2010. augusztus 29-én, 10 órakor újra nyílik
a Bábosház kapuja!
PROGRAMOK
10.00 órakor megnyílik a Bábosház kapuja - Kapunyitó ceremónia
10.15 órától Viadal, avagy a kakas, a császár és a gyémánt félkrajcár című játékát veszi elő országjáró csodaládájából
a Ládafia Bábszínház (Cirkusz tér)
10.15 órától Évadízelítő a 2010/2011-es évadban készülő előadásokból:
- Égen-földön kalandozva megnézzük, mi történik a felhők fölött, lemerülünk a tenger fenekére, sőt, a föld gyomrába is. Talán kijavíthatjuk, amit a felnőttek elrontottak: megmenthetjük a manókat, és kicsi szebbé tehetjük a világot. (Kiállítótér)
- A Játszószínház A három kívánság című mesével és muzsikával készülődik, itt vendégeskedve kipróbálhatjátok kézügyességeteket, s amit itt elkészítetek, azt magatokkal is vihetitek (Játszószínház)
11.00 órától Játékok a Cirkusz téren (egész nap)
- A "Circus Mechanicus" egy vándorcirkusz csöppet sem monoton hétköznapjaiba enged bepillantást... Hát tessék! Erre! Lesd meg egy cirkusz életét! - Tintaló Társulás
- A "Tekergő téren" szórakoztató feladatokat oldhattok meg, tengerre szállhattok egy bolygó vitorlás hajó kapitányaként, vagy betekinthettek egy mesebeli "laboratóriumba" is.
11.30 órától Az égigérő fa történetét meséli el a maga módján
a MárkusZínház (Színházterem) - műsorváltozás!
15.30 órától Offerusz, a nagyerejű, aki bejárta a fél világot, óceánt és hegytetőt... Lépjünk mi is a nyomába -
a Bábakalács Bábszínház vezetésével (Cirkusz tér)
16.30 órától Folytatódik az Évadízelítő:
- A Fából faragott, avagy Pinokkió címmel készülő előadásunkban Pinokkió a cirkuszba vágyakozik. S hogy milyenbe? Meglátjátok, ha ellátogattok Burattino cirkuszába! (Cirkusz tér)
18.30 óra Bezár a bazár!
Információ és jegyelővétel 2010. augusztus 23-tól a Vojtina Bábszínház pénztárában és az (52) 418-160-as telefonszámon.
Az "Idesüss a Figurásra" évadnyitó nap valamennyi programjára
a belépőjegy 300.- Ft/fő,
amely tartalmazza a játékok igénybevételét és az előadások látogatását is. A belépőjegy megváltásakor vendégeink karszalagot kapnak, amellyel a nap folyamán bármikor visszatérhetnek hozzánk!
|
2012. január 4.
2012. január 3. Vitéz László elment. 87 éves korában elhunyt a Kossuth- díjas Kemény Henrik, Vitéz László életre keltője. bővebben>>1931-ben, 6 évesen kezdett játszani. Sok-sok hétköznapon és minden ünnepnapon a játék örömét élve és éltetve állt a színpadon. Ingujját felhajtva közönségének adta mindenét, amije volt: a három generációs bábos dinasztia minden tudását, határtalan életörömét, mágikus erejét. A Vojtina társulata és a bábosok nagy családja gyászolja mesterét. 2011. december 12. Lezárult a Babszem Jankó rajzpályázatunk. A nyertesek nevét itt olvashatjátok. bővebben>> |
