Ugrás a főmenühözUgrás a tartalomraUgrás a lábléchez
4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160 href="mailto:uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov">uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov

Hírek

Ki hol lakik?

Feltöltve: 2014. december 7.

Hol laknak az állatok? Odúban, barlangban, tó mélyén, erdő szélén? 2014 decemberében éppen a Vojtina Bábszínház színháztermének díszletei között, hogy megmutassák Nektek magukat. Legyetek a vendégeink, és egy másik fontos dolgot is megtudhattok: azt, hogy mi lakik az emberek szívében! Bartal Kiss Rita rendezővel Szabó – Kovács Patrícia beszélgetett 2011-ben, amikor az előadást először színpadra állítottuk.

 


Ezt az előadást az óvodásoknak szánja elsősorban a bábszínház. Miért éppen nekik?

Az óvodásoké sajátos korosztály. Gyönyörű időszak ez, amikor a gyerekek értelme kezd nyiladozni. Sok múlik rajtunk, felnőtteken, hogy mit és hogyan mutatunk meg nekik az őket körülvevő világból, hiszen ebben a korban formálódik világlátásuk. Emiatt megszólításuk módja is különleges kell, hogy legyen, hiszen az ő gondolkodásuk még frissebb, rugalmasabb, mint akár a kisiskolás korosztályé, nem köti őket gúzsba a szabályoknak és elvárásoknak való megfelelés kényszere. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – nagyon kevés bábszínházi rendező ért a nyelvükön s tud megfelelő módon szólni hozzájuk. Ezért hívom én a 3-4 éves gyerekek játékmódját segítségül. Ahogyan a kisgyermek számára minden hétköznapi tárgy játékként funkcionál, például a fakanálból kard lesz, úgy válnak a szereplők személyes tárgyai bábbá, és kelnek életre a színpadon. Ez az előadás a gyerekek asszociációs készségére épít, egyúttal fejlesztve azt. Emellett nagyon szeretném azt elérni ezzel az előadással, hogy a kisgyermekek gondolkodásának szabadságát az őket kísérő felnőttek is újratanulják, és együtt csodálkozzanak rá a játék öröme mellett a kortárs magyar költészetben lakozó értékekre is.

 

Hogyan formálhatók egységes egésszé három teljesen különböző költői alkat, Szabó Magda, Kovács András Ferenc és Tóth Krisztina versei?
Miért éppen rájuk esett a választásod?

ki hol lakik 9A darab egésze a szöveg és a szereplők szintjén is erősen polarizált. A kerettörténet nagyon leegyszerűsítve egy nő és egy férfi találkozását meséli el. Miután egy park egyik padján furcsa kis lényt találnak, megpróbálják megfejteni, vajon milyen állat lehet. A két személyiség nagyon különböző: a nő célja a megállapodás és otthonteremtés, a férfi igazi kalandor, aki az újat keresi, és hajtja a megismerés vágya. Mindezek ellenére mégis egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és pontosan a nevenincs állatka önkéntelen segítségével.
A darabbéli nőalak megszólalásaihoz, beszédmódjához nagyon alkalmasak Szabó Magda klasszikusabb szövegei, akinek megidézése Debrecenben szinte kötelező. A modernebb, de ugyanolyan magas színvonalú Kovács András Ferenc- és Tóth Krisztina-versek nyelvi szinten képviselik a kalandozást, az új utak felfedezését. Gimesi Dóra író-dramaturg pedig a három költő verseinek felhasználásával egységes és tiszta szövegvilágot teremtett.

 

Milyen üzenet rejtőzik még a versek, illetve a történet mögött?

Az előadásnak minden játékossága mellett van mélyebb mondanivalója. Szeretném, ha a felnőtt nézők is elgondolkodnának az átváltozó tárgyak láttán, és eljutnának a „Mi is ez?” és a „Hol lakik?” kérdésektől odáig, hogy ki vagyok én, honnan jövök, hová tartozom a világban, mivel foglalkoznék, ha nem azzal, amivel épp most, és ki lennék/lehetnék máskor, máshol? Természetesen az önmeghatározás folyamatában a családnak, a minket körülvevő kisebb közösségeknek (barátok, munkatársak, stb.) döntő a szerepe. Mindennapjainkban ennek jelentőségét ritkán ismerjük csak fel, ezért ezzel kapcsolatban szintén szeretném egy kicsit elgondolkodtatni a közönséget.

 

Milyen színpadi közegben, milyen bábos eszközök segítségével született meg ez a játék?

Mátravölgyi Ákos díszlete voltaképpen egy park szeglete, üdítő zöld oázis egy nagyvárosban. Ez a leginkább meseillusztrációra emlékeztető háttér a helyszíne a főhősök találkozásának, akiket Hajdú Péter és Nagy Mónika alakít. A harmadik főhőst, a furcsa kis lényt bábként Hell Krisztina kelti életre, és e három bábos kezében alakulnak át bábbá a különböző tárgyak vagy ruhadarabok is. A bensőséges hangulathoz, a vershez-meséhez simuló zenét Reschofsky György komponálta. A színházterem méretei ellenére próbáljuk megőrizni az előadás „kuckós” jellegét, megteremteni a kívánt meghittséget.

Szeretnénk megmutatni a gyerekeknek az egyszerűség és az átváltozás hétköznapi csodáját a magunk bábos eszközeivel, és bízunk abban, hogy ez mindnyájunknak örömet okoz majd!

 

Színháztermi előadás:2.000 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:2.000 Ft / fő
Gyermek-előadásokra szóló bérlet:4.500 Ft / fő

Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:

Színháztermi előadás:1.700 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:1.700 Ft / fő

Szeretne értesülni a legfrissebb
bábszínházi információkról?

Iratkozzon fel hírlevelünkre:

4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160vojtina@vojtinababszinhaz.hu