Csipkerózsika (vendégelőadás)




a Katona József Színház (Kecskemét) vendégjátéka

Ezúttal nagymama és egy nagypapa meséli el Csipkerózsika történetét unokájának, a kis Piroskának, és a szomszéd fiúnak. De Piroska, aki ismeri a mesét, helyenként beleszól, sietteti, magyarázza vagy éppen kiegészíti a cselekményt, és a nagyszülők is egymás szájából veszik ki a szót, így átjárás van a családi mesedélután és a klasszikus Csipkerózsika-történet között. És hogy még izgalmasabb legyen a játék, mindkét történet szereplőit ugyanazok a színészek játsszák… 

 
Az előadást 5 éves kortól ajánljuk!





 
2012. január 4.


Kedves Szülők, Pedagógusok!
2012. január 27-ig
várjuk gyermekeitek, tanítványaitok alkotásait a Hamupipőke otthon és a bálban című rajzpályázatunkra.

bővebben>>

2012. január 3.

Vitéz László elment.
87 éves korában elhunyt  a Kossuth- díjas  Kemény Henrik, Vitéz László életre keltője.  
1931-ben,  6 évesen kezdett játszani. Sok-sok hétköznapon és minden ünnepnapon a játék örömét élve és éltetve állt a színpadon. Ingujját felhajtva közönségének adta mindenét, amije volt: a három generációs bábos dinasztia minden tudását, határtalan életörömét, mágikus erejét. A Vojtina társulata és a bábosok nagy családja gyászolja mesterét.

bővebben>>

2011. december 12.

Lezárult a Babszem Jankó rajzpályázatunk. A nyertesek nevét itt olvashatjátok.

bővebben>>

Hírarchívum

Iratkozzon fel hírlevelünkre
 
további információ a hírlevélről

 
spacer