Ugrás a főmenühözUgrás a tartalomraUgrás a lábléchez
4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160 href="mailto:uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov">uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov

Hírek

Apakaland

Feltöltve: 2015. szeptember 23.

Ki ne álmodott volna arról, hogy a gyerekkorban elképzelt, elérhetetlen fantáziavilág egyszer csak megelevenedik? A készülő KALÓZKALAND című előadásunkban három apuka épp ezt a csodát éli át, amikor vágyuk teljesülve hirtelen egy igazi kalózhajón találják magukat. Schneider Jankó ötletgazda, rendező, dramaturg és színész mesél nekünk bővebben minderről.

Hogyan lesz egy kalózokról szóló történet egy bábelőadás témája?
Az előadás Juan Muñoz Martin „Kullancs, a kalózkapitány” című művén alapszik. Gyerekkoromban találkoztam először a történettel, nagyon szerettem, salátára olvastam a könyvet. A történet színpadra állításakor azonban nem elsősorban ez az érzelmi háttér motivált.
Asbóth Anikóval (a bábszínház igazgatója – szerk.) már korábban beszélgettünk arról, hogy szükséges lenne egy olyan előadás létrehozása, amely egy bizonyos családi problémára fókuszál. Szóba került többek között például a gyerekek játékkultúrájának a megváltozása, amelybe a szülők már egyre nehezebben tudnak bekapcsolódni. Ekkor aztán az jutott az eszembe, hogy érdekes kiindulópont lehetne olyan szülőket bemutatni, akik hiányolják a gyerekeikkel való együttjátszást. Ebből született az újabb kérdés: vajon ezek a szülők mit szeretnének játszani? Mi volt az ő gyerekkoruk elérhetetlen játékhelyszíne? Így jött a kalózhajó gondolata, ez vezetett el aztán magához a regényhez.

Mennyiben követi majd az előadás a könyv történetét?
Az alapanyag sokáig nem nyújtott segítséget, egyáltalán nem volt könnyű fogást találni rajta, mert a történet maga ugyan jól indul, de aztán leül, elveszíti az érdekességét. A könyv történetéhez képest ezért a színpadi adaptációba újabb cselekményszálakat is beemeltünk. Iskolai közeg lett például a nyitókép, ahol a három apuka a gyerekeiket várva elkezd játszani egymással. Beleraktunk olyan jeleneteket is, amelyek a színészeknek külön-külön szóló játékokra ad majd lehetőséget. Az elsődleges cél az volt, hogy minél játékosabb legyen a darab.

KalózKalandA színészek tehát apa szerepben jelennek meg a színpadon, és apaként játsszák el a kalóztörténetet?
Igen, három apukáról szól az előadás, akiknek a fantáziavilágába csöppenünk, egy ideologizált gyerekkorba. Az unatkozó apukák maguk teremtik meg a mesét, melynek helyszíne egy kalózhajó, és a szereplőit, akiket a fantáziavilág leképezéseiként szoborszerű bábokkal jelenítünk meg. Színészekként nem fogunk eltűnni a figurák mögött, folyamatos lesz a csiki-csuki játék, a ki- és belépés a két sík között.
Mindegyik apuka egy-egy típust képvisel: irodai munkát végző kisember, a nagydumás szaki és a gyereket nevelő apa képe jelenik meg hármójuk személyében. A jelmezek a játéknak megfelelően átalakíthatóak. A civil ruhák a kamasz gyerekekre jellemző öltözetté változnak át.
Három kulcsszereplője van a mesei történetnek, Szurok, mint botcsinálta kalózkapitány, annak legjobb cimborája Bajusz és Lord Gönc, a nagyravágyó, titokzatos idegen. Hihetetlen dolgok történnek kapitányunkkal és legénységével, de minden kalandot rengeteg humorral, játékkal élnek át.

Milyen környezetben valósul meg ez a fantáziavilág?
Az előadás egy iskolai helyszínt idéz, amely fokozatosan alakul át az apukák fantáziájának megfelelően egy kalózhajóvá. A díszletelemek mozgatásában két kollégánk is segítségünkre lesz, akik az előadás teljes ideje alatt láthatatlanok lesznek a nézők számára, így a helyszínváltások még varázslatosabbnak fognak tűnni.
Az iskolai közeg atmoszféráját egy ténylegesen működő óra is segít megteremteni, amely csengetéssel jelzi a negyvenöt perces tanóra elejét és végét. Szeretném, ha az a képzeletbeli negyedik fal, ami a színpad és a nézőtér között húzódik, eltűnne, melyet elsősorban hanggal és fényekkel fogunk tudni elérni.  

Milyen korosztálynak szánjátok az előadást?
Az volt a felkérés, hogy az előadás az iskoláskorú gyerekeket célozza meg, nekik játsszuk majd bérletben is, de bízom abban, hogy a kisebbek érdeklődését is felkelti, és fenn tudja majd tartani. Szeretnénk a felnőtteket is megszólítani. Az a szándékunk, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a gyerekeket és szüleiket, hogy az előadást megnézve, kedvet kapjanak majd egy közös játékra.


KALÓZKALAND
Bemutató: november 30.

Juan Muñoz Martin „Kullancs, a kalózkapitány” című művének ötletéből írta: Schneider Jankó és Nagy Viktória Éva
Rendező: Schneider Jankó
Tervező: Boráros Szilárd
Zeneszerző: Czapp Ferenc
Koreográfus: Nagy Viktória Éva
Játsszák: Hajdú Péter, Schneider Jankó, Reschofsky György
Közreműködők: Nagy Viktória Éva, Telenkó-Oláh Tímea

Színháztermi előadás:2.000 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:2.000 Ft / fő
Gyermek-előadásokra szóló bérlet:4.500 Ft / fő

Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:

Színháztermi előadás:1.700 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:1.700 Ft / fő

Szeretne értesülni a legfrissebb
bábszínházi információkról?

Iratkozzon fel hírlevelünkre:

4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160vojtina@vojtinababszinhaz.hu