Ugrás a főmenühözUgrás a tartalomraUgrás a lábléchez
4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160 href="mailto:uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov">uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov

Archívum

Lomtalanítás
- kamasztörténetek - (színházi nevelési előadás)

Feltöltve: 2020. augusztus 27.

lomtalanitas 12



A Lomtalanítás - kamasztörténetek című, elsősorban középiskolásoknak szóló színházi nevelési előadás pillanatfelvételeket, történet-töredékeket mutat két család életéből. Egy kamasz lány és egy kamasz fiú szemszögéből foglalkozunk azzal, hogy milyen nehézségeket okozhatnak a generációs és kommunikációs problémák.
Kamasztörténeteink középiskolás és felnőtt szereplői hétköznapi családi válságokban élnek: semmi különös, csak éppen többnyire nem értenek szót egymással, nem értik egymás viselkedését. Vagy éppen csak nem érzik, hogy számíthatnak egymásra.
A felnőttek közötti válságok mintázata is megjelenik a kamaszok életében – ha akarják, ha nem.
Történeteink olyan irányba viszik szereplőinket, amit senki nem akart…
Az előadás műfajából adódóan zárt színházi részekből és nyitott drámamunkákból áll – ezeken keresztül vizsgálja azt a kérdést, hogy mit tegyen egy kamasz, és mit ne, a saját szabadsága érdekében.
A diákok a drámamunka során nézőből résztvevővé válnak, a közös gondolkozás és játék segítségével véleményt mondhatnak, álláspontokat ütköztethetnek, foglalkozhatnak a felvillantott helyzetek és a történet alakulásával, a problémák megoldásával.

Az előadás időtartama: 120 perc (szünet nélkül).
Bemutató időpontja: 2016. január 13.
 

Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

nka emblema rgb

„Minden nap ez van. Kihívnak, berontanak, mondják, csak mondják, de nem áll össze a kép. Várok órákon keresztül, és nem derül ki hogy mi a baj. Hogy mi a bajuk velem. Csak azt tudom, hogy mindent rosszul csinálok. Rosszkor vagyok rossz helyen, és abszolút alkalmatlan vagyok mindenre. Hát, hogy ha így van, akkor talán jobb lenne megszabadulni tőlem. Vagyis őket megszabadítani magamtól. Úgyhogy holnap reggel fogom a legfontosabb cuccaimat, és lelépek…”

„Hát ez kidobott itthonról. Vagy… vagy én jöttem el. Aha… nézőpont kérdése. Apámhoz nyilván nem mehetek. Nem is láttam vagy hét éve. Nyilván totál kamu volt, amikor azt mondtam, hogy szoktunk csetelni. Dehogy szoktunk. Szóval itt a régi bányánál, a városszéli szeméttelepnél húztam meg magam. Először azt hittem, hogy tök szuper lesz, hogy végre totál szabadon azt csinálok, amit csak akarok. Még nincs annyira hideg. Csak az éjszakát vészeljem át valahogy, aztán holnap… hát, holnap nem tudom, hogy mi lesz.”

"Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata szerint
„minden emberi lény szabadon születik,
minden emberi lénynek joga van a szabadsághoz,
senkit sem lehet szolgaságban tartani,
senkinek a magánéletébe
nem szabad önkényesen beleavatkozni,
minden személynek joga van szabadon mozogni”

Szereposztás

Az előadás színházi részeinek alkotói

Író-dramaturg: 
Róbert Júlia

Tervező: 
Pignitczky Ádám

A zenét szerkesztette: 
Arany Zoltán

A bábokat, kellékeket készítették: 
Pignitczky Ádám
Dió Zoltán
Bérczi Kati,
Nádasiné Szegedi Éva
Kissné Kati

Rendező: 
Kaposi László

A színházi nevelési előadás létrehozását segítette

drámatanárként: 
Kaposi László
Láposi Terka

szakértőként: 
Nagy Tamás

A színházi nevelési előadás közreműködői

Drámatanár: 
Láposi Terka
Nagy Viktória

Zenész: 
Czapp Ferenc

Színészek: 
Hell Krisztina
Hajdú Péter

Lomtalanítás (kamasztörténetek) - 2016 videó megtekintése »
Kapcsolódó híreink:
Tovább a(z) A kamasznak az egyik legfontosabb tette, ha a saját ... hírhez »Tovább a(z) „Egy művészettel foglalkozó embernek feszegetnie ... hírhez »Tovább a(z) LOMTALANÍTÁS a drámafoglalkozás-vezető szemével hírhez »Tovább a(z) LOMTALANÍTÁS színész szemmel hírhez »Tovább a(z) Lomtalanítás BEMUTATÓ hírhez »Tovább a(z) Kamaszokról kamaszoknak hírhez »
Színháztermi előadás:2.000 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:2.000 Ft / fő
Vojtina családi bérlet
(4 előadás)
(felhasználható négy vasárnapi előadásra vagy játszószínházi foglalkozásra):
5.000 Ft / fő


Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:

Színháztermi előadás:1.700 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:1.700 Ft / fő

Szeretne értesülni a legfrissebb
bábszínházi információkról?

Iratkozzon fel hírlevelünkre:

4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160vojtina@vojtinababszinhaz.hu