Ugrás a főmenühözUgrás a tartalomraUgrás a lábléchez
4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160 href="mailto:uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov">uh!pont!zahnizsbabanitjov!kukac!anitjov

Hírek

Sokféle dallamot fújva

Feltöltve: 2013. január 10.

Interjú Éles Gergővel

 

 

Zenél, filmet rendez, ír, népi fazekasságot oktat…íme, néhány annak a 25 éves fiatalembernek az érdeklődési köréből, aki játszószínházunkban zenei közreműködőként vesz részt A titok című interaktív bábos kamarajátékban.

 

 

Milyen gyerek voltál?
Teljesen máshogy néztem ki, mint most. Rövid hajam volt és szemüveget hordtam, Harry Potterre hasonlítottam leginkább. Sokat írtam, főleg verseket és novellákat. Zárkózottabb és csendesebb is voltam. Azóta megtanultam, hogy nem a külső elvárásoknak kell megfelelni, hanem annak, amit az ember belső világa szerint jónak tart.  

Honnan gyökerezik a népi világ iránti érdeklődésed?
Kamasz koromban kezdődött. Egyszer csak elkezdett érdekelni a régi hagyományos világ, ezen belül is a zene, mese, és díszítő művészet. A családtagjaim közül korábban senkit sem foglalkoztatott ilyen mélyen ez a téma, ezért fogalmam sincs honnan jött. Később az egyetemen néprajzot hallgattam, ahol azon túl, hogy az elméletet megtanultuk, néhány évfolyamtársammal megpróbáltuk feleleveníteni és újraélni népi hagyományainkat. Karácsony közeledtével például betlehemes csoportot szerveztem, akikkel iskolákban, óvodákban is felléptünk. Mostanában a népi fazekasság, különösen a pipák készítése érdekel leginkább. Elvégeztem Nádudvaron a népi fazekas szakot, de egyelőre nincsenek komolyabb terveim a szakmában, tanítok, és ez épp elég.    

Mikor kezdtél népzenével foglalkozni?
Zenével már általános iskolás korom óta foglalkozom. Klarinétozni és szaxofonozni zeneiskolában tanultam, érettségi idején ez abbamaradt. A népzenével egyetemista koromban kerültem közelebbi kapcsolatba, amikor a betlehemezés miatt furulyán és dudán kezdtem játszani. E két hangszert és ezen kívül a basszusgitározást is autodidakta módon sajátítottam el.

Éles Gergő-2   
Mesélj egy kicsit azokról a zenekarokról, melyekben megfordultál!
Két együttesben is érintett vagyok, illetve voltam.
Az egyik a Bordó Sárkány Régi Zene Rend, akikkel különböző népek és a középkor zenei stílusjegyeiből, dallamvilágából játszottunk olykor saját szerzeményeket is. Hamar kiderült azonban, hogy nem tudok azonosulni azzal a világias zenei törekvéssel, ami az utóbbi időben jellemezte az együttest, ezért jobbnak láttam, ha kilépek.
A Sugalló zenekar, aminek már évek óta tagja vagyok kisebb megszakítással, a csángó kultúra zenei anyagából merít. Javarészt táncházakban játszunk, nyáron adódnak kisebb-nagyobb önálló koncertek. Még egyetemista voltam, épphogy elkezdtem furulyázni, amikor az együttesbe hívtak. Két-három évnek kellett eltelnie, mire úgy éreztem, hogy kellő magabiztossággal tudom a kezembe venni a hangszert. Hallás után tanulok, de a huszadik alkalommal játszott dallamba már biztos, hogy belecsempészek egyedi motívumokat is. A zenélésnek nem a technikai része, hanem az üzenetértéke érdekel. Régebben bűntudattal formáltam magamra ezeket a dallamokat, ma már tudatosan teszem, mert a hagyományőrzésen, átörökítésen túl valami újat is szeretnék teremteni.


Volt korábban kapcsolatod színházzal, bábszínházzal?
A debreceni Ady Endre Gimnáziumban végeztem, ahol – bár nem drámás osztályba jártam – dráma- és táncóráink egyaránt voltak. Minden érdekelt akkoriban a színházzal kapcsolatban, de bátorságom soha nem volt igazán hozzá. A bábozás mindig vonzott, egyszer még egy bábcsoportot is alapítottam az érettségi után, de nem volt hosszú életű.
Zenei közreműködőként már korábban részt vettem bábelőadásokban, gólyalábas produkciókban, utcaszínházi fesztiválokon, úgyhogy nem volt teljesen ismeretlen az a fajta munka, amire a Vojtinában felkértek.

Milyen terveid vannak?
Sok minden foglalkoztat. A diplomám megszerzéséhez szeretnék angolból felsőfokú nyelvvizsgát tenni, azután talán a pedagógia irányába kalandoznék. Nagyon szeretem az állatokat, ezért elkezdtem egy vadgazda képző tanfolyamot, amit hamarosan befejezek. Középiskolás koromban próbálkoztam filmrendezéssel, ez újra nagy álmom lett. Konkrét terveim is vannak ezzel kapcsolatban. Egy dokumentarista jellegű játékfilmben gondolkozom, ami a saját belső béke kereséséről, a világban való helyünk megtalálásáról szólna, de ez egyelőre maradjon „titok”…

Színháztermi előadás:2.000 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:2.000 Ft / fő
Gyermek-előadásokra szóló bérlet:4.500 Ft / fő

Kedvezményes jegyár három vagy többfős családok részére:

Színháztermi előadás:1.700 Ft / fő
Játszószínházi foglalkozás:1.700 Ft / fő

Szeretne értesülni a legfrissebb
bábszínházi információkról?

Iratkozzon fel hírlevelünkre:

4026 Debrecen, Kálvin tér 13.+36 (52) 418-160vojtina@vojtinababszinhaz.hu