4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160 href="mailto:uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov">uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov
Kövess minket:Akadálymenteshuen

Hírek

,,Alakítsunk zenekart!”
-Állatbarátságok interjú-

Feltöltve: 2022. november 9.

2022. november 10-étől játsszuk Állatbarátságok című előadásunkat, melyet Láposi Terka rendez a Játszószínházban és amely november 13-ától látható szabad közönség előtt is. Új kamaratermi bemutatónk érdekessége, hogy népmeséink állatfiguráiból és az ő történeteikből áll össze a produkció szövegvilága, de olyan szabadságot enged meg a kisgyermeknek, aminek megélésére egy hagyományos szerkezetű mesében nincs mindig lehetősége. Az előadás lazasága, kötetlensége, játékossága a képek, a hangok és a mozgáselemek izgalmas együttesével alakul ki. A bemutató kapcsán a Játszószínház három színésznőjét, Magi Krisztinát, Köllő Andreát és Vadászi Tamarát kérdeztük.

Az előadás alaphelyzete négy művész (festő, költő, táncos, muzsikus) közös műtermi alkotása. A szövegkönyvet három mese tölti ki, melyeknek ti vagytok az irányítói: A kutya meséje Krisztié, a Brémai muzsikusok és a csacsi figurája Andié, és A szegény ember és a róka pedig Tami története. Mi a viszonyotok a saját mesétekkel?

,,Alakítsunk zenekart!”

Vadászi Tamara: Új felállás, hogy kaptunk egy-egy mesét, és lehetőségünk van központi karakterként is „vezetni” a történetet és úgymond a játszótársakat, valamint egymás keze alá is dolgozhatunk untermannként. Alá-, fölé-, és egyben mellérendeltjei is vagyunk egymásnak. 
Emellett a három mese három különböző bábtechnikával kerül színpadra. Ezek összhangját is meg kellett találni a térben. Az én mesém A szegény ember és a róka történetét dolgozza fel. Számomra először szokatlan volt a „szerep a szerepben” helyzet. Az előadásban egy táncost játszom, aki a meséken belül egyszer oroszlán, egyszer kakas, máskor meg szegényember, szóval több átalakuláson megy keresztül. Érdekes, hogy a legnehezebb számomra talán a szegényember megteremtése volt Táncosként, mivel ez a két karakter elég távol áll egymástól, például a mozgáskultúrájukat tekintve. Nehéz megtalálni azt az arany középutat, ahol hitelesen lehet megformálni nőként egy szegényembert, de közben a Táncos mivoltomat sem veszítem el. 

Magi Krisztina: Az én mesém főszereplője a kutya, aki megunta a létezés magányát, és keresni kezdi azt a lényt, akit követve és szolgálva ki tudja teljesíteni önmagát. Sokat gondolkodtam és gondolkodtunk együtt a próbák során a kutyaságról, a megállapodás vágyáról, a hűség önfelfedező és önmegtartó erejéről. Nekem, mint alkotónak fontos felismerés volt ebben a mesében, hogy a folyamatos éberség és kutató figyelem, egy új helyzet vállalása és a megszokott elengedése milyen mélységben képes elvezetni újabb és újabb felismerésekhez. 

Köllő Andrea: A „csacsiság” és a brémai muzsikusok számomra kedves feladat. Szeretem a játék stílusát, szándékos esetlenségét, aminek kiváltságos szerepe van: az idő múlásával felbukkanó esendőséget gyönyörűen idézi, mindeközben kedves és egyáltalán nem bántó. Öregségükben kissé elszomorodva ezek az állatok egymásban találnak vigaszt, játszótársat, örömöt. A zene, mint sebtapasz, összetartja kis sebeiket, gyógyír számukra és erő. Van ebben valami megható, de a humor is jelen van, amitől friss tud maradni a létük. A csacsi melankolikus létéhez jól illik a klarinét, amit megszólaltatok. Szerettem, ahogyan a kis zenekarunk összerakódott a próbafolyamat során.

A keretjáték szerint Tami táncos, Kriszti festőművész, Andi költő, aki klarinéton is játszik, Mózes Zoltán pedig muzsikusként teszi teljessé a csapatot. Milyen fejlődésen mentetek keresztül a próbafolyamat alatt, és milyen kihívásokkal kellett megküzdenetek akár egyénileg, akár mint alkotócsapat?

M.K.: A szövegkönyvet Terka ránk írta. Így a személyiségünkre legjellemzőbb, és a megírt karakterben leginkább megfogható tulajdonságainkat domborította ki. A próbák során ezek persze finomodtak, rétegződtek, a hangsúlyok másfele tolódtak, de úgy gondolom, mindannyian önazonosak vagyunk a szerepeinkben. 

K.A.: A zenével való „festés”, az elmerengés, a váratlan kilépés abszolút igaz rám. Olyan vagyok, mint egy kellemes nyári szellő, amibe néha jön egy-két váratlan erősebb fuvallat, de utána újból szélcsend van. Az a szép az előadásban, hogy ez szervesen beleépült, és magunkból táplálkoztunk. Úgy tudtuk magunkat belerakni, hogy ez előnnyé vált a folyamat során. 
A közös játék öröme így lett személyes és élő. 

