Végh Barbara, gyógypedagógus, logopédus
Végh Barbara, gyógypedagógus, logopédus
Feltöltve 2016. február 4.
Szivárvány Korai Fejlesztő Központ
Bábosházi Figyelő 2005. november-december
„Kikről is gondoltuk - gondoljuk, hogy sajátosak a nevelési igényeik? A gyógypedagógia történetében szinte megszámlálhatatlan meghatározást találunk, történetileg nagyon jelentőseket, a gyakorlat továbbfejlődését segítőket, máig tanulsággal szolgálókat, ilyesféléket: azok igényelnek gyógypedagógiai segítséget, akiknek „értékelő képessége és értékelni akarása gátolt” vagy „akiknek reakciói egyértelműen eltérnek a normális gyermekek reakcióitól”, vagy „akik segítésre, gyámolításra szorulnak”, vagy „akik csökkentértékűek és egyoldalúlag fejlettek”. És sorolhatnám a végtelenségig. A tudományos tipológiát sokáig uralták a hiányra, tökéletlenségre összpontosító, a különbözőt, nem átlagost negatív felhanggal ellátó meghatározások. A „sajátos nevelési igény” kifejezés ezt a csorbát talán kiküszöbölte, bár vannak elégedetlenkedők, mondván: minden egyes gyermek a maga egyszeri, utánozhatatlan mivoltában sajátos nevelési igényekkel bír, függetlenül fejlettségétől, adottságaitól, képességeitől. És továbbra is bajban vagyunk, hogy mit és hogyan is mondjunk, hogyan is nézzünk, megengedjünk-e egy-egy érintést, szót, fél-e a másik, kell-e neki a közelség. Ha biztatásra van szükségünk olykor-olykor, jó ilyet olvasni: „A szegény olyan, mint a próféta. Kiált. Változásra szólít, önzetlenségre, odaadó nyitottságra…A szegény arca lehet deformált, a teste megnyomorodott, értelme alig pislákoló; de legbelül, a szíve mélyén várakozik! Nem szavakra van szüksége, nem is érti azokat. Biztonságot nyújtó érintésre, meleg hangra van szüksége, amelynek a színe-rezdülése azt mondja: Boldog vagyok, hogy veled lehetek, gyere velem!” /Jean Vanier/
”Bátorságra biztatok tehát rejtegetés és rejtőzködés helyett, mert így kerek a világ.”