Maskarádé - 2003.





„Hol a világ közepe?”
címmel a paraszti szerelmi életből mutattunk meg pillanatképeket.
A játékot Jámbor József rendezte, zenéjét összeállította és a muzsikát élőben szolgáltatta a Morotva Együttes, játszók: Pilári Gábor, Vajda Zsuzsa, Papp Melinda, Magi Krisztina, Tóth Kriszta, Varga Máté, Szabó Balázs, Szabó Tibor, Reschofsky György. Szaktanácsadónk volt Vajda Márta, a Déri Múzeum muzeológusa, e téma egyik legnagyobb hazai kutatója.
A térjátékban Konc király és Cibere vajda küzdelme Konc király győzelmével ért véget.







 
2010. augusztus 31.


Ebben az évadban változtatunk a bérletes előadások rendszerén. Szeretnénk lehetőséget biztosítani arra, hogy kisebb létszámú csoportok (80-100 fő) is láthassanak színházunkban előadásokat, vagy a legapróbbak számára az óvodákba vigyünk el egy-egy előadást. Négy előadást ajánlunk most bérletben, melyből három „kötött” és egy szabadon választható.

bővebben>>

2010. augusztus 31.

2010. szeptember 12-én, vasárnap 10 órától a Mátyás, a furfangos című előadás helyett A Hegedűs Ember történetét nézhetitek meg a Játszószínházban.

  bővebben>>

2010. július 2.

A 2010/2011-es évadot 2010. augusztus 23-án kezdjük.

bővebben>>

Hírarchívum

Iratkozzon fel hírlevelünkre
 
további információ a hírlevélről

 
spacer