Hírek

2023 tavaszára nagy és izgalmas kihívást tűzött ki maga elé a Vojtina Bábszínház: május 27-én az évad utolsó bemutatójaként egy Vitéz László történettel készülünk. A Vitéz László – Malombonyodalom című, Baditz Dávid főszereplésével megvalósuló előadásról és a próbafolyamatról a rendezőt, Schneider Jankó bábszínészt, bábrendezőt kérdeztük.

Mit gondolsz, miért érvényes, miért időtálló még ma is ez a Kemény Henrik nevéhez köthető hagyományos vásári bábjáték?
Schneider Jankó: Nagyon sok magyar tradíció eltűnését, elkorcsosulását látom, ebben a folyamatban fontos, hogy létezik egy ennyire életben tartott hagyomány, mint a Vitéz László-játék. Nem csak az én rendezésemre, vagy Baditz Dávid játékára gondolok, hanem érdekes jelenség, hogy az elmúlt években gombamód szaporodott a Vitéz László-játékok száma. Ennek a figurának nagyon sok különleges kalandját gondolták tovább mai alkotók. Van olyan történet, amikor László Amerikába megy, van, amikor Vas Juliskával, a szerelemmel is találkozik, tehát ezekkel az újragondolásokkal folyamatosan formálódik az eredeti hagyomány. Érdekes, hogy az európai vásári kesztyűs hagyományban gyakorlatilag az egyik legfrissebb tag Vitéz László: az 1600-as évek elején elinduló Pulcinellához képest az, hogy Vitéz Lászlónk van, az három, vagy inkább két és fél generáció munkája. Azért mondom így, mert Korngut Salamon (Kemény Henrik nagyapja) eleinte cirkuszigazgató volt, majd marionett játékokkal szórakoztatta a nagyérdeműt, és csak utána tért át a kesztyűs játékra. De lényegében az a jelenség, hogy Vitéz Lászlóval szembenézünk a démonokkal, az egy három generációs hagyomány. Amikor a gyerek meseolvasás során kéri, hogy újra és újra mondjuk el neki az ijesztő részeket is, az azért van, mert többször meg akarja élni ugyanazt a borzongást. Ez pedig örök. És az is örök, és mindig érvényes, hogy ez a figura, László játékos formában, nagyon pimaszul, viccesen szembe mer szállni démonokkal, ördögökkel, sőt, a halállal—kicsit helyettünk is.

Miben lesz hagyománytisztelő és miben újító ez az előadás?
S.J.: Az volt a kérés Veres András író-dramaturghoz, hogy olyan szöveget írjon, amiről azt lehet hinni, hogy a Korngut-Kemény család padlásáról származik, de mégis legyen friss. Nagyon érdekes egyébként, hogy a szándékos frissítést nem igényli a Vitéz László-játék és a Vitéz László-forma, mert az önmagában örökérvényű. Mi annyit frissítettünk rajta, hogy az eddigi előadásoktól eltérően jelen esetben belelátunk egy belső helyszínbe, a malomba is. A Malombonyodalom előzménye Az elátkozott malom című játék. Abban az előadásban van egy apró momentum, amikor az egyik szellem elkapja Vitéz Lászlót és berántja a malomba, ő viszont kirántja a szellemet, majd a játék folytatódik a külső helyszínen. Mi eljátszottunk azzal a gondolattal, hogy mi van akkor, ha berántja Lászlót a szellem, változik a szín, és megmutatjuk a malom belsejét? Az előkészületi folyamat napjaiban olvasott Veres Andris a fiának egy mesét, ami egy királyfiról szólt, akinek szembe kell néznie a félelmeivel: többek között ördögök között kell töltenie egy éjszakát. (A királyfi, aki nem ismerte a félelmet) Ez is lendítette a gondolkodásunkat afelé, hogy nyíljon ki a malom és László ott nézzen szembe az ellenfeleket jelentő lényekkel. Ami még egy nagy találmány a tradícióhoz képest, hogy mint ahogy egy számítógépes játékban egyre erősebbek és veszélyesebbek az ellenfelek, a mi történetünkben is egyre ijesztőbb lényekkel kell találkoznia Lászlónak. Például a legelső szellem egy tükörrel próbálja elvonni Vitéz László figyelmét, a második szellem, aki már a malombelsőben van, a füstölgő fejével próbál ráijeszteni főhősünkre, Lucifer pedig már megjelenésében is képviseli azt, amit egy fő ellenfélnek kell képviselnie. Egy kínai típusú, a kínai bábhagyományból érkező bábot használunk, aminek a kesztyűs formájáról azt kell tudni, hogy nagyon attraktívan forgatható, kétkezes fegyverrel rendelkezik. A mi Luciferünk is kapott tehát egy kétkezes vasvillát, mely harci eszközt látványos módon tud kezelni, de László szerencsére nagy lendülettel, és nem utolsósorban tréfával elvégzi a munkáját és legyőzi ellenfeleit. Nagyon fontos ebben az előadásban az a tény, hogy azért kezdődhet el a mi történetünk, mert Az elátkozott malomból megismert molnár figurája nem vigyázott eléggé a már megtisztított malomra. Így tudták újra megszállni azt a szellemek és az ördögök.

Szerinted miért nem vigyázott rá? Az előadásban persze elhangoznak magyarázatok, de neked mi a mélyebb gondolatod emögött?
S.J.:  Nagyon emberi és ismerős dolog ennek az oka: a lustaság. Mindannyian ismerjük azt a jelenséget, amikor ránk van bízva egy érték, amire csak figyelni kéne, de még erre a minimális erőfeszítésre sem vagyunk képesek.

A Kemény Henrik nevéhez köthető hagyományos Vitéz László-játékról fontos elmondani, hogy eleinte nem voltak lejegyzett szövegkönyvek, hanem a helyzetek és az improvizációk során alakult magától egy-egy történet. Hogyan viszonyultok ti a hagyományos Vitéz László-szövegekhez és az új szövegkönyvhöz? Mesélj arról, hogy a ti próbafolyamatotokban hogy néz ki a szövegkönyv alakulása!
S.J.: Maga Kemény Henrik is nagyon hagyománytisztelő volt. Úgy tudom, hogy a nagyapánál nem igazán voltak lejegyezve a játékok, inkább az apuka, illetve ő volt az, aki papírra vetette ezeket a játékokat. Van ehhez egy kedves történetem. Heni bácsi mesélte, hogy volt egy nagymama, aki az előadása végén odament hozzá az unokájával és könnyes szemmel kérdezte tőle, hogy hogy lehet, hogy ő ugyanezt az előadást látta ennyi idősen, mint most az unokája! Beszélgettek és megfejtették, hogy az, akit ő látott, az a nagypapa volt: de még hangban is, minden hangsúlyban, minden szójátékban pontosan ugyanaz volt, mint Heni bácsi.
Én belenyúlok a szövegkönyvekbe, de egyrészt ezt Veres Andris tudja rólam, másrészt pontosan tudja azt is, hogy nem feltétlenül az jelenik meg az előadásban, ami az íróasztalnál születik. Andris egy nagyon erős alapot adott, ami mentén jól el tudtunk indulni, de a próbák során egyrészt Dávidra alapozva, másrészt a helyzeteket fejlesztve természetesen változik a szövegkönyv. Rengeteg mindent emeltünk be egyébként más Vitéz László-játékokból, és most konkrétan a Korngut-Kemény hagyományra gondolok. Nem csak Az elátkozott malomhoz nyúltunk vissza, hanem a Csodaládából is beemeltünk elemeket, de végig Veres Andris dramaturgiáját tartottuk szem előtt.
Mivel egy egyszemélyes játéknál fontos, hogy a színész a magáénak érezze az előadást, Baditz Dáviddal úgy álltunk neki a próbafolyamatnak, hogy azt mondtam: a rendelkezésünkre álló időkeret teljesen az övé, ő gazdálkodik vele. Ez azért volt számomra fontos, mert én ebből a folyamatból egyszer csak kilépek, és nem az lesz a lényeges, hogy ki rendezte az előadást, hanem csakis a játékos. Egy olyan szabadságot kell adni a színésznek, amiben azt érzi, hogy rá varrták az előadást. Ennek elérésében pedig a Veres Andris által hozott erős szituációkkal és erős karakterekkel bíró szövegkönyv rengeteget segített.

Te magad is játszottál egyszemélyes vásári kesztyűs játékot (Batu-tá kalandjai, 2012, r. Kovács Géza), most pedig rendezőként fogod jegyezni a Vitéz László – Malombonyodalom című előadást. Milyen tapasztalatokra tettél szert a játékaid során, és milyen szempontokat tudsz hasznosítani a rendezésben? Hogyan vezeted Dávidot ebben a folyamatban?

S.J.: A játékaim során lettek bizonyos “fogásaim”, amikről tudom, hogy jól működnek: tudom a ritmusképletet, megtanultam, hogy hogyan lehet kiszólni a nézőkhöz és úgy interaktívvá tenni a játékot, hogy közben a dramaturgiája és az irányítása nálam marad. Fontos képesség, hogy úgy tudjuk terelni az előadást, hogy a gyerekek azt higgyék, hogy helyenként ők vezetik a játékot, de közben nagyon tudatosan tartani tudjuk magunkat az alappillérekhez. Ezeknek a fogásoknak a használatára buzdítottam Dávidot is. Érdekes egyébként, hogy a Vitéz László-játékok nagyon jól működnek interakció nélkül is. A történet a kiszólások nélkül is kerek és remekül lejátszható. De én nagyon szeretem, ha van egy-két olyan gesztus, amivel ki lehet szólni a közönségnek, mintha a véleményüket, vagy segítségüket kérnénk, mert ezzel az lesz az üzenet, hogy ez az előadás egy közös út, és hogy együtt győztük le azt, akit nagyon-nagyon nehéz legyőzni. Bár természetesen ezeket a gesztusokat erőltetés nélkül dolgoztuk bele az előadásba, és erősen fog majd a közönségen múlni, hogy hogyan alakul a játék. Nagyon izgalmas, hogy a színész előadásról előadásra fogja alakítani a játékot, folyamatosan formálódni fog.

Milyen zenei- és látványvilágra számíthatnak a nézők? Milyen szempontok mentén találtátok ki a koncepciót?
S.J.: Czapp Ferenc a játék zeneszerzője, fontosabb akciókat és karakterek beexponálását tesszük zenével is hangsúlyosabbá. Lesz sok sok ritmika, melyekhez dallam is párosul, ezek a karakterekhez illő effektek, vagy dallamok: a legnehezebb ellenfél, Lucifer elnáspángolásánál például fontosnak tartottuk, hogy jó ritmusos zene fokozza a hatást. Ez azért is fontos, mert az utolsó ellenfélnél már mindannyian érezzük, hogy ezt a gonoszt együtt győztük le.
Majoros Gyula tervező személyében pedig egy olyan szakemberről beszélünk, aki már jópárszor tervezett Vitéz László-játékhoz látványt. Jól bevált receptjei vannak, és remek terveket és megoldásokat hozott. Nagyon szeretem Gyula Vitéz László-munkáit, abszolút ismerős neki ez a világ, valamint nyitott volt új ötletekre is, például arra, hogy hogyan ömlik ki füst az egyik szellem fejéből. Ez a füstös figura egyébként a mi koncepciónkban maga a Halál, csak nincs megnevezve.
Van egy olyan tanulmány, ami azt mondja, hogy meg kell halnunk ahhoz, hogy az ördöggel találkozhassunk. A mi esetünkben is ez történik: túlvagyunk az első szellemen, a másodikon (aki a Halál), a díszlet így nem csak egy malomban dominál, hanem konkrétan egy dantei pokolba kerülünk bele. Ugyanúgy látjuk a malmot, mint a pokol egyik bugyrát. Ezzel teszünk egy érdekes állítást, miszerint amíg nem végezzük el a feladatunkat, addig nem mehetünk ki a pokolból. Nagyon fontos megemlíteni, hogy itt a Vojtinában vannak olyan emberek, mint például Nánási Barnabás mint technikai konzulens, aki meg tudja oldani az olyan technikai feladványokat, amilyeneket megálmodtunk. Nagy vágyam, hogy miután László minden szellemet és minden ellenfelet leküzdött, érezhető legyen, hogy hosszú idő után, nehézkesen lép működésbe a malom, mivel már régen használták: az élet megállása után újraindulnak a dolgok… Nagyon hálás vagyok a Vojtina mindentudó műhelyének is, mindenki nagyon jó és kreatív megoldásokkal élt.

A próbafolyamat végénél jártok. Mit vársz most a legjobban?
S.J.: Most a Vojtina fölötti lakásban próbálunk, de nagyon várjuk már, hogy kinyissuk a közönség felé is a játékot. Valamint nagyon fontos dolognak tartom, hogy a Vojtinához, ahol hamarosan megnyílhat a Kemény Henrik örökségét bemutató kiállítás, párosul egy Vitéz László előadás. Nagyon megtisztelő, hogy ez az én kezem munkája tud lenni Dáviddal. Tudom, hogy jó kezekben van a Kemény Henrik hagyaték, és tudom, hogy egy olyan kiállítás lesz, amiért az ország minden pontjáról ide kell jönni és  megnézni. És örülök, hogy sikerült egy olyan játékot létrehozni, ami belepasszintható ebbe a hagyományba.


Az interjút Oláh-Bebesi Bori készítette.

Az előadás az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre.