SZABÓ TIBOR
 

Bábszínházunk „mindenese”. 1963-ban, általános iskolásként fogott először bábot a kezébe. A Lúdas Matyi bábegyüttesben is bábozott, majd együttesvezető lett. A debreceni postán dolgozott, majd átvette az ifjúsági klub vezetését. 1975-ben a Vojtina bábegyüttes egyik életre hívója, majd Giovannini Kornél távozása után – némi kitérőt téve a pécsi bábszínházba és a Blattner bábegyüttesbe – a Vojtina élére állt. Az élvonalban maradt az 1993-ban hivatásossá vált Vojtina Bábszínházban és a Vojtina Bábszínész zenekarban is. Ahogy ő mondaná: volt már alapító tag, színész, zenész, játékmester, író, rendező, díszlet – és bábkészítő, gépkocsi –, művészeti és műszaki vezető, stb.
Három szép szál „szabólegény” édesapja.
2oo6 közepétől nyugdíjasként továbbra is a bábszínház útjának egyengetője és örökös tagja.

<< vissza





 
2012. január 4.


Kedves Szülők, Pedagógusok!
2012. január 27-ig
várjuk gyermekeitek, tanítványaitok alkotásait a Hamupipőke otthon és a bálban című rajzpályázatunkra.

bővebben>>

2012. január 3.

Vitéz László elment.
87 éves korában elhunyt  a Kossuth- díjas  Kemény Henrik, Vitéz László életre keltője.  
1931-ben,  6 évesen kezdett játszani. Sok-sok hétköznapon és minden ünnepnapon a játék örömét élve és éltetve állt a színpadon. Ingujját felhajtva közönségének adta mindenét, amije volt: a három generációs bábos dinasztia minden tudását, határtalan életörömét, mágikus erejét. A Vojtina társulata és a bábosok nagy családja gyászolja mesterét.

bővebben>>

2011. december 12.

Lezárult a Babszem Jankó rajzpályázatunk. A nyertesek nevét itt olvashatjátok.

bővebben>>

Hírarchívum

Iratkozzon fel hírlevelünkre
 
további információ a hírlevélről

 
spacer