A VOJTINA BÁBEGYÜTTES GIOVANNNINI KORNÉL MŰVÉSZETI VEZETÉSE ALATT (1975 – 1981)
1976. október 6-án bemutatja a Vojtina a Neoptolemosz-t, s ezzel a szakmai vita középpontjába kerülnek.
1977. - Az együttes minden tagja játszik valamilyen hangszeren, s az élőzene preferálása az előadásokon és a gyermekfoglalkozásokon egyre nagyobb tért hódít játékaikban.
1978. - Ez az év hozza meg az igazi fellendülést az együttesnek. Egyre több helyre hívják őket játszani, egyre többen ismerik meg és el az előadásaikat.
A társulatban is történnek változások: Árva Imréné és Németh Ibolya tanulmányaik befejeztével elhagyják Debrecent és a Vojtinát. Szabó Gizella pedig abbahagyja a bábozást. Jelentkeznek azonban új tagok: Brenner Miklós, Gulyás János, Popovics Hajnalka, később Csáki Erzsébet, Murányi Julianna, majd Szász Zsolt.
Ebben az évadban állítják színpadra a Toldit. (Rendező - tervező: Giovannini Kornél, Zeneszerző: Hegedűs Csaba).
A Toldi nem hagyományos bábjáték volt, hanem egyfajta animációs - oratorikus forma. Három asztalon játszottak a bábosok agyag „kugli" - bábokkal, agyagkorsókkal, amiknél a korsó volt a test, a mozgató keze pedig egyben a bábu keze. Az előadást élő zene kísérte.
1979. - A szakmai sikerek után lassan Debrecen városa is kezd tudomást venni arról, hogy működik itt egy fellendülőben lévő, egyre igényesebb előadásokat felmutató bábegyüttes.
A Tékozló fiú-ból kiindulva egy nagyon formabontó szöveg- és látványvilágú előadás jött létre: jelmondatok, aranyköpések jelentek meg diakivetítőn, a „szöveg" halandzsanyelvből és hangokból állt. A „Csili" Fesztiválon játszották a szakma előtt, egyszer-kétszer laikus közönség előtt, de igen vegyes érzelmeket váltott ki a nézőkből.
A Toldi viszont újabb elismeréseket hozott a Vojtinának a pécsi Nemzetközi Felnőtt Bábfesztiválon és a „Csili" Majálison.
1980. - Az együttes fennállásának 5. évfordulójához közeledve jelentős eredményeket mutathatott fel: évente két-három új bemutató, az utóbbi két évben évente több mint 100 előadás a városban és a megyében, Nívódíj, szakmai elismertség.
1980. végére Giovannini, Megyeri és Szabó Tibor elfogadták a hivatásos bábszínházzá vált pécsi Bóbita nekik felkínált szerződését, s megváltak a Vojtinától. A bábegyüttes további vezetését Szász Zsoltra ruházta át Giovannini Kornél, illetve Szabó Tibor.
1981. - A Debrecenben maradt bábosokkal felújítottak néhány korábban játszott darabot. Időközben Megyeri Béla és Szabó Tibor visszatértek Debrecenbe.
<< vissza