Apró színpadok, makettek, modellek sorakoznak a térben, mindegyik már valahol nagyban, a valós méretekben színházi játéktérként működik. Szcenikai tervek, miniatűr világok, piciny színházi terek, varázslatos szerkezetek, melyek modellezik a nagyot, az igazit.
Látványtervezők és szcenikusok készítették ezeket az ékszereket, hogy megmutassák kicsiben álmaikat, elképzeléseiket egy-egy előadás, mesei helyszín elkészítésénél. Itt kicsiben minden olyan, mint majd nagyban. A szcenika a színrevitel művészetét, módszerét jelenti. A makettek tehát építmények, a színpadterek plasztikus tervének papírból, fémből, fából, textilből képzőművészeti igényességgel való kicsinyített bemutatása.
A színpad látványvilágával foglalkozni az egyik legizgalmasabb alkotói folyamat a színház „csinálás” során. Ma már sok művész vallja, hogy az előadások díszletei a rendezéssel egyenértékű művészi állítások, hitvallások.
Maketteket láthatunk Bodor Judittól, Fekete Dórától, Fodor Violától, Matyi Ágotától, Boráros Szilárdtól, Majoros Gyulától, Grosschmid Eriktől, Mátravölgyi Ákostól, Korngut – Kemény Henriktől, Kemény Henriktől, Daróczi Sándortól, Koós Ivántól.
87 éves korában elhunyt a Kossuth- díjas Kemény Henrik, Vitéz László életre keltője. 1931-ben, 6 évesen kezdett játszani. Sok-sok hétköznapon és minden ünnepnapon a játék örömét élve és éltetve állt a színpadon. Ingujját felhajtva közönségének adta mindenét, amije volt: a három generációs bábos dinasztia minden tudását, határtalan életörömét, mágikus erejét. A Vojtina társulata és a bábosok nagy családja gyászolja mesterét.