Hírek

Most először találkozunk kortárs mesével a játszószínházban. Dramaturgként mennyire érezted mai, a gyerekek mindennapi világához közel álló szövegnek Tóth Gyula Gábor meséjét?

Oláh-Bebesi Bori: Fontosnak tartom, hogy Tóth Gyula Gábor meséje megszületett előadásként a kamarateremben. A Mese a Mindenről, a Semmiről és más furcsa mesék című mesekönyv nagyon szép, biztos alapokon nyugszik, és ezen túl minden részecskéjével és humorával olyan szabad játékra sarkallta az alkotói stábot, hogy öröm volt részt venni a színpadra állításában. Első olvasásra is nagyon szerethető mesekönyv, a próbafolyamat alatt pedig újabb és újabb rétegei mutatkoztak meg. Jó élmény volt mélyebben megismerkedni a szöveggel és annak lehetőségeivel. Ha az előadás szövegkönyvében nem szerepelne a laktózmentes tej, az édesítetlen rizstej, vagy a barátnőzik kifejezés, szerintem nem is tűnne fel a közönségnek, hogy a mostani korunkban játszódik a történet. Az alaphelyzete − miszerint egy apa játszik a fiával − bármilyen időben és térben elképzelhető lenne. Nagyon izgalmas kortárs mesévé attól válik, hogy jelenünkben íródott, a gyerekek mindennapjaihoz és lelkéhez közel áll, illetve bátran használja a fent említett kifejezéseket. A szavak érdekessége mellett viszont fontosabb, hogy a történet nem megszokott dramaturgiai íve miatt az előadás egészében érezhető egyfajta szabadság, lazaság és felemelő humor.

Hogyan alakítottátok, változtattátok az eredeti szöveget?

O-B.B.: A szöveg alakulása többlépcsős folyamat volt. Tóth Gyula Gábor mesekönyvéből Terka (Láposi Terka rendező) írta az előadás szövegkönyvét, én pedig dramaturgként csatlakoztam a próbafolyamatba. Nagyon szeretem a mesekönyv szövegét és világát, Terka adaptációja pedig izgalmas, játékos lehetőségeket nyitott meg. A próbák alatt csak minimálisan változtattunk a szövegkönyvön, hol egy felmerülő probléma, hol pedig egy érdekesen alakuló improvizáció, jobb játéklehetőség miatt. Mondok egy példát: Apa arról mesél, hogy az A betű egyszer csak éhes lesz, és elindul a nagyvilágba, hogy almás pitét találjon. Apa meg szeretné mutatni a kisfiának, hogy milyen lenne a világ A betű nélkül. Ennek játékos érzékeltetésére egészült ki a szövegkönyv egy olyan mondattal, amiben sok az A betű. Egészen bravúros pillanata az előadásnak, ahogy az apát játszó Mózi (Mózes Zoltán) éppen a következő mondattal szenved: ,,Javában tart már a vacsora, mennyei, zamatos pitét katyvalt anya.” Én egyébként a titkosabb, kisebb szövegrészleteket érintő, de érzékeny változtatásokat szeretem a legjobban. Az előadás egy pontján Bandit, a kisfiút paradicsomlével és édesítetlen rizstejjel kínálja az apukája. Bandi szövege az, hogy ,,Pfuj, apa, nem is szeretem az édesítetlen rizstejet!”, de én szerettem volna, ha belegondolunk, hogy Bandi nem biztos, hogy mindig helyesen tudja kimondani ezt az utóbbi szót, így hát ,,édestelen rizstej” lett a szöveg, amit Tami (Vadászi Tamara, Bandi szerepében) nagyon kedvesen mond. Apróság, de bájos.

Szorosan részt vettél a próbákon is. Hogy élted meg a próbafolyamatot?

O-B.B.: Nagyon szeretek részt venni a próbákon, hiszen az igazi színházcsinálás nem papíron történik, hanem a gyakorlatban. Mindig projektfüggő és emberfüggő, hogy dramaturgként ki hogyan kapcsolódik az anyaghoz, de nekem belső igényem is jelen lenni, és Terka kérése is az volt, hogy a meglátásaimat markánsan képviseljem. Én pedig éltem ezzel a lehetőséggel. Szinte függővé válok egy jó próbafolyamattól, egy izgalmas történettől. Ilyenkor általában az előadásbeli jelenetekkel, szereplőkkel álmodom, ami egyszerre érdekes, néha pedig fárasztó élmény. Jó esetben mindig tanulok valami újat egy munka során. Az újonnan megfogalmazott tanulság most a színészvezetéssel volt kapcsolatos: nagyon meghatározó, hogy a megfogalmazott instrukciók és ötletek milyen formában és pontosan mikor kerülnek át a színész fejébe és szívébe. Jó volt figyelni Mózit és Tamit, mindig beindítottak valamit bennem, és Terka is bátorított mindannyiunkat, hogy tegyük bele az ötleteinket az előadásba.

Mit gondolsz, mitől jó egy történet, előadás?

O-B.B.: Ha jól működik egy történet, akkor a mesélés szabályait elfelejtem, és csak élvezem, hogy az előadás hatással van rám. Jó esetben ilyenkor a pulzusszámom is változik, mert ha stagnál egy előadás alatt, akkor az vagy azt jelenti, hogy unalmas a történet, vagy azt, hogy egészségügyi problémám van (mosolyog). Ha az előadás fókusza szorosan kapcsolódik a jelenünk problémáihoz, akkor annak még nagyobb tétje van, és még élesebb reakciókat válthat ki a közönségből. Azt is szeretem, ha köröm lerágós egy előadás, tehát annyira szorosan megtartja a figyelmemet, hogy végig izgulom, vajon mi lesz a vége. Szeretem, ha egy előadás elkap, megtart, dobál össze-vissza, és valami érdekes, gondolkodós szigeten lerak.

Szerinted elértétek ez a fajta „köröm lerágást”?

O-B.B.: A Mese a Mindenről…esetében nem ez volt az alkotói szándék. Ebben a mesében más izgalmak és más szépségek vannak. Nagyon közvetlenül és kedvesen beszél a szülő-gyerek viszonyról, az együtt játszás jelenségéről és fontosságáról, egy ötéves kisfiú fantáziájáról és lelkéről. Ebben az előadásban az a tét, hogy az apának sikerül-e jó partnerként szolgálnia a fia érdeklődését, játékkedvét, és ez éppen elég fontos és nagy tét a mai világunkban. Arról mesél, hogy mennyire számottevő egy szülő felelőssége, gyermekének támogatása kisgyermekkorban. Az előadás elemei a valóság és a fantázia között mozognak, és mini köröm lerágások meg tudnak születni, ha sikerül az Apának a valóságtól elrugaszkodva jó játékokat kitalálnia.

Meséltél nekünk a próbafolyamat során szerzett tapasztalataidról, arról, mit tanultál ebből a munkából, de hogy látod, milyen tanulságokkal távozhat egy szülő és egy gyerek, ha megnézi az előadást? 

O-B.B.: Tóth Gyula Gábor egy olyan varázsuniverzumot teremtett, amihez gyerekként és felnőttként is tudunk kapcsolódni. Valamelyik történetszálat a gyerekek fogják elkapni, valamelyiket a felnőttek. A gyerekeknek az előadás egy kalandos utazás a fantáziában és a lelkük hangulataiban, a felnőtteknek pedig egy elgondolkodtató és érdekes sűrítmény a szülői szerepről. Felnőtt szinten az is fontos, hogy az apai (szülői) fáradtság is benne van Mózi játékában, ezt fontosnak gondolom, hiszen sokszor humorforrásként szolgál, máskor pedig a valóságot erősíti. A mesekönyv nagyon ismerős helyzeteket mutat fel gyermeknek és felnőttnek is, az előadás pedig a szabadságnak és játékosságnak köszönhetően mindenki számára szerethető és izgalmas élmény lehet.

Az interjút Hartyányi Panni készítette.