RESCHOFSKY GYÖRGY
Bábszínész és hangulatfelelős. Már az óvodában is a gitár lehetett a jele. Magyar-ének szakos tanárképző főiskolásként végigjárta az országot zenés gyermekműsoraival, együttesével, a Re-Show-val pedig a felnőtteket szórakoztatták. 199o-ig általános iskolásokat tanított a zene, az éneklés örömére, azóta meg a bábszínházban bábozik, játszik, énekel és zenél. A színpadon láthatták János vitézként, bohócként, garabonciásként, de több tucat fiatal és öreg király szerepét is maga mögött tudhatja. A Csipkerózsika, a Többsincs királyfi, a Bábabukra vagy a Brémai muzsikusok gyönyörű dalai őt dicsérik, hiszen ő szerezte azokat.
A Vojtina Bábszínész zenekarban a felnőttek (és persze a saját maga) örömére zenél. 2oo4-ben Csokonai-díjjal köszönte meg neki Debrecen városa a közönség nevében a „mulattatást.”
|
2012. január 4.
2012. január 3. Vitéz László elment. 87 éves korában elhunyt a Kossuth- díjas Kemény Henrik, Vitéz László életre keltője. bővebben>>1931-ben, 6 évesen kezdett játszani. Sok-sok hétköznapon és minden ünnepnapon a játék örömét élve és éltetve állt a színpadon. Ingujját felhajtva közönségének adta mindenét, amije volt: a három generációs bábos dinasztia minden tudását, határtalan életörömét, mágikus erejét. A Vojtina társulata és a bábosok nagy családja gyászolja mesterét. 2011. december 12. Lezárult a Babszem Jankó rajzpályázatunk. A nyertesek nevét itt olvashatjátok. bővebben>> |