V.T.: Mivel magam is táncos vagyok, nagyon örültem ennek a szerepnek. A kihívást az jelentette számomra, hogy kaptam olyan szerepeket (pl.: az oroszlán, aki a „király”, és a primadonna kakas), amik a saját személyiségemtől távolabb állnak. Tudom, furcsának tűnhet, tekintve, hogy színpadi előadóművészként tevékenykedek, és gyerekkorom óta ilyen pályára készültem, de alapvetően én introvertált személyiségű vagyok. Végül mindkét szerepet hamar megszerettem, mert a próbák folyamán megtaláltam a humorukat — nem mellesleg az előadás egyik fontos összetevőjét – és ez sokat segített. Új helyzet volt számomra, hogy most tükör nélkül kellett megkoreografálnom magam. A próbatermekben hatalmas tükrök segítik a táncosokat az önkorrekcióban, meg lehet nézni, hogy egy póz, egy mozdulat jól áll-e. Na itt ez nem volt, így akkor láttam meg magam először, mikor az első próbafelvételt megnéztem. Ezek mindig tanulságos élmények.

Négy barát közös létezését jelenítitek meg állatmeséken keresztül. Miért fontos szerintetek ma ezt az előadást megmutatni a gyerekeknek? Mit gondoltok, mi lesz az érdekes-izgalmas a velük való közös jelenlétben?

,,Alakítsunk zenekart!”

M.K.: Szerintem a mostani digitalizált világban kardinális kérdés, hogy mitől tudunk közösséggé válni, együtt és egymásért örömből cselekedni. Az előadásban az alkotás és a játék öröme összeköt és össze is tart minket négyünket, így a gyerekek a zene, szó, mozdulat és kép folyamatosan változó, de mégis harmonikus egységét élhetik meg. 
Az előadás állatmeséiben olyan kérdéseken gondolkodtunk közösen, hogy mitől válik egy ismeretség barátsággá, mi segíthet egy közös cél kialakításához, vagy hogy mi a különbség a furfang és a másik becsapása, megvezetése között. Szerintem ezek minden életkorban fontos kérdések.

K.A.: Számomra nagyon kiváltságos lények az állatok. Nagyon szerettem azt, ahogyan önmagunkra ébredtünk egy állat bőrébe bújva, vagy az állat ébredt önmagára a bőrünkbe bújva. Gyönyörű lények ők: komplikáltak, és végtelenül egyszerűek is. Az egó léte vagy nem léte —az ő esetükben—érdekes téma.
Teljesen más, tiszta, egyszerű és sallangok nélküli világ az övék: náluk a természet törvényei uralkodnak. Ez üdítő, felszabadító tud lenni az emberi gyarlóságaink szemszögéből. Úgy vélem, az állatok hidat képeznek az emberi és az isteni között. Jó érzés ezen a „hídon” ugrándozni csacsiként, cammogni medveként, vagy csak körülötte somfordálni, mint egy róka. Egészen más szemszögből világítanak rá a saját életünkre, vagy akár útitársainkká, védelmezőinkké válhatnak. Tisztelet illeti őket, gyakorolhatjuk feléjük a nem ártást, amit később embertársainkra is át lehet örökíteni. Mindezek miatt tisztító jellegű a velük való munka, és öröm a játék maga. 
Együtt létezés, egymás támogatása, figyelem, szeretet: ezek hatják át a játék stílusát. Ezek örökérvényű dolgok, melyeket jó megmutatni, kirakni, főleg most, amikor folyton változik körülöttünk minden. Ahogy nekünk, felnőtteknek sem volt sok mindenre lehetőségünk, a gyerekektől még furcsább módon vett el dolgokat ez az időszak: ami evidens lenne számukra, azt nyirbálta meg az idő és a sok furcsa körülmény. A játék: akkor és úgy, ahogyan mindenkinek a legjobb. Szépen megtanultunk együtt játszani, létezni, belerakni az előadásba azt, ami fontos nekünk, úgy, hogy másnak is jó legyen. Ha ennek a szele csak egy kicsit is megérint embereket, már megérte. 

V.T.: Számomra az előadás egyik fontos kulcsszava az összetartozás. Akár a négy alkotóművész közös műteremben való létezését tekintve, akár az állatok találkozását, összekapcsolódását az egyes történetekben. Szerintem ez a mai világunkban, főként a covid-időszak után erősen átértékelődött. A gyerekek az online oktatásból „kiszabadulva” újra közösségbe léphetnek. A szocializáció, a közösségben való létezés, a csapatmunka, ezáltal az összetartozás is teljesen más szintre lépett, új értelmet nyert. Nekem az egyik legizgalmasabb élmény, mikor gyerekek különböző csoportjaival találkozhatunk, megfigyelhetjük a különböző korosztályok reakcióit. Én úgy vélem, az Állatbarátságok történetei mindenki számára szórakoztató és tanulságos élményt nyújthatnak. A változatosságával, az újszerűségével felpezsdítette a Játszószínházat, és reméljük, hogy a gyerekek is legalább annyira fogják szeretni, mint mi.

Állatbarátságok, szabad alkotás, csacsi-rap és nyuszidal, és rengeteg minden készül még a kamaratermi főpróbahéten!

Az Állatbarátságok november 13-ától, vasárnap 10.00 órától látható a Vojtina Bábszínház Játszószínházában. Mindenkit szeretettel várunk!

Színháztermi előadás:1.500 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:1.500 Ft / fő
Felnőttelőadás:1.500 Ft / fő
Gyermek-előadásokra szóló bérlet:4.000 Ft / fő

Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:

Színháztermi előadás:1.200 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:1.200 Ft / fő

Szeretne értesülni a legfrissebb
bábszínházi információkról?

Iratkozzon fel hírlevelünkre:

4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160vojtina@vojtinababszinhaz.hu