Hírek

Mi inspirálta a rendezői koncepciódat?

Ez Máté személyes története: egyetemi vizsgaelőadásként indult, amit akkor felvételről láttam. Szakmai nehézségei ellenére is nagyon megrázó volt, éppen a személyessége miatt. Mondjuk úgy, hogy katartikus, pedig, ha az ember színházzal foglalkozik, akkor ritkábban hatódik meg egy produkciótól. Amikor a megtisztelő felkérés érkezett, hogy lehetne ezzel az anyaggal foglalkozni, éppen emiatt mondtam igent. Egyszemélyes előadásról van szó, kvázi monodrámáról, bár sok szereplője van, de ők bábok formájában jelennek meg. Ilyenkor az ember nagyon máshogyan dolgozik, mint egy sokszereplős, nagy stábbal készülő darabnál. Ez a történet a Mátéé, ahogy a munka nagy része is, vagyis nem klasszikusan az volt a feladat, hogy valamit rendezőként otthon vizionálok, és azt átadva a többieknek ők megpróbálják megvalósítani, illetve ebből a dialógusból lesz egy új minőség, hanem itt Máté fejében már megszületett valami, ami készen volt, és azt gondoltam, azt kell a fényre, a közönség elé segíteni, ami az ő közlendője, ami belőle kikívánkozik ezzel a történettel. 

Máté ötleteiből és a te elképzeléseidből hogyan készült el a szövegkönyv?

Máté eredetileg írt egy szövegkönyvet a vizsgájához. Az előadás előkészítése alatt volt egy napunk, amikor a tervezővel, Boráros Szilárddal együtt arra kértük Mátét, hogy beszéljen a családjáról, különösen a nagypapájáról. Számtalan történet elhangzott, nagyon sok gyerekkori fotót átnéztünk, megismerkedtünk a családdal. Ez volt az előadás egyik lába. Másrészt az egy nagyon misztikus helyzet, hogy karnyújtásnyira van tőlünk Kemény Henrik hagyatékának a nagyja, illetve a Világközép című életműkiállítás a Kossuth utcán, hiszen itt próbált Máté, és itt fogja legtöbbször játszani az előadást. Tehát a produkció másik lába a klasszikus vásári hagyomány, azon belül is a Vitéz László játékok, aminek etalonja Kemény Henrik. Tehát Máté nagyapjának a legendájából, ami a halhatatlanság csizmájához kapcsolódik, és a klasszikus vásári tradíció alapszüzséiből jött létre egy arányos és dramaturgiailag is értelmezhető történet, ami végül is a szövegkönyv lett. Ez persze a próbák során változott a színészi invencióknak köszönhetően, de meglehetősen keveset. Ehhez jöttek Czapp Ferenc zeneszerző ötletei, amelyek nemcsak zenei betétek, hanem sok esetben érintik az előadás dramaturgiáját, illetve akár bábmozgatási kérdéseket is. A halhatalanság csizmája összességében egy nagyon személyes és elmélyült műhelymunka eredménye. 

Volt konkrét célotok a Vitéz László utalásokkal?

Ha a tradíció és az innováció kapcsolatát egy számegyenesnek tekintjük, aminek az egyik vége a tradíció, a másik pedig az innováció, akkor azt gondolom, hogy alkotóként fontos, hogy a kettő között megtaláljunk egy olyan pontot, ami félúton van. A felkérés is egy vásári bábjáték megalkotására érkezett, illetve a jelenetek dramaturgiájukban nagyban építenek a Kemény Henrik-féle formátumra, tehát tulajdonképpen kikerülhetetlen volt az, hogy Vitéz László valamiképpen megidéződjön. Ez a mi Gyurink pontosan úgy viselkedik a pokolban, mint Vitéz László, csakhogy nem palacsintasütője van, hanem kalapácsa, meg imakönyve, meg szentelt misebora, de tulajdonképpen az ördögök azok akik, azt gondolják, hogy Vitéz Lászlóval állnak szemben, és igazuk is van, hisz egy Vitéz László alteregó jelenik meg ebben az előadásban. 

Mitől válik mai történetté a nagypapa világa? 

Attól, hogy ma játsszuk. Attól, hogy a Mátéé, attól, hogy személyes. Nagyon kevés kortárs utalás van benne, nyelvében is picit archaizáló, de azt hiszem, mégis jól érthető. Nem feltétlenül hiszek abban, hogy nekünk bármilyen formai leleménnyel a kortárs valóságra kellene utalnunk. Ez egy borzasztóan erős és könnyen átélhető történet, ahol a főhőssel kicsik és nagyok egyformán azonosulni tudnak. Ha ez megtörténik, és Gyurival együtt végig mennek az ő útján, akkor már elértük a célunkat. A kortárs befogadástól, a történet átélésétől válik jelen idejűvé ez a történet.

Az interjút Hartyányi Panni készítette.