Ugrás a főmenühözUgrás a tartalomraUgrás a lábléchez
4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160 href="mailto:uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov">uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov

Hírek

Bábszínházi Világnap
Nyílt próba és kulisszajárás

Feltöltve: 2024. március 13.

Nyílt próbával és kulisszajárással készülünk a Bábszínházi Világnapra március 21-én, csütörtökön.

Bár ez a meteorológiai tavasz első napja is, a nyílt próbán arra is fény derül, hogy a bábszínház hamarosan bemutatandó Zozó, a magányos szörny című új előadásának főhőse kibújik-e a barlangjából. Zozó folytonos veszekedése ugyanis odáig vezetett, hogy a falu vezetője kiűzte őt a közösségből, egyenesen az Üveghegyig. Egy nap Ricsi, egy kisfiú toppan be hozzá… A titkot, hogy közös kalandjaik során megbarátkoznak-e egymással, O. Horváth Sári rendező és a Vojtina bábművészei fedik fel úgy, hogy az előadás elkészültének érdekes, nézőként nem látható részleteiről is beszélgetnek az érdeklődő gyerekekkel és felnőttekkel.  A rendező az előadás félórás részletébe enged bepillantást.  
A március 21-én 10 órától kezdődő nyílt próbára felnőtteket és 10 évnél idősebb gyerekeket várunk a Vojtina Bábszínház Kálvin téri épületének Színháztermébe. (Találkozó az előtérben.) 

A sétára vállalkozó, kulisszákra kíváncsi színházbarátok Láposi Terka idegenvezetésével bejárhatják a Vojtina folyosóit, minden zegzugát, megismerkedhetnek a színház működésével, betekinthetnek a műhelyekbe, a színfalak mögé, megismerkedhetnek a különböző bábtípusokkal, azok mozgatásával, láthatnak terveket, maketteket, sőt azt is megtudhatják, hogyan készül el egy báb vagy milyen egy báb tervezői rajza? 
Kulisszajárás Láposi Terkával március 21-én 17 órától a Kálvin téri játszóhelyen. 

Mindkét esemény regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a 52 418 160-as telefonszámon, vagy a szervezes@vojtinababszinhaz.hu címen lehet. 

A Bábszínházi Világnap alkalmából rajzpályázatot is hirdetünk óvodásoknak és iskolásoknak. A rajzok témáját a Az égig érő fa című előadásunk  adja. 
Milyennek képzelitek a szépséges virágoskert közepén álló égig érő fát? Hogyan sikerül a kondásfiúnak felmásznia rá, hogy kiszabadítsa a király leányát? Rajzoljátok meg vagy fessétek le nekünk!
Alkotásaitokat 2024. április 30-ig küldjétek el postai úton, vagy hozzátok be személyesen az alábbi címre:
4026 Debrecen, Kálvin tér 13.
Ne felejtsétek el a rajzokra ráírni a neveteket, életkorotokat, otthoni címeteket, vagy óvodátok, iskolátok címét és nevét, és a rajzpályázat címét:

Az égig érő fa
Képeitek közül társulatunk tagjai választják ki a számukra legkedvesebbeket. A kiválasztott képek alkotóinak jutalma egy 3 fős családi belépő egy tetszőlegesen választott vasárnapi bábelőadásunkra. Alkotásaitokat bábszínházunk Gyerkőcfalán is kiállítjuk, így ha betértek hozzánk, viszontláthatjátok azokat.

Jókedvű rajzolást kívánunk!

A bábszínházi világnapot a nemzetközi bábművész-szövetség, az UNIMA kezdeményezésére ünneplik világszerte 2003 óta.

Bábszínházi Világnap
Színháztermi előadás:2.000 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:2.000 Ft / fő
Vojtina családi bérlet
(4 előadás)
(felhasználható négy vasárnapi előadásra vagy játszószínházi foglalkozásra):
5.000 Ft / fő


Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:

Színháztermi előadás:1.700 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:1.700 Ft / fő

Szeretne értesülni a legfrissebb
bábszínházi információkról?

Iratkozzon fel hírlevelünkre:

4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160vojtina@vojtinababszinhaz.hu