Legfrisebb

  • Hamupipőke otthon és a bálban - rajzpályázat


    Kedves Szülők, Pedagógusok!
    2012. január 27-ig
    várjuk gyermekeitek, tanítványaitok alkotásait a Hamupipőke otthon és a bálban című rajzpályázatunkra.

  • Kemény Henrik

    Vitéz László elment.
    87 éves korában elhunyt  a Kossuth- díjas  Kemény Henrik, Vitéz László életre keltője.  
    1931-ben,  6 évesen kezdett játszani. Sok-sok hétköznapon és minden ünnepnapon a játék örömét élve és éltetve állt a színpadon. Ingujját felhajtva közönségének adta mindenét, amije volt: a három generációs bábos dinasztia minden tudását, határtalan életörömét, mágikus erejét. A Vojtina társulata és a bábosok nagy családja gyászolja mesterét.

  • Babszem Jankó - rajzpályázat nyertesei

    Lezárult a Babszem Jankó rajzpályázatunk. A nyertesek nevét itt olvashatjátok.

  • Balogh András

    A Vojtina Bábszínház társulata megrendülten tudatja, hogy Balogh András „Jimmy” 2011 november 1-én, Mindenszentek napján elment. El akart menni, ő döntött így: „elszerződik a gondtalanok égi társulatához”. Balogh András mindennél jobban szeretett játszani: színpadon, színpad nélkül, bábokkal, játékostársakkal, társas-játékokkal, az ő igazi élete játék közben fénylett fel. Emlékét sok-sok színházi pillanat őrzi a Vojtina falai között, ahol 2003-tól volt bábszínész. Szeged szülötte volt, porait is a város fogadja be.

  • Nyitvatartás


    Kedves Közönségünk!
    Tájékoztatunk Benneteket, hogy színházunk 2011. október 31-én és november 1-jén zárva lesz.

  • Babszem Jankó - rajzpályázat

    Kedves Szülők, Pedagógusok! 
    2011. november 30-ig várjuk gyermekeitek, tanítványaitok alkotásait a "Mekkora lehet Babszem Jankó?" című rajzpályázatunkra.

  • Időpontváltozás


    Kedves vojtinás Közönségünk!
    Az "Alattam s fölöttem csillagok" című kiállításunk megnyitójának időpontja változott. A korábban meghírdetett időpont helyett 2011. szeptember 27-én 13 órakor lesz a Vojtina Bábszínház kiállítótermében. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

  • ÖSSZEFOGÁS JAPÁNÉRT - Debrecen Tojamáért

    A Debreceni Színjátszó Stúdió javaslatára útjára indult Hajdú-Bihar megyében az "ÖSSZEFOGÁS JAPÁNÉRT - Debrecen Tojamáért" kezdeményezés.

  • Tündérlesen - rajzpályázat nyertesei

    Lezárult a Tündérlesen című rajzpályázatunk. A nyertesek jutalma egy családi belépő 2011. június 19-ére, a Mutatványos Napunkra.

  • Mutatványos Nap - 2011

    Kedves vojtinás Közönségünk!
    2011. június 19-én újra MUTATVÁNYOS NAP a Nagyerdei Kultúrparkban
    .

  • Tündérlesen - rajzpályázat


    Kedves Szülők, Pedagógusok!
    2011. május 16-ig
    várjuk gyermekeitek, tanítványaitok alkotásait a Tündérlesen című rajzpályázatunkra.

  • A Korngut-Kemény Alapítvány támogatása a SZJA 1%-val

    Kedves Közönségünk, kedves Bábszínház-barátok!

    2011. május 20. a SZJA bevallás beadásának határideje. Tájékoztatunk Benneteket, hogy a SZJA 1%-át a "Korngut-Kemény Alapítvány" vagy a "Leukémiás Gyermekekért Alapítvány" 
    javára is fel lehet ajánlani.

    A Korngut-Kemény Alapítvány adószáma: 18992496-1-09
    A Leukémiás Gyermekekért Alapítvány adószáma: 19123958-1-09

    Előre is köszönjük támogatásotokat!

  • Ünnepi nyitvatartás

    Kedves Közönségünk!
    Bábszínházunk 2011. április 23-25. között, Húsvétkor zárva tart.

  • Tótágas - rajzpályázat nyertesei

    Lezárult a Tótágas című rajzpályázatunk. 

  • 6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle


    Kedves Közönségünk!
    Örömmel értesítünk mindenkit, hogy 2011. május 2-10. között rendezik meg a 6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlét Budapesten, a Marcibányi Téri Művelődési Központban.

  • Óraátállítás

    Kedves Közönségünk!
    Ne feledjétek, hogy 2011. március 27-én (vasárnap) nyári időszámítás kezdődik! Hajnali 2.00 óráról 3.00 órára kell állítani az órákat.

  • Tótágas - rajzpályázat

    Kedves Szülők, Pedagógusok!

    2011. április 8-ig várjuk gyermekeitek, tanítványaitok alkotásait a Tótágas című rajzpályázatunkra.

  • DESZKA-előadások a Vojtina Bábszínházban

    Kedves Közönségünk!
    Itt megnézhetitek, hogy milyen programok lesznek színházunkban a DESZKA Fesztivál keretein belül.

  • Ki hol lakik? - rajzpályázat nyertesei

    Lezárult a "Ki hol lakik?" című rajzpályázatunk. A díjazott gyerekeket szeretettel várjuk az állatokról szóló bábelőadásaink egyikére.

  • Ünnepi nyitvatartás

    A karácsonyi ünnepek alatt az alábbiak szerint tart nyitva a bábszínház.

  • Ki hol lakik? - rajzpályázat

    Kedves Szülők, Pedagógusok!

    2010. január 24-ig várjuk gyermekeitek, tanítványaitok alkotásait a "Ki hol lakik?" című rajzpályázatunkra.

  • Bábosházi Figyelő január-február

    Feltöltöttük a Bábosházi Figyelő január-februári számát a webre! Az aktuális számot mindig megtaláljátok és hazavihetitek a bábszínház információjánál is.

  • Báb-Jel-Mez kiállítás megnyitó

    2010. november 30-án 13 órakor nyílik a Báb-Jel-Mez című kiállításunk. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

  • A Fából faragott, avagy Pinokkió - rajzpályázat nyertesei

    Lezárult "A Fából faragott avagy Pinokkió" című rajzpályázatunk. A díjazott gyerekeket szerettel várjuk A Fából faragott avagy Pinokkió a porondon című előadásunkra.
  • Műsorváltozás

    Kedves Közönségünk! Felhívjuk figyelmeteket, hogy 2010. november 21-én A Fából faragott, avagy Pinokkió a porondon című előadásunk elmarad. A bemutató előadás 2010. november 28-án lesz.



  • "Debrecen, az én városom" című pályázat

  • Ünnepi nyitvatartás

    2010. november 1-én, hétfőn bábszínházunk zárva tart.

  • Az én csodajárgányom - rajzpályázat nyertesei

    Lezárult "Az én csodajárgányom" című rajzpályázatunk. A díjazott gyerekeket szeretettel várjuk az Égen-földön mese című előadásunkra.

  • Bábosházi Figyelő november-december

    Feltöltöttük a Bábosházi Figyelő
    november-decemberi számát a webre! Az aktuális számot mindig megtaláljátok és hazavihetitek a bábszínház információjánál is.

  • Mindigvolt mese - meseíró pályázat


    Kedves Szülők, Pedagógusok!

    2010. november 20-ig várjuk gyermekeitek, tanítványaitok meséit a Mindigvolt mese című pályázatunkra.

  • Az én Csodajárgányom- rajzpályázat

    Kedves Szülők, Pedagógusok! 

    2010. október 8-ig várjuk gyermekeitek, tanítványaitok alkotásait "Az én Csodajárgányom" című rajzpályázatunkra.

  • Bérletajánló 2010-2011


    Ebben az évadban változtatunk a bérletes előadások rendszerén. Szeretnénk lehetőséget biztosítani arra, hogy kisebb létszámú csoportok (80-100 fő) is láthassanak színházunkban előadásokat, vagy a legapróbbak számára az óvodákba vigyünk el egy-egy előadást. Négy előadást ajánlunk most bérletben, melyből három „kötött” és egy szabadon választható.

  • MŰSORVÁLTOZÁS!

    2010. szeptember 12-én, vasárnap 10 órától a Mátyás, a furfangos című előadás helyett A Hegedűs Ember történetét nézhetitek meg a Játszószínházban.

     
  • Nyári szünet

    A 2010/2011-es évadot 2010. augusztus 23-án kezdjük.

  • Ez a világ olyan kerek... - rajzpályázat nyertesei

    Lezárult "Ez a világ olyan kerek..." című rajzpályázatunk. 
    A díjazott gyerekeket szeretettel várjuk hagyományos évadzáró rendezvényünkre, a Mutatványos Napra!

  • Májusban fesztiválokon járt a Vojtina

    Társulatunk 2010 májusában részt vett az V. Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléján Kaposváron és a Kecskeméten megrendezett Magyarországi Bábszínházak X. Találkozóján. 

  • Ünnepi nyitvatartás

    2010. május 22-24. közt bábszínházunk ZÁRVA tart.

  • Mintha - kiállítás megnyitó

    2010. május 11-én, kedden 
    14 órakor nyílik Mintha című kiállításunk. 
    A megnyitóra minden érdeklődőt szeretettel várunk!

  • Ez a világ olyan kerek... rajzpályázat

    Kedves Szülők, Pedagógusok!

    2010. május 21-ig várjuk gyermekeitek, tanítványaitok alkotásait "Ez a világ olyan kerek..." című rajzpályázatunkra.

  • Ünnepi nyitvatartás

    2010. április 3-5. közt bábszínházunk ZÁRVA tart.

  • Mindigvolt mese - kiállítás megnyitó

    2010. március 2-án, kedden
    13 órakor nyílik Mindigvolt mese című kiállításunk. 
    A megnyitóra minden érdeklődőt szeretettel várunk!

  • Bábosházi Figyelő március-április

    Feltöltöttük a Bábosházi Figyelő március-áprilisi számát a webre! Az aktuális számot mindig megtaláljátok és hazavihetitek a bábszínház információjánál is.

  • Az ördögbe! - rajzpályázat nyertesei

    Lezárult "Az ördögbe!" című rajzpályázatunk. A díjazott gyerekeket szeretettel várjuk Szegény ördög című előadásunkra.

  • Az ördögbe! rajzpályázat

    Kedves Szülők, Pedagógusok!

    2010. január 31-ig várjuk gyermekeitek, tanítványaitok alkotásait "Az ördögbe!" című rajzpályázatunkra.

  • Ünnepi nyitvatartás

    A karácsonyi ünnepek alatt az alábbiak szerint tart nyitva a bábszínház.

  • A Debreceni Színjátszó Stúdió játéka a Vojtinában

    December 14-én, hétfőn 17 órától A rút kiskacsa című, japánban bemutatott előadását játssza a Debreceni Színjátszó Stúdió a színházteremben. Az előadásra a belépés ingyenes!

  • Karácsonyi ajándék - rajzpályázat nyertesei

    Lezárult "Karácsonyi ajándék" című rajzpályázatunk. A díjazott gyerekeket szeretettel várjuk december 13-án, 10 órakor Betlehem kis falucskában című dramatikus-kézműves alkalmunkra a Játszószínházban.

  • Báb-Szín-Tér - kiállítás megnyitó

    2009. november 30-án, 
    13 órakor
    nyílik Báb-Szín-Tér című kiállításunk. A megnyitóra minden érdeklődőt szeretettel várunk!

  • "Karácsonyi ajándék" rajzpályázat

    Kedves Szülők, Pedagógusok!

    2009. november 30-ig várjuk gyermekeitek, tanítványaitok alkotásait "Karácsonyi ajándék" című rajzpályázatunkra.

  • Ünnepi nyitvatartás

    2009. október 31-én, szombaton és november 1-én, vasárnap színházunk ZÁRVA tart. 

  • Bábosházi Figyelő november-december

    Feltöltöttük a Bábosházi Figyelő november-decemberi számát a webre! Az aktuális számot mindig megtaláljátok és hazavihetitek a bábszínház információjánál.

  • Báb-Szín-Váz

    Báb-Szín-Váz című kiállításunk 2009. október 2 - november 22-ig látogatható a kiállítótérben.

  • Fesztiválszereplés Franciaországban

    Társulatunk 2009. szeptember 20-27-ig a franciaországi Charleville-Mezieres-ben megrendezett bábos világfesztiválon vendégszerepelt Kendzsebáj menyegzője című előadásunkkal. 




 
2012. január 4.


Kedves Szülők, Pedagógusok!
2012. január 27-ig
várjuk gyermekeitek, tanítványaitok alkotásait a Hamupipőke otthon és a bálban című rajzpályázatunkra.

bővebben>>

2012. január 3.

Vitéz László elment.
87 éves korában elhunyt  a Kossuth- díjas  Kemény Henrik, Vitéz László életre keltője.  
1931-ben,  6 évesen kezdett játszani. Sok-sok hétköznapon és minden ünnepnapon a játék örömét élve és éltetve állt a színpadon. Ingujját felhajtva közönségének adta mindenét, amije volt: a három generációs bábos dinasztia minden tudását, határtalan életörömét, mágikus erejét. A Vojtina társulata és a bábosok nagy családja gyászolja mesterét.

bővebben>>

2011. december 12.

Lezárult a Babszem Jankó rajzpályázatunk. A nyertesek nevét itt olvashatjátok.

bővebben>>

Hírarchívum

Iratkozzon fel hírlevelünkre
 
további információ a hírlevélről

 
spacer