Hírek

Nagy erőkkel zajlanak A halász meg a nagyravágyó felesége című előadásunk próbái, amit november 20-án mutatunk be a közönségünknek a Kossuth utca 1. szám alatt lévő épület Szabó Magda Pódiumtermében. A produkció írójával és rendezőjével, Markó Róberttel és a látványtervezővel, Maróthy Zorkával beszélgettünk.

Honnan jött A halász meg a nagyravágyó felesége című mese ötlete? Hogyan kezdtetek el gondolkodni róla?
Markó Róbert: A Vojtina Bábszínház felkérésére kezdtünk el róla gondolkodni, egészen pontosan Asbóth Anikó igazgató ötlete volt, hogy ezzel a mesével foglalkozzunk. Nagyon örülök ennek az anyagnak, szeretek népmesével dolgozni. Valószínűleg azért érzem jól magam ebben a színházban, mert a Vojtinának hivatása és útja a népmesékről gondolkodni, nekem pedig ez a negyedik munkám a társulattal. Látok a folyamatban egy ívet, egy fejlődést, hogy merrefelé haladunk a projektek kapcsán, mind formailag, mind tartalmilag, és szépen kirajzolódik, hogy mivel tudunk még kísérletezni ennek a műfajnak a kapcsán.

Hogy érted ezt a fejlődést, kísérletezést?
M.R.: Azzal foglalkozunk, hogy mit enged meg a népmese, mit lehet annak érdekében csinálni, hogy ne menjen tönkre az eredeti témája, vállalása, üzenete. Manapság nagy divat lett félteni a népmesét, a népi kultúrát. Az a meggyőződésem, hogy nem attól devalválódik a népmese, hogy nyelvileg vagy képzőművészetileg hozzányúlunk, tehát hogy a ,,lőn” és a ,,vala” kifejezéseket megváltoztatjuk,  és az adott népviseletet kicseréljük valami másra, hanem attól, ha a struktúráját, a rendjét piszkáljuk meg.  Szerintem A halász meg a nagyravágyó felesége mi általunk írt adaptációja stilárisan is, formailag is elég messze került attól, amit az ember első blikkre gondolna a meséről, de közben a lényegén nem változtattunk, és ez a fontos. Az előző munkáimmal is, például a Vas Lacival (2020) és A Csizmadia, a Szélkirály és a Nyúlpásztor esete (2019) mesékkel is ezt a kihívást próbáltuk meg körüljárni.

A népmese új szövegkönyvét milyen szempontok mentén alkottátok meg?
M.R.: A népmese egy jó értelemben vett általános történet, amihez sokféle fogódzója lehet a befogadónak. Az ember igyekszik megtalálni benne azt, ami őt foglalkoztatja. Engem ebben a mesében rettenetesen érdekelt a hatalom, ami jelen esetben a pénz. Erről nagyon szeretek beszélni, vagy egyáltalán gondolkodni, hogy ez hogyan torzítja el az ember személyiségét. A feleség figurájában mindenképpen van egy személyiségtorzulás-történet.
A másik téma, ami szintén a népmese sajátossága, hogy az ember és a természet közös létezését hogyan tudjuk tönkretenni, és annak milyen következményei vannak. Olyan, mintha ez a zöld téma egy nagyon kortárs dolog lenne, pedig a népmesék a kezdetektől fogva foglalkoznak ezzel: hogy az ember és a természet hogyan tud egyensúlyban létezni. Ez a kettő érdekelt engem, erre a két fókuszra épül az adaptáció.

Van ebben fontossági sorrended?
M.R.: Egymásból következik a kettő. Talán azért a személyiségtorzulás és a hatalom helyezkedik el az előtérben, mert ahhoz kapcsolódik színészet. Írás közben nagyon szeretek színészekre gondolni, és úgy kidolgozni a figurákat. Nagy Mónika személyiségének és színészi útjának is nagyon fontos lépcsőfok lehet ez a szerep. Ahogyan a Vas Lacinál Reschofsky György volt az, aki miatt belefogtunk a történetbe, a Nyúlpásztornál Gyuri és Hajdú Péter színészi viszonya volt a kiindulópont, úgy jelen esetben Moncsi a gondolati kezdet. Azt érzem, hogy nem szokott ilyen szerepeket megformálni, pedig benne van az adottság és a képesség. 
Fontos, hogy az adaptációban nem egy gonosz asszonyt kreáltunk. Helyette azt igyekeztünk megfogalmazni, hogy ő egy teljesen normális ember az elején, aki kap egy lehetőséget, és nem jól kezeli a hirtelen jött gazdagságot. Nem egy negatív karaktert kell eljátszani, hanem egy utat kell megjeleníteni a normalitástól az abnormalitásig, majd ugyanazt visszafelé. Színészileg ez nagyon izgalmas, egyértelműen neki van a legnagyobb útja a történetben. 

Zorkával először dolgoztok együtt.
M.R.: Szerintem nagyon fontos egy rendezői létezésben, hogy az embernek legyenek állandó alkotótársai, akikkel jól dolgoznak együtt és visszatérnek egymáshoz, félszavakból is megértik egymást, de közben fontos megtalálni azt az arányt is, hogy hány új embert hozol be a produkciókba. A társulattal ez nem az első munka, a színészek közül mindenkivel dolgoztam már. Nagy Orsolya dramaturggal és Markó-Valentyik Annával is sokszor működtünk együtt. Czapp Ferenc zenei közreműködőként mindig itt volt, folyamatosan segítette a produkciók létrejöttét az ötleteivel, most pedig ő szerzi a zenét. Zorkával és Lengyel Violával, a másik tervezővel ez egészen új terep. Figyeltem Zorka munkáit, most legutóbb A halhatatlanságra vágyó királyfit, amit rendezőként és tervezőként is jegyez. Korábban láttam rajzait, az egyetemen pedig még másodévben egy vizsgáját.
Maróthy Zorka: Az Ovidius-vizsgánkat, a Callisto és Arcas-történetet az Átváltozásokból.
M.R.: Azt éreztem, hogy nagyon távol áll tőlem a világa. Annyira nem az én komfortzónám, hogy azt gondoltam, ez jó és izgalmas lehet. Úgy néz ki, hogy működni fog.

Mi volt számodra idegen Zorka látványvilágában?
M.R.: A költőisége, a légiessége. Egyáltalán nem táplálkozik a magyar népi kultúrából, ami nekem viszont gyökerem, és a magyar tervezői nemzedék középgenerációjának is abszolút anyanyelve. Én a vaskosságot és a széles ecsetvonásokat szeretem. Az, hogy ez találkozik Zorka költőibb világával, abból egy termékeny feszültség jön létre. Nagyon érdekes, amit Zorka és Viola a bábról gondolnak. Szerintem ezek nagyon bátor figurák a mozgathatóságukat tekintve. Bennem eleinte volt is félelem, hogy mit tudunk majd velük kezdeni, hogyan tudnak mozogni, mire képesek. Sokkal inkább láttam őket szobroknak, mint báboknak, aztán kiderült, hogy tudnak csinálni három dolgot, de azt mérhetetlenül sok kombinációban lehet használni. Számomra is most ez egy kísérleti jellegű dolog. Azt érzem, hogy nem ugyanazt az előadást csinálom, amit szoktam, hanem más fajtát, és ez izgalmas.

A látványbeli koncepció kidolgozásakor hogyan működtetek együtt?
M.Z.:  Nekem teljesen új helyzet, hogy kifejezetten és kizárólag látványtervezőként dolgozom valakivel. Én eddig úgy működtem, hogy csak a saját rendezéseimhez csináltam terveket. Egyébként rendezőként is úgy dolgozom, hogy először képeket találok ki, és azokból fejtem vissza az értelmét a dolgoknak. Miután Robi elküldte a szöveget, és a jelenetvázlatot, ugyanúgy megírtam a látványkoncepciót, amivel amúgy kezdeném a rendezést egy másik projektben. Azt elküldtem Robinak, és arról beszéltünk.

Milyen volt ez a koncepció?
M.R.: Nagyon imponáló, alapos. Egy teljesen kidolgozott vizuális dramaturgia volt. Szinte úgy nézett ki, mint egy storyboard: végigvezetve, hogy melyik jelenetben mi történik vizuálisan. Ez a fajta alaposság nagyon ritkán fordul elő egy alkotófolyamatban. Több oldalban leírt vizuális koncepció: mi mit jelent a térben, a figurák kidolgozottságában, a fénydramaturgiában. Minden ki volt gondolva, és a munkánk során ezeken finomítottunk.

Tehát már a gondolkodás elején is nagy hangsúly volt a fényeken.
M.R.: Igen, ez volt Zorka első ötlete, amit meg is tartottunk. Magát a történetet a Tisza világába helyeztük, és a legnagyobb kérdés az volt, hogy hogyan jelenítjük meg annak pusztulását. Az ötlet pedig az volt, hogy a teljes fényesség jelenti azt, hogy minden rendben van, majd a fények ritkulása mutatja meg azt, hogy mi emberek az ipari halászattal tönkretesszük a folyót, és annak élővilágát. A fények tehát szépen lassan, a folyó szennyezésével együtt elsötétülnek. Konkrétan elvesszük a fényeket a folyóból, és a természetből.
M.Z.: Igen, mert az nagy változás, hogy a tér, ami eleinte nagyon sok színnel meg fénnyel van körülvéve, az a végére odáig jut el, hogy alig pislákol valami... Valahogy ez az ötlet ugrott be elsőként.

A népmese alapján készülő előadás 4 éves kortól ajánlott. Mit gondoltok, ilyen súlyos témákat (a személyiség torzulása a hatalom által, és az élővilágunk tönkretétele) hogyan lehet jól és a korosztályuknak megfelelően megmutatni gyerekeknek?
M.R.: A mi munkánk alapja, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a legfiatalabb korosztálynak miféle fizikai és kognitív adottságaik vannak és primer szinten muszáj arra törekednünk, hogy megértsék a történetet. És meg fogják érteni a mesének az alapját, ami az ő szemszögükből a következő: van egy néni meg egy bácsi, akik kifogják az aranyhalat, és a néni egy ideig tök értelmes dolgokat kíván, aztán elkezd butaságokat kívánni, és a végén nagyon csúnyán megbánják ezt a dolgot, de aztán minden visszaáll a jó kerékvágásba. Ha az ovisok megértik ezt a primer szintet, akkor a foglalkozás elérte a célját, akkor mi jól végeztük a munkánkat. De valójában szerintem akkor teljesítjük jól a feladatunkat, ha az ovisokkal eljön vasárnap az iskolás testvér, és a szülők, és ők is találnak az előadásban egy olyan réteget, amit a saját életükre érvényesnek találnak. Ők is találnak egy problémát, vagy egy szereplőt, amivel, vagy akivel azonosulni tudnak. Akkor értük el a színháznak a lényegét: elmeséltünk egy történetet, amihez tudott kapcsolódni a néző és amely kapcsolódás által a saját életére vonatkozó tanulságokat vagy következményeket bírt levonni. Az a történet, miszerint a hatalom rombolja az emberi személyiséget, meg az, hogyha a természetet elkezdjük kizsigerelni, akkor annak rossz vége lesz, ez szerintem nullától száz éves korig érvényes probléma. Nyilván meg kell találni ennek a helyes formáját képzőművészetileg meg stilisztikailag. Szerintem ez most egy olyan szinten van, amit az ovis gyerek is tökéletesen meg tud érteni.

Az olvasópróba óta nyilvánosságra került az a hír, miszerint a Vojtina színháztermi előadásai novembertől átköltöznek a Kossuth utca 1. szám alatt található Szabó Magda Pódiumterembe. Az előadást és a látványvilágot pedig ehhez a körülményhez igazítva kell átgondolni…
M.R.: Ebben az esetben igazából csak az a baj, hogy ez a bejelentés a tervelfogadás után történt…Mert egyébként szerintem a korlátok nagyon tudják az embert inspirálni.
M.Z.: Igen, csak most nem volt idejük inspirálni minket, hanem nagyon gyorsan át kell szervezni mindent. Ilyen határidőkkel ezek a változtatások igazából lehetetlenek. Illetve akkor nem lehetetlenek, ha a művészi szempontokat nem vesszük figyelembe. Márpedig figyelembe kell vennünk…

A halász… alkotóstábja igyekszik az új tér adta lehetőségeket kiaknázni, és bízunk benne, hogy egy izgalmas történetet láthatnak majd a nézők!
A halász meg a nagyravágyó felesége  előadásunk bemutatója november 20., vasárnap lesz látható, mindenkit szeretettel várunk a Kossuth utca 1. szám alatt található épület Szabó Magda Pódiumtermébe!