Hírek

Nem szokványos dramaturgi munkára kért fel a Vojtina. Hogyan született meg az előadás szövegkönyve? 

2020-ban kezdtünk el együtt dolgozni angol és magyar kutatókkal, akik azt térképezték fel, hogy a gyermekjogok hogyan jelennek meg az óvodákban. A kutatók óvónőket vontak be a munkába, így rengeteg képi, írásos és hanganyag született, amiket mi is megkaptunk. Ezt a rengeteg dokumentumot néztem, olvastam végig már színházi szemmel, kiválasztva a színházi anyagként működő, vagy színházi anyaggá menthető részeket. Először egy a jelenleginél kicsit hosszabb szövegkönyv született meg, amit tovább szűkítettünk Terkával. A színházi előadás tervezésekor már nem az volt a fontos számunkra, hogy az eredeti kutatói témamegjelöléssel, a gyermekjogokkal foglalkozzunk. Az előadásra önálló alkotásként gondoltunk, ami a kutatási anyagokból inspirálódott.


Mondhatjuk azt, hogy Az őzike, akit Szerelemnek hívnak verbatim vagy dokumentumszínház? Hogy az óvodások lejegyzetelt, rögzített, meg nem változtatott mondatait halljuk az előadásban? 

Igen. Az őzike különlegességnek számíthat az óvodás korosztálynak szánt gyerekszínházi előadások esetében, egyrészt mert nem az történt, hogy egy felnőtt írt egy szövegkönyvet „Én azt gondolom, hogy így beszélnek a gyerekek” felkiáltással, másrészt a tudatos kutatási előzmények, az óvónők által gyűjtött konkrét anyagok miatt is. Ezért születhetett meg az a hozzám nagyon közel álló döntés, hogy ez egy dokumentumszínházi vagy verbatim színházi előadás legyen, tehát szinte 100%-ig azt az anyagot használjuk fel a szövegkönyv összeállításakor, amit megkaptunk kutatási anyagként, és csak akkor nyúljunk bele egy-két mondattal, ha a dramaturgia vagy a jelenet szervezése nagyon indokolja. Semmiképp se próbáljunk meg a gyerekek helyett vagy a gyerekek fejével gondolkodni felnőttként. Arra voltunk kíváncsiak, mi van akkor, hogyha egy az egyben a saját játékaikkal és a saját nyelvi valóságukkal találkoznak a gyerekek.


Mit gondolsz, magukra ismerhetnek majd a játszószínház terében? 

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit fognak reagálni a gyerekek. Az is egy fontos gyerekszínházi vállalás, hogy egy olyan előadást és egy olyan mesevilágot mutassunk nekik, amivel a hétköznapokban nem találkoznak.  De mi történik akkor, ha azt látják, ahogy ők működnek, ahogyan szabadon játszanak az óvodában, ahogy a konfliktusokat kezelik, ahogy a vágyaikat belerakják a játékokba. Nyilván nem fognak ennyire tudatosan magukra ismerni, de érdekel, hogyan fognak reagálni ezekre a valós vagy életközeli helyzetekre.


Apró drámáknak neveztétek el ezeket a lineárisan nem építkező, a gyerekek játékaikból megszerkesztett jeleneteket. Milyen drámákkal találkoztál? Okozott-e esetleg valamelyik számodra is meglepetést? 

Valóban nem építkezik lineárisan a történet, mert a dokumentumanyagok is elcsípett pillanatok, pár perces felvételek, lejegyzések, de azért sem, mert elég ritka, hogy ez a korosztály hosszú órákon át egy történetben legyen. Nagyon asszociatívan, gyorsan és nagyon bátran váltanak, ami mozaikos szerkezetet eredményezett, és egy olyan bátor dramaturgiát, amire gyakran egy felnőtt színház sem mer vállalkozni. De a gyerekek így élnek, így játszanak: egy mondattal egy másik valóságban vannak, és ezek a rögzített szabad játékok valóban rejtenek drámai helyzeteket, mert a gyerekek a játékokba beviszik azt a valóságot, amiben léteznek. Egy tévés játékba behozzák azt, amit hallanak a külvilágból, egy családi játékba pedig azt, amit otthon tapasztalnak. Nagyon erősen megjelenik a saját valóságuk. Azt hiszem, nem lepett meg, hogy milyen drámák vannak, azért sem, mert vannak ilyen korú gyermekeim és lekövetem, ahogy ők játszanak, másrészt eleve nem gondoltam azt naivan, hogy a körülöttük zajló életet ők nem forgatják be a mindennapi cselekvéseikbe vagy játékaikba.


Dramaturgként nehéz volt választanod a kutatók által elküldött sokórányi anyagból? 

Igazából nem, mert nagyon adta magát, hogy mi az, ami színházilag működtethető lesz. Azok a dokumentumanyagok, amik az óvodai szabad játékot rögzítették, vagyis nem az óvónők által irányított beszélgetések, könnyebben használhatók voltak, hiszen maguk is eleve kis jelenetek: hogyan játszik két kis kutya, hogyan játszanak a babaszobában a lányok, vagy hogyan építenek űrhajót a fiúk.  Emiatt a forma miatt itt könnyű volt szelektálnom. Ami inkább feladat volt, hogy a foglalkozásokon rögzített irányított beszélgetéseket, amelyek a színpadon didaktikusnak tűnhetnek, hogy lehet úgy szerkeszteni, hogy gördülékeny vagy izgalmas legyen színpadi szövegként is.

Az interjút Vajland Judit készítette.