1993. november 7-én tartottunk először bemutatót. Most, 30 évvel később szeretnénk veletek közösen megemlékezni erről a fontos eseményről. A Móra Mesék című előadásunk eredeti bábjaiból készített kiállítással várunk benneteket a Kálvin téren, melyet november 30-ig tekinthettek meg.
Továbbá születésnapunk alkalmából a velünk együtt 30. életévüket idén betöltő látogatóink ingyenesen tekinthetik meg az ünnepi előadásainkat – személyigazolvány felmutatása esetén. Szeretettel várunk benneteket tehát
a november 5. és 7-e közötti előadásainkra és bábkészítő foglalkozásinkra. További izgalmas meglepetésekkel is készülünk ezen a három napon, úgyhogy mindenképp érdemes lesz betérni hozzánk, ünnepeljünk együtt!
Bábszínházunk igazgatónőjével, Asbóth Anikóval a Kortárs Online riportere beszélgetett a születésnapunkkal kapcsolatban, ezt az interjút itt olvashatjátok.
.jpg/M%C3%B3ra%20mes%C3%A9k%20(4)__600x393.jpg)
Színháztermi előadás: | 2.000 Ft / fő |
Játszószínházi foglalkozás: | 2.000 Ft / fő |
Gyermek-előadásokra szóló bérlet: | 4.500 Ft / fő |
Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:
Színháztermi előadás: | 1.700 Ft / fő |
Játszószínházi foglalkozás: | 1.700 Ft / fő |
Szeretne értesülni a legfrissebb
bábszínházi információkról?
Iratkozzon fel hírlevelünkre: